Extranet belépés
Név:
Jelszó:
A Felügyelet prioritásai
A Felügyelet 2010. évre meghirdetett prioritásai topmenu/apszaf/prioritasok/prioritas_2010.html 2009 12 16 4 14 22 0 false

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) transzparens működéséhez hozzátartozik az egyes évekre vonatkozóan meghatározott prioritások nyilvánosságra hozatala. Az integrált felügyelés elvének megfelelően a prioritások az összes felügyelt szektorra vonatkoznak.

A Felügyelet 2010-re vonatkozó prioritásainak kialakításakor a fókuszban az egyes szektorokat más-más módon érintő globális pénzügyi válság, illetve a negatív hatásoknak az enyhítése áll. A válság pontos mélysége és időbeli kiterjedtsége még nem, illetve csak részben ismert. Ilyen módon a Felügyeletnek mindent meg kell tennie a magyar pénzügyi piacok összes szereplője – legyen az szolgáltató, közvetítő vagy ügyfél – érdekében a rendelkezésre álló felügyeleti eszközökkel, hogy egyrészről felmérje a válságból fakadó potenciális veszélyeket, kockázatokat; másrészről a megfelelő időben fel kell lépnie, hogy ezeket mérsékelje, illetve a nem kívánt események bekövetkezését lehetőség szerint megelőzze.

A Felügyeleti Tanács (M/222/2009. (XI. 12.) határozata alapján a 2010-re meghatározott prioritások az alábbiak.

1. Hitelkockázat/Felelős hitelezés 

A hitelkockázat jelenleg a magyar pénzügyi rendszer legnagyobb kockázata. A folyamatban lévő pénzügyi-gazdasági válság körülményei között csökkenő reáljövedelmek, növekvő munkanélküliség, szigorodó hitelfeltételek, instabil devizaárfolyamok és emelkedő adósságterhek, valamint az eszközpiacok gyengülése miatt csökkenő fedezetértékek a hitelportfoliók szokatlanul nagyarányú romlását eredményezték. Mindez szükségszerűen kiemelt rangra emeli a hitelkockázatot, mint prioritást.

A recessziónak a portfolióminőséget rontó hatásai a makrogazdasági eseményekhez képest több hónapos időbeli elcsúszással jelentkeznek. Tekintettel az igen kedvezőtlen 2009. évi makrogazdasági helyzetre, a hitelkockázati ciklus csúcsa várhatóan 2010-ben következik be. A hitelveszteségeknek a ciklus során várható mértékét azonban különösen nagyfokú bizonytalanság övezi. A hitelminőségi probléma súlyossága miatt a pénzügyi rendszer más lényeges kockázatai, elsősorban pedig a piaci és likviditási kockázat szintjének alakulása szokatlanul nagymértékben függ a hitelkockázat alakulásától.

A fentiekre tekintettel indokolt hangsúlyozni a szigorú hitelezési feltételek, a körültekintő hitelbírálat és a felelős hitelezés normái betartásának és betartatásának a fennálló piaci körülmények közötti különösen nagy jelentőségét. A fenti célok elérésének, illetve a hitelpiac transzparens működésének lényeges feltétele a jelenleg hiányzó teljes körű lakossági hitelregiszter felállítása, és a megbízható fedezetértékelést támogató hivatalos ingatlanpiaci árstatisztika kialakítása.

A hitelkockázaton belül külön kiemeljük a jelzáloghitelek fedezetértékelésének, és az átütemezett hitelek kezelésének a problémáját.

A hitelkockázaton belül kiemelten kezeljük az alábbi területeket:

Inherens kockázat:

  • Terméktípus: projekt- és jelzáloghitel, KKV-nek nyújtott hitelek
  • Ágazat: építőipar és ingatlanfejlesztés

Kockázat kontroll:

  • Fedezet nyilvántartása és értékelése
  • Átütemezett portfoliók kezelése és monitoring

    Emlékezetes, hogy a folyamatban lévő globális pénzügyi válság kialakulása szorosan összefüggött a felelős hitelezés normáinak megsértésével. A pénzügyi szolgáltatók hitelezési feltételei fellendülő makrogazdasági és piaci környezetben világszerte jelentősen lazultak, a visszafizetéssel kapcsolatos kockázatokat a hitelezők és az adósaik sokszor nem vették kellően figyelembe.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete álláspontja szerint a felelős hitelezésben a pénzügyi szolgáltatókat – mint a megfelelő piaci információkkal és szakmai tapasztalattal rendelkező feleket – az ügyfelekkel szemben fokozott felelősség terheli. Az adósok védelmében a pénzügyi intézményeket a felelős hitelezési gyakorlat megvalósításában támogatja, azaz abban, hogy kellő hangsúlyt fektessenek ügyfeleik teherviselő képességének a megismerésére, a vagyoni és jövedelmi viszonyaik feltárására. A Felügyelet ezért ajánlásokban, vezetői körlevelekben hívja fel az érintett szolgáltatók figyelmét - a jogszabályi rendelkezéseken túl - ezen elvek betartására. 

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók:

A PSZÁF tájékoztatója a jelzálog-fedezetű ingatlanhiteleket igénylő ügyfelek számára

A PSZÁF tájékoztatója a vételi opció alkalmazásáról a lakáshitelezés területén

10/2009. számú Vezetői körlevél a gépjármű finanszírozást nyújtó pénzügyi intézmények számára

6/2008. számú Vezetői körlevél a karácsonyi hitelfelvételre bíztató hitelezői magatartásról és a felelős hitelezés kérdéséről

8/2007. számú Vezetői körlevél a japán jen alapú, illetve a devizanem-változtatás opciós jogát kínáló devizahiteleket nyújtó hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások vezetői részére

4/2007. számú Vezetői körlevél a kereskedelemfinanszírozási tevékenységet végző intézmények első számú vezetői részére

1/2007. számú Vezetői körlevél a gépjármű-hitelezéssel és -lízinggel foglalkozó pénzügyi intézmények vezetői részére

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 7/2006. (IX.28.) számú ajánlása a hitelkockázat-kezelés hatékonyságának növeléséről

8/2001. számú ajánlás a hitelkockázat kezeléséről

SREP kockázatos portfóliók

Tájékoztató a SREP kockázatos portfóliókon belül a gépjármű-finanszírozásról

 

2. Jövedelmezőség és tőketervezés

Számítani kell arra, hogy 2010-ben a hazai pénzügyi szektor jövedelmezősége és belső tőketermelő képessége tovább romolhat a növekvő értékvesztés-képzés, a nem-teljesítő eszközökből várt bevételek kiesése, illetve a pénzügyi termékek iránti kereslet visszaesése következtében. Az előzőeken belül a kereslet visszaesése korlátozza a szolgáltatók üzleti volumenét és szűkíti az üzleti marzsokat. Egyidejűleg változatlanul fennáll a jelentős valuta- és tőkepiaci korrekciók lehetősége, amelynek nyomán a globális kockázati étvágy csökkenése, illetve a forrásköltségek újbóli emelkedése következhet be. Mindezek a hatások nemcsak a jövedelmezőséget, hanem a tőkebázist is számottevően csökkenthetik.

A fentiekre tekintettel különösen nagy jelentőségű a 2010. évi várható üzleti stratégia helyes megválasztása, a várható bevételek és kiadások, valamint a tőkehelyzet gondos tervezése, a kapcsolódó jövedelmezőségi és tőkekockázatok körültekintő felmérése és értékelése, illetve a körülményeknek megfelelő tőketartalék létrehozása. A tőkekockázatot a Felügyelet az ICAAP-SREP párbeszéd során kiemelten értékeli.

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók:

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 11/2006. (XII.14.) számú ajánlása a belső védelmi vonalak kialakításáról és működtetéséről

 

6/2009. számú Vezetői körlevél a biztosítók helyzetének megerősítését célzó elvárt magatartásról

4/2009. számú Vezetői Körlevél a hitelintézetek helyzetének megerősítését célzó elvárt magatartásról

10/2007. számú Vezetői körlevél a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítási termékeket értékesítő biztosítók vezetői részére

1/2007. számú Vezetői körlevél a gépjármű-hitelezéssel és -lízinggel foglalkozó pénzügyi intézmények vezetői részére

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 5/2008. számú módszertani útmutatója a pénzügyi csoportok összevont alapú irányításáról és kockázatkezeléséről

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 4/2008. számú módszertani útmutatója a biztosító likviditását, fizetőképességét súlyosan veszélyeztető állapot kezeléséről és az alkalmazandó eljárási rend tartalmáról

SREP kockázatos portfóliók

Tájékoztató a SREP kockázatos portfóliókon belül a gépjármű-finanszírozásról

3. Likviditás

A likviditási kockázat mértéke a globális pénzügyi piacok 2009 márciusa óta bekövetkezett jelentős javulása, a befektetők kockázati étvágyának emelkedése nyomán számottevően csökkent, a korábban drasztikusan megemelkedett kockázati felárak csökkentek, a piaci források elérhetősége érdemben javult. Ennek ellenére változatlanul indokolt a likviditási kockázat prioritásként való kezelése, tekintettel a világméretű makrogazdasági és pénzügyi piaci helyzet nagyfokú kiegyensúlyozatlanságára és törékenységére.

A gazdasági és befektetői hangulat az elmúlt hónapokban a makrogazdasági fundamentumokat messze meghaladó mértékben javult, mely okból számítani kell a tőkepiac esetlegesen jelentős mértékű korrekciójára, és a globális kockázati étvágy újbóli csökkenésére. A likviditási kockázat szintjét a külső körülmények mellett fokozzák a magyar bankrendszer szerkezeti sajátosságai, mint a magas hitel/betét arány, a nagyfokú lejárati transzformáció, a magas mérlegen belüli devizapozíció, illetve a bankok erős függése az anyabanki finanszírozási forrásoktól. A vállalati és a lakossági jövedelmek, valamint a megtakarítások csökkenése gyengíti a betéti bázist, ami forrásszűkösséget eredményezhet, ezáltal növelve a likviditási kockázatot.

Végül, fontos témakör a nem-banki hitelezők banki likviditási helyzete, banki refinanszírozásának fenntarthatósága is. Minderre tekintettel nem szabad megfeledkezni a likviditás-tervezés és kezelés, valamint a felmerülhető likviditási sokkok kezelésének a fontosságáról.

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók:

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 2/2000. számú ajánlása a hitelintézetek eszköz-forrás gazdálkodásáról és a piaci kockázatok kezeléséről

4/2003. számú módszertani útmutató a biztosítók eszköz-forrás menedzsmentjéről

4. Az ügyfelek védelme

A gazdasági válság hatására a magyar ügyfelek is szembesültek azzal, hogy a megfelelő tájékoztatás hiányában növekszik a fogyasztók megtévesztésének veszélye. A magyar lakosság pénzügyi ismeretei korlátozottak, így a Felügyelet fogyasztóvédelmi felelőssége kiemelt szerepet kap a pénzügyi kultúra terjesztésében és az adósok védelmében.

 

A pénzügyi válság a pénzügyi piacokat erősen érintő bizalmi válság is egyben. Miközben egyértelműen csökkenő tendenciát mutat a felügyelt intézmények jövedelmezősége, az elvékonyodó profitok, a szűkülő, hektikus piacszerzési lehetőségek felerősítik a felügyelet ügyfélvédelmi szerepkörét. A felügyelt intézmények igyekeznek kockázataik, veszteségeik egy részét az ügyfelekre hárítani. Ebben a környezetben különös szerepet kap az ügyfélvédelem azon aspektusa, hogy a törvényileg előírt, szerződésekben vállalt kötelezettségeiket az adott intézmények megfelelő módon teljesítsék.

Az elmúlt időszakban a pénzügyi eszközök árfolyam volatilitásának megnövekedése fokozottan megköveteli a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódóan az ügyfelek tulajdonában lévő pénzügyi eszközök és pénzeszközök maradéktalan rendelkezésre állásának vizsgálatát a Felügyelet részéről.

A pénztári területen folyamatosan vizsgálni kell az intézmények tagok részére adott tájékoztatásait, kiemelten a hozamadatok alakulása, a pénztárak közötti átlépések területén.

A magánpénztári területen növekvő kockázatot jelent, hogy az átlépések száma megduplázódott, és az átlépések számának további dinamikus növekedése várható. Az egyéb termékek piaci értékesíthetőségének (hitel, biztosítás, stb.) beszűkülése miatt az ügynökök egyre aktívabban fordulnak a magánpénztári átléptetések felé, melynek során több esetben tapasztalható a tagok tudatos megtévesztése, félrevezetése.

A biztosítások területén a fenti hatás különösen az életbiztosítási termékeket érinti, de érintheti a nem-életbiztosítási szolgáltatások színvonalát is. A hagyományos életbiztosítási termékeknél a tartalékok eszközfedezetén realizált hozamok megfelelő felosztását, illetve a unit-linked termékek kapcsán vállalt hozam- és tőkevédelmek, garanciák, ügyféloldali opciók megfelelő teljesítését jelenti.

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók:

9/2009. számú Vezetői körlevél a hibás adattartalmú banki igazolások kiadásából fakadó kockázatokról, valamint a hitelintézetek által kibocsátott banki igazolások adattartalmának jogszabályi megfelelőségéről

7/2009. számú Vezetői körlevél a devizaalapú hitelek törlesztése kapcsán az ügyfelekre nehezedő terhek mérséklésével kapcsolatban a hitelintézetektől elvárt magatartásról

5/2009. számú Vezetői körlevél a nyugdíjpénztárak tagok felé történő tájékoztatásának tartalmáról

Az 5/2008. számú Vezetői körlevél a piaci visszaélések megelőzése érdekében a prudens és tisztességes piaci magatartásra, valamint az egyes értékpapír tranzakciók fedezettségének folyamatos figyelemmel kísérésére vonatkozó figyelemfelhívásról

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 4/2008. (XII. 4.) számú ajánlása a közvetítői tevékenységgel kapcsolatos visszaélések megelőzéséről, a közvetítők ellenőrzéséről, pénzkezelési és dokumentációs kérdéseiről

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 3/2008. (XI.20.) számú ajánlása a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 2/2008. (VIII. 14.) számú ajánlása a bennfentes információról és a bennfentes információ jogos érdekből való késleltetéséről, valamint a bennfentes nyilvántartás vezetésének szabályairól az Európai Értékpapír Szabályozók Bizottsága ajánlásának alapján

10/2007. számú Vezetői körlevél a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítási termékeket értékesítő biztosítók vezetői részére

8/2007. számú Vezetői körlevél a japán jen alapú, illetve a devizanem-változtatás opciós jogát kínáló devizahiteleket nyújtó hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások vezetői részére

3/2007. számú Vezetői körlevél a megtakarítási jellegű életbiztosítást értékesítő biztosítók és a független biztosításközvetítők vezetői részére

2/2007. számú Vezetői körlevél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást közvetítő független biztosításközvetítők vezetői részére

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 1/2007. (II.8.) számú ajánlása az ingatlanalap-kezelési tevékenység megfelelő végzéséhez

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről

A Felügyeleti Tanács 5/2006. (VII. 6.) számú ajánlása a bennfentes kereskedelemre és piacbefolyásolásra utaló ügyletek bejelentéséről

Tájékoztató az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek értékesítése során követendő ügyfél-tájékoztatásról és üzletpolitikáról

1/2004. évi ajánlás a terrorizmus finanszírozása és a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról

15/2001. számú ajánlás a fogyasztók pénzügyi szervezetek általi tájékoztatásáról

Magatartási Kódex a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról

 

 

2
A Felügyelet 2009. évre meghirdetett prioritásai topmenu/apszaf/prioritasok/prioritasok_2009.html 2009 1 26 2 10 13 0 false

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) transzparens működéséhez hozzátartozik az egyes évekre vonatkozóan meghatározott prioritások nyilvánosságra hozatala. Az integrált felügyelés elvének megfelelően a prioritások az összes felügyelt szektorra vonatkoznak.

A 2009-re vonatkozó prioritások kialakításakor a Felügyelet fókuszában a pénzügyi válság, illetve ennek kezelése állt. A válság mélysége és időbeli kiterjedtsége még nem ismert, így a Felügyeletnek mindent meg kell tennie a magyar pénzügyi piacok összes szereplőjének – legyen az szolgáltató, közvetítő vagy ügyfél – érdekében a rendelkezésre álló felügyeleti eszközökkel, hogy egyrészről felmérje a válságból fakadó már bekövetkezett és potenciális veszélyeket, kockázatokat; másrészről a megfelelő eszközökkel és a megfelelő időben fel kell lépnie, hogy ezeket mérsékelje, illetve bekövetkezésüket lehetőség szerint megelőzze.

A Felügyeleti Tanács 2008/156. (XI. 11.) határozata alapján a 2009-re meghatározott prioritások az alábbiak.

1. Likviditás

A 2008-ra vonatkozó prioritások között a kockázati transzferek és a belső irányítás mellett már szerepelt a likviditás. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi válság jelenleg alapvetően likviditási válságként jelenik meg, a Felügyelet továbbra is kiemelten kezeli a likviditást. Ennek legfontosabb indoka, hogy a világgazdasági lassulás és a pénzügyi szektor folytatódó válsága együttes hatásaként tartósan számítani kell a szokásosnál jóval magasabb kockázati felárra, illetve a szűkös likviditásra és finanszírozási lehetőségekre, különösen a deviza, és a hosszabb lejáratú források esetében. Nem zárható ki a pénz- és tőkepiaci bizalomhiány időközönkénti újbóli gyors és jelentős mértékű növekedése sem, különösképpen a globális rendszerkockázatban lényeges szerepet betöltő szolgáltatók némelyikének esetlegesen bekövetkező kríziseivel kapcsolatban. Fontos kérdés, hogy ilyen esetekben lehet-e számítani a jegybankok és kormányok fellépésére, amely a pénzügyi piacokon keletkezett zavarokat jelentősen csillapíthatja, illetve a nagyobb kilengéseket átmenetivé teheti. Az említett zavarok, illetve kilengések azonban a magyar pénzügyi szolgáltatók sokktűrő képességét is alaposan próbára tehetik. A likviditási problémák felvetik továbbá annak a lehetőségét is, hogy az egyes csoporttagok között olyan transzferekre kerülhet sor, melyek során a nem betétgyűjtő intézményektől történik elvonás a betétgyűjtők részére, ami előbbieknél további, más jellegű problémákat okozhat.

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók

4/2003. számú módszertani útmutató a biztosítók eszköz-forrás menedzsmentjéről bal_menu/szabalyozo_eszkozok/modszertaniutmutatok/pszafhu_ajanlirelvutmut_20050815_29.html
4/2003. számú módszertani útmutató a biztosítók eszköz-forrás menedzsmentjéről

2/2000. számú ajánlás a hitelintézetek eszköz-forrás gazdálkodásáról és a piaci kockázatok kezeléséről (módosítva az 1/2010. számú módszertani útmutatóval) bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_pszaf/pszafhu_ajanlirelvutmut_20050815_49.html
A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 2/2000. számú ajánlása a hitelintézetek eszköz-forrás gazdálkodásáról és a piaci kockázatok kezeléséről

2. Stratégia (az üzleti modell fenntarthatósága, növekedés, jövedelmezőség, tőketervezés)

A jelenlegi válsághelyzetben meg kell vizsgálni, hogy a pénzügyi intézmények korábbi üzleti modellje ebben a helyzetben mennyire fenntartható, milyen változások szükségesek az egyes intézmények stratégiájában. A likviditási problémák kihatnak többek között a jövedelmezőségre, a tőkehelyzet biztosítására, vagyis a válságban a megfelelő stratégia kiemelkedő fontosságúvá válik. Az elkövetkező időszakban számítani kell arra, hogy a globális pénzügyi szektor jövedelmezősége és belső tőketermelő képessége tovább csökken, miközben a külső forrásból történő tőkeszerzés a tőkepiac romló feltételeiből kiinduló befektetők óvatossága miatt egyre nehezebbé válik. Ennek nyomán könnyen előállhatnak szolvenciaproblémák, amelyek negatívan csatolhatnak vissza a pénzügyi szektor intézményi stabilitására is.

A magyar pénzügyi szektor, elsősorban pedig a bankok számára kulcsfontosságú külföldi finanszírozási és tőketámogatás 2008. decemberének közepén rendelkezésre állt. Fenntartásának lényeges feltétele, hogy a magyar szolgáltatók jövedelmezősége azonos kockázati paraméterek mellett tartósan versenyképes legyen más, rendelkezésre álló felhasználási alternatívákkal. Ebből a szempontból jelentős kockázat lehet a hazai pénzügyi szektor jövedelmezőségének mérséklődő irányzata.

A válság hatására módosul a pénzügyi intézmények rövid-, közép- és hosszú távú stratégiája is. Az üzleti modell fenntarthatóságához olyan stratégiára van szükség, amely lehetővé teszi a megfelelő szintű jövedelmezőség fenntartását, illetve megoldásokat kínál a veszteségek ellensúlyozására. Ezek alapján a business risk és az intézményi szintű tudatos kockázat-menedzsment szerves részét kell, hogy képezze a stratégiáknak.

Mivel a magyar pénzügyi piacon a külföldi anyaintézménnyel rendelkező intézmények száma és nagysága jelenetős, ezért mind a likviditás, mind az üzleti modell fenntarthatósága kapcsán folyamatosan figyelni kell az anyaintézményeket is, illetve hogy mennyire és hogyan avatkoznak bele azokba a folyamatokba, amelyek közvetlenül a magyar piacokat is érintik (történik-e jelentős tőkekivonás pl. az anyaintézmény megmentése érdekében; hogyan változnak a profitelvárások; hogyan határozzák meg a Magyarországon követendő stratégiát; stb.)

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók

ICAAP - SREP módszertani útmutatók bal_menu/szabalyozo_eszkozok/felugyeletimodszertanok/iccapsrep/icaap_srp.html
SREP kockázatos portfóliók

Tájékoztató a SREP kockázatos portfóliókon belül a gépjármű-finanszírozásról

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 11/2006. (XII.14.) számú ajánlása bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/szovetsegeknek_20061218_1.html
A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 11/2006. (XII.14.) számú ajánlása a belső védelmi vonalak kialakításáról és működtetéséről

10/2007. számú Vezetői körlevél a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítási termékeket értékesítő biztosítók vezetői részére data/cms1350527/pszfhu_dearCEO10_2007.pdf pszfhu_dearCEO10_2007.pdf application/pdf 136 140251 10/2007. számú Vezetői körlevél a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítási termékeket értékesítő biztosítók vezetői részére

1/2007. számú Vezetői körlevél a gépjármű-hitelezéssel és -lízinggel foglalkozó pénzügyi intézmények vezetői részére bal_menu/szabalyozo_eszkozok/vezkorlevelek/pszafhu_ajanlirelvutmut_20070412_3.html
1/2007. számú Vezetői körlevél a gépjármű-hitelezéssel és -lízinggel foglalkozó pénzügyi intézmények vezetői részére

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 5/2008. számú módszertani útmutatója a pénzügyi csoportok összevont alapú irányításáról és kockázatkezeléséről data/cms694508/pszafhu_modsz_utmut_5_2008.pdf pszafhu_modsz_utmut_5_2008.pdf application/pdf 174 178251 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 5/2008. számú módszertani útmutatója a pénzügyi csoportok összevont alapú irányításáról és kockázatkezeléséről

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 4/2008. számú módszertani útmutatója a biztosító likviditását, fizetőképességét súlyosan veszélyeztető állapot kezeléséről és az alkalmazandó elj data/cms694507/pszafhu_modsz_utmut_4_2008.pdf pszafhu_modsz_utmut_4_2008.pdf application/pdf 170 174579 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 4/2008. számú módszertani útmutatója a biztosító likviditását, fizetőképességét súlyosan veszélyeztető állapot kezeléséről és az alkalmazandó eljárási rend tartalmáról

3. Hitelkockázat

A fennálló helyzetben számítani kell a magyar pénzügyi szektor hitelkockázatainak növekedésére, változatlanul jelentős piaci kockázatok mellett. E tekintetben a lakossági adósságszolgálati ráta magas szintje és gyors növekedése, az ingatlanpiaci kereslet visszaesése, a deviza árfolyamok tartós elmozdulása, a közép-kelet-európai banki kihelyezések eddigi rendkívül gyors gyarapodása, és a hazai gazdasági növekedés jelenleg fenyegető tartósan alacsony szintje tekinthető érdemi figyelmeztető jelnek. Ilyen körülmények között szükséges a hitelezési feltételek szigorítása, a körültekintőbb hitelbírálat és a felelős hitelezés normáinak betartatása.

Normál helyzetben a hitelintézeti portfólióban a rossz elemek hatását elfedik az új elemek. A hitelezési tevékenység visszafogásával/beszűntetésével csökken a portfólióba kerülő új elemek száma, így annak minősége előreláthatólag romlani fog. Az egész helyzetet tovább gyengíti, hogy a vizsgálatok alapján az ügynökök által hozott portfóliók részaránya már meghatározó.

A pénzügyi válság emellett tovább gyűrűzik a gazdaság többi szektorába is. Az autógyárak már most időszakosan szüneteltetik a termelést és előrelátható, hogy a kereslet beszűkülése miatt más iparágakban is munkahelyek fognak megszűnni. A munkabér kiesése miatt egyes adósoknál problémát jelenthet az aktuális törlesztőrészlet visszafizetése, a fogyasztás még inkább visszaszorul. Tartós munkanélküliség esetén pedig az adósok nem tudják visszafizetni hiteleiket, elindulhat a fedezetek kényszerértékesítése, ami az ingó- és ingatlan-fedezetek piaci árának esését okozhatja, vagyis fedezeti értékromlásához vezethet.

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20061117_1.html
A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 7/2006. (IX. 28.) számú ajánlása bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20061006_1.html
A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 7/2006. (IX.28.) számú ajánlása a hitelkockázat-kezelés hatékonyságának növeléséről

ICAAP - SREP módszertani útmutatók bal_menu/szabalyozo_eszkozok/felugyeletimodszertanok/iccapsrep/icaap_srp.html
SREP kockázatos portfóliók

Tájékoztató a SREP kockázatos portfóliókon belül a gépjármű-finanszírozásról

8/2001. számú ajánlás a hitelkockázat kezeléséről bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_pszaf/pszafhu_ajanlirelvutmut_20050815_79.html
8/2001. számú ajánlás a hitelkockázat kezeléséről

6/2008. számú Vezetői körlevél a karácsonyi hitelfelvételre bíztató hitelezői magatartásról és a felelős hitelezés kérdéséről data/cms694399/pszafhu_vezkorlev_6_2008.pdf pszafhu_vezkorlev_6_2008.pdf application/pdf 100 102765 6/2008. számú Vezetői körlevél a karácsonyi hitelfelvételre bíztató hitelezői magatartásról és a felelős hitelezés kérdéséről

8/2007. számú Vezetői körlevél a japán jen alapú, illetve a devizanem-változtatás opciós jogát kínáló devizahiteleket nyújtó hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások vezetői részére data/cms694495/pszafhu_dearceo8_2007.pdf pszafhu_dearceo8_2007.pdf application/pdf 132 135833 8/2007. számú Vezetői körlevél a japán jen alapú, illetve a devizanem-változtatás opciós jogát kínáló devizahiteleket nyújtó hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások vezetői részére

4/2007. számú Vezetői körlevél a kereskedelemfinanszírozási tevékenységet végző intézmények első számú vezetői részére data/cms694511/pszafhu_dearCEO4_2007.pdf pszafhu_dearCEO4_2007.pdf application/pdf 148 151885 4/2007. számú Vezetői körlevél a kereskedelemfinanszírozási tevékenységet végző intézmények első számú vezetői részére

1/2007. számú Vezetői körlevél a gépjármű-hitelezéssel és -lízinggel foglalkozó pénzügyi intézmények vezetői részére bal_menu/szabalyozo_eszkozok/vezkorlevelek/pszafhu_ajanlirelvutmut_20070412_3.html
1/2007. számú Vezetői körlevél a gépjármű-hitelezéssel és -lízinggel foglalkozó pénzügyi intézmények vezetői részére

A PSZÁF tájékoztatója a jelzálog-fedezetű ingatlanhiteleket igénylő ügyfelek számára topmenu/sajto/pszafhu_sajtokozlemenyek/sajtokozl_jelzalogingatlan.html
A PSZÁF tájékoztatója a jelzálog-fedezetű ingatlanhiteleket igénylő ügyfelek számára

A PSZÁF tájékoztatója a vételi opció alkalmazásáról a lakáshitelezés területén topmenu/sajto/pszafhu_sajtokozlemenyek/sajto_veteliopcio.html
A PSZÁF tájékoztatója a vételi opció alkalmazásáról a lakáshitelezés területén

4. Tisztességes piaci magatartás biztosítása (működési kockázat)

Piaci turbulenciák esetén megnő a tisztességtelen piaci magatartásból fakadó kockázatok nagysága. Növekszik a veszélye a törvényszegéseknek (pl. versenytörvény), a csalásoknak, az információval történő visszaélésnek, a bennfentes kereskedelemnek, a fogyasztók megtévesztésének (pl. etikátlan betéti kampányok). A jelenlegi helyzetben további problémát jelent, hogy a magyar lakosság pénzügyi ismeretei még meglehetősen korlátozottak, így a Felügyelet fogyasztóvédelmi felelőssége nagyobb és növekvő szerepet kap a pénzügyi kultúra terjesztésében való felügyeleti szerepvállalás.

Fontosabb kapcsolódó felügyeleti ajánlások és módszertani útmutatók

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 4/2008. (XII. 4.) számú ajánlása a közvetítői tevékenységgel kapcsolatos visszaélések megelőzéséről, a közvetítők ellenőrzéséről, pénzkezelési és dokumentációs kérdéseiről data/cms649161/pszafhu_ajanlas_2008_4.pdf pszafhu_ajanlas_2008_4.pdf application/pdf 169 173591 A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 4/2008. (XII. 4.) számú ajánlása a közvetítői tevékenységgel kapcsolatos visszaélések megelőzéséről, a közvetítők ellenőrzéséről, pénzkezelési és dokumentációs kérdéseiről

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 2/2008. (VIII. 14.) számú ajánlása a bennfentes információról és a bennfentes információ jogos érdekből való késleltetéséről, valamint a bennfentes nyilvántart data/cms694416/pszafhu_ajanlas_2008_2.pdf pszafhu_ajanlas_2008_2.pdf application/pdf 222 228329 A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 2/2008. (VIII. 14.) számú ajánlása a bennfentes információról és a bennfentes információ jogos érdekből való késleltetéséről, valamint a bennfentes nyilvántartás vezetésének szabályairól az Európai Értékpapír Szabályozók Bizottsága ajánlásának alapján

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 3/2008. (XI.20.) számú ajánlása a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszaf_ajanlas_3_2008.html
A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 3/2008. (XI.20.) számú ajánlása a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 1/2007. (II.8.) számú ajánlása bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20070214_1.html
A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 1/2007. (II.8.) számú ajánlása az ingatlanalap-kezelési tevékenység megfelelő végzéséhez

A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20061117_1.html
A PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről

A Felügyeleti Tanács 5/2006. (VII. 6.) számú ajánlása bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20060713_1.html
A Felügyeleti Tanács 5/2006. (VII. 6.) számú ajánlása a bennfentes kereskedelemre és piacbefolyásolásra utaló ügyletek bejelentéséről

A Felügyeleti Tanács 1/2004. számú ajánlása (hatályon kívül) bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20050815_99.html
1/2004. évi ajánlás a terrorizmus finanszírozása és a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról

15/2001. számú ajánlás a fogyasztók pénzügyi szervezetek általi tájékoztatásáról bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_pszaf/pszafhu_ajanlirelvutmut_20050815_87.html
15/2001. számú ajánlás a fogyasztók pénzügyi szervezetek általi tájékoztatásáról

Az 5/2008. számú Vezetői körlevél a piaci visszaélések megelőzése érdekében a prudens és tisztességes piaci magatartásra, valamint az egyes értékpapír tranzakciók fedezettségének folyamatos figyelemmel kísérésére vonatkozó figyelemfelhívásról data/cms694501/pszafhu_szabaly_vezetoi5_2008.pdf pszafhu_szabaly_vezetoi5_2008.pdf application/pdf 209 215035 Az 5/2008. számú Vezetői körlevél a piaci visszaélések megelőzése érdekében a prudens és tisztességes piaci magatartásra, valamint az egyes értékpapír tranzakciók fedezettségének folyamatos figyelemmel kísérésére vonatkozó figyelemfelhívásról

10/2007. számú Vezetői körlevél a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítási termékeket értékesítő biztosítók vezetői részére data/cms1350527/pszfhu_dearCEO10_2007.pdf pszfhu_dearCEO10_2007.pdf application/pdf 136 140251 10/2007. számú Vezetői körlevél a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítási termékeket értékesítő biztosítók vezetői részére

8/2007. számú Vezetői körlevél a japán jen alapú, illetve a devizanem-változtatás opciós jogát kínáló devizahiteleket nyújtó hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások vezetői részére data/cms694495/pszafhu_dearceo8_2007.pdf pszafhu_dearceo8_2007.pdf application/pdf 132 135833 8/2007. számú Vezetői körlevél a japán jen alapú, illetve a devizanem-változtatás opciós jogát kínáló devizahiteleket nyújtó hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások vezetői részére

3/2007. számú Vezetői körlevél a megtakarítási jellegű életbiztosítást értékesítő biztosítók és a független biztosításközvetítők vezetői részére data/cms694444/pszafhu_dearCEO3_2007.pdf pszafhu_dearCEO3_2007.pdf application/pdf 242 248657 3/2007. számú Vezetői körlevél a megtakarítási jellegű életbiztosítást értékesítő biztosítók és a független biztosításközvetítők vezetői részére

2/2007. számú Vezetői körlevél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást közvetítő független biztosításközvetítők vezetői részére data/cms694505/pszafhu_dearCEO2_2007.pdf pszafhu_dearCEO2_2007.pdf application/pdf 130 133246 2/2007. számú Vezetői körlevél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást közvetítő független biztosításközvetítők vezetői részére

A PSZÁF tájékoztatója a vételi opció alkalmazásáról a lakáshitelezés területén topmenu/sajto/pszafhu_sajtokozlemenyek/sajto_veteliopcio.html
A PSZÁF tájékoztatója a vételi opció alkalmazásáról a lakáshitelezés területén

Tájékoztató az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek értékesítése során követendő ügyfél-tájékoztatásról és üzletpolitikáról topmenu/sajto/pszafhu_sajtokozlemenyek/sajto_ugyfeltajek_2004.html
Tájékoztató az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek értékesítése során követendő ügyfél-tájékoztatásról és üzletpolitikáról

1

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) transzparens működéséhez hozzátartozik az egyes évekre vonatkozóan meghatározott prioritások nyilvánosságra hozatala. Az integrált felügyelés elvének megfelelően a prioritások az összes felügyelt szektorra vonatkoznak.

A Felügyelet 2010-re vonatkozó prioritásainak kialakításakor a fókuszban az egyes szektorokat más-más módon érintő globális pénzügyi válság, illetve a negatív hatásoknak az enyhítése áll. A válság pontos mélysége és időbeli kiterjedtsége még nem, illetve csak részben ismert. Ilyen módon a Felügyeletnek mindent meg kell tennie a magyar pénzügyi piacok összes szereplője – legyen az szolgáltató, közvetítő vagy ügyfél – érdekében a rendelkezésre álló felügyeleti eszközökkel, hogy egyrészről felmérje a válságból fakadó potenciális veszélyeket, kockázatokat; másrészről a megfelelő időben fel kell lépnie, hogy ezeket mérsékelje, illetve a nem kívánt események bekövetkezését lehetőség szerint megelőzze.

A Felügyeleti Tanács (M/222/2009. (XI. 12.) határozata alapján a 2010-re meghatározott prioritások az alábbiak.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) transzparens működéséhez hozzátartozik az egyes évekre vonatkozóan meghatározott prioritások nyilvánosságra hozatala. Az integrált felügyelés elvének megfelelően a prioritások az összes felügyelt szektorra vonatkoznak.

Panaszkezelés
Az oldalainkon található információk könnyebb megtalálása érdekében kérdések segítségével navigáljuk végig honlapunkon.

Kérjük kattintson ide az indításhoz.