A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) belső szakmai vizsgálatot
folytatott le a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) kapcsán tett felügyeleti
intézkedések célszerűségére, hatékonyságára és szakmai megalapozottságára vonatkozóan.
A vizsgálatot a Felügyeleti Tanács (FT) elnöke a főigazgató egyetértésével rendelte
el 2008. július 17-én, vizsgálandónak a 2004. január 1. és 2008. július 16. közti
időszakot határozta meg, azt független belső ellenőrök végezték el. A vizsgálat
során figyelembe kellett venni, hogy MÁV ÁBE-nál ebben az időszakban – a felügyelés
hatókörén kívül eső – gazdasági bűncselekményre utaló események történtek, amelyek
kapcsán nyomozás folyik.
A szakmai felülvizsgálat legfontosabb eredményei a következők:
-
A MÁV ÁBE felügyelése során a Felügyelet, mint hatóság részéről jogszabálysértés
nem történt, és a jogszabályok alapján előírt egyetlen hatósági lépés sem maradt
el. Olyan felügyeleti mulasztás sem történt, amely a MÁV ÁBE-vel kapcsolatosan
meghozott döntést (a piacról való kivezetést) érdemben befolyásolta, vagy elkerülhetővé
tette volna.
-
A MÁV ÁBE esete kapcsán nem valósult meg a kockázatok megfelelő azonosítása,
azok kezelésének szigorú megkövetelése, a következetesebb jogérvényesítés és engedélyezési
gyakorlat. A Felügyelet engedélyezési, felügyelési, jogérvényesítési és panaszkezelési
szervezeti egységei közt nem volt megfelelő együttműködés és összhang. A felelősségek
összemosódtak, a MÁV ÁBE felügyelésében a gyors reagálás helyett a konfliktuskerülés
volt jellemző, ezért a szükséges döntések elhúzódtak.
-
A MÁV ÁBE esetében a legjelentősebb veszély a felügyelt intézmény vezetésében
rejlő személyi kockázat volt, amelynek felügyeleti kezelése nem volt elégséges.
Ez részben magyarázható azzal, hogy a hagyományos ellenőrzési technikák, módszertanok
a személyi kockázatok felügyeléséhez nem voltak megfelelők, részben pedig a jogérvényesítő
határozatok nem váltak egyre szigorúbbá, nem voltak teljes összhangban a Felügyelet
intézkedési politikájával.
-
A biztosítók felügyelését segítő módszertanok, eljárásrendek, a rendkívüli helyzetek
esetén alkalmazandó eljárások fejlesztést igényelnek. Megfelelő belső szabályozottság
hiányában sokszor vált szükségessé és lehetségessé, hogy a vezetők időről időre
esetlegesen mondjanak véleményt, alakítsanak ki álláspontot, és ez a MÁV ÁBE válságán
dolgozó felügyeleti kollégák számára sokszor felmentésül szolgált a probléma feltárási
és megoldási felelősség alól.
-
A biztosító egyesület tevékenységi engedélyének visszavonása után a MÁV ÁBE vagyonelszámolásával
kapcsolatos feladatokra, az ezzel együtt járó rendkívüli helyzetben felmerülő
problémák felismerésére, kezelésére a Felügyelet nem volt eléggé felkészülve.
A vizsgálat megállapításai alapján a Felügyelet főigazgatója munkáltatói jogkörében
eljárva – a Felügyelet Hivatalába tartozó köztisztviselők tekintetében – a MÁV
ÁBE ügyében esetleges személyes szakmai felelősségének tisztázására 19 felügyeleti
munkatárs esetében további vizsgálat lefolytatásáról döntött.
A vizsgálat során több mint 30 fővel – felügyeleti munkatársakkal és nem felügyeleti
érintettekkel egyaránt – készültek szakmai interjúk. A belső ellenőrök több mint
ezer oldal dokumentációt tanulmányoztak át és mintegy 70 szakmai javaslatot fogalmaztak
meg. A vizsgálati jelentést 2009. január 22.-én fogadta el az FT. A jelentés megállapításairól
a FT elnöke beszámol a Pénzügyminisztériumnak és az Országgyűlésnek.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
További információ a sajtónak:
Binder István sajtószóvivő
T: 489-9235, E-posta: binder.istvan@pszaf.hu