A pénztárak szerepe

A magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak alapvető célja, hogy tagjaik nyugdíj-megtakarításait olyan befektetésekben helyezzék el, amelyek hosszú távon legalább megőrzik, de inkább gyarapítják reálértéküket. A pénztáraknak mérlegelniük kell, hogy nagyobb biztonságú, alacsonyabb kockázatú eszközökbe fektetik a tagok vagyonát - például túlnyomórészt állampapírokba - amelyek ezen előnyös tulajdonságok mellett hosszú távon várhatóan alacsonyabb hozamot biztosítanak, vagy a nagyobb kockázatú eszközöket – jellemzően részvényeket – részesítik előnyben. Ez utóbbiak hosszabb távon magasabb hozamkilátással és növekedési lehetőséggel bírnak, rövidtávon azonban akár jelentős mértékű árfolyam- és így hozamingadozásnak vannak kitéve.

A választható portfoliós rendszer

2009. január elsejétől minden magánnyugdíjpénztárnak be kellett vezetnie a válaszható portfoliós rendszert. Ennek lényege, hogy a nyugdíjkorhatárig hátralévő idő alapján a tagok három különböző befektetési csoportba, portfolióba kerültek besorolásra. A klasszikus portfolióba az került, akinek a nyugdíjkorhatár betöltéséig legfeljebb 5 éve van, a kiegyensúlyozott portfolióba tartozóknak legalább 5 és legfeljebb 15 évük, míg a növekedési portfolióba kerülők még legalább 15 évük van a nyugdíjig. A tagnak ugyanakkor megvan a választási lehetősége a portfoliók között, és a fenti automatikus besorolás csak akkor következik be, ha a tag maga nem választ. A szabad választást mindössze az az előírás korlátozza, hogy akinek kevesebb, mint 5 éve van hátra a nyugdíjig, az nem választhatja a növekedési portfoliót.

A három portfolió a kockázati profilban, és így a várható hozam nagyságában markánsan eltér egymástól. A növekedési portfólióban – ahova az automatikus besorolás alapján a pénztártagok túlnyomó többsége tartozik – a kockázatosabbnak tekinthető részvények, illetve a részvénybefektetéseken alapuló kollektív befektetések aránya legalább 40 % kell, hogy legyen, azzal a várakozással, hogy ezen hosszú időszak (legalább 15 év) alatt az ilyen típusú befektetések teljesítenek jól. Ez a nagyobb részvényhányad azt eredményezi, hogy gyakoribbá válnak a hozamingadozások mind negatív, mind pozitív irányban. A klasszikus portfolió alapvetően állampapírokat tartalmazhat, a részvényarány maximum 10 %, az ide tartozó tagok pénzét kevésbé kockázatos befektetési eszközökbe fektetik a pénztárak, annak érdekében, hogy lehetőség szerint biztosítsák a közvetlenül nyugdíj előtt álló tagok befektetésének rövidtávú értékállóságát. A kiegyensúlyozott portfolió kockázati szintben a klasszikus és a növekedési között található.

Az átállás kockázatainak csökkentése érdekében végrehajtott 2008. októberi módosítás szerint a fent ismertetett minimális részvényarány elérésének határideje 2009. június 30. helyett 2011. június 30. lett, nagyobb befektetési döntési szabadságot adva ezzel a pénztáraknak.

A 2008. évi tapasztalatok rámutattak arra, hogy az életkor alapján differenciált portfoliók képesek csökkenteni a kockázatokat, mivel a nyugdíjkorhatárhoz közel lévő, azaz klasszikus portfolióba sorolt tagok hozama kedvezőbb lett, mint a kiegyensúlyozott, vagy növekedési portfolióban, ahol a negatív hozam kompenzálására még hosszabb időszak áll rendelkezésre a nyugdíjba vonulásig.

A 2009. év eredményeit értékelve pedig az látható, hogy az elért hozamok a kockázati szint növekedésével emelkedtek, a növekedési portfoliók átlagos hozama mintegy másfélszerese a kiegyensúlyozott portfoliók átlagos hozamának, amely szintén mintegy másfélszerese a klasszikus portfoliók átlagértékének.

Az eddigi eredmények tehát igazolni látszanak a választható portfoliós rendszer bevezetését, amely lehetővé teszi a még hosszabb távon a pénztárban lévőknek a nagyobb kockázat vállalást a nagyobb hozam reményében, ugyanakkor képes a rövidtávon nyugdíjba vonulók esetében a kockázatok, a lehetséges veszteségek mérséklésére.

Kedvező befektetési környezet 2009-ben

2009. I. negyedévében ugyan még folytatódott az értékpapírpiacokon az általános árfolyamesés, ezt követően azonban a trend megfordult, és az év hátralévő részében rendkívül jelentős növekedés következett be hazai és nemzetközi piacokon, mind az állampapírok, mind a részvények árfolyamaiban.

Mint ahogyan 2008-ban, így a tavalyi évben sem egyedülállóan magyar jelenségről van szó. Megnézve a magyarhoz hasonló pénztári rendszereket működtető országokat térségünkben (Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Horvátország) és a balti államok között, a 2008. évihez hasonló nagyságú hozamrátákat láthatunk, de ezúttal a pozitív tartományban. Egyes országokban az átlagos hozamráta a magyarhoz hasonlóan meghaladja a 20 %-ot. Hasonló a helyzet Nyugat-Európában is, a nyugdíjalapok ott is kétszámjegyű befektetési teljesítménnyel zárták a tavalyi évet.

Jövőbeni árfolyamkockázatok

Az elmúlt két év folyamatai jól példázták azt, hogy a magyar nyugdíjpénztárak milyen mértékben ki vannak téve az értékpapírpiacok mozgásainak, és arra is rávilágítottak, hogy a pénztárak által követett befektetési politikák, és a választható portfolió bevezetésével a különböző kockázati szintet képviselő portfoliók mennyire eltérő hozamokat eredményezhetnek. Az árfolyamok mozgásaira a jövőben is számítani kell, mivel ez az értékpapírpiacok sajátja.

Portfolióváltás, átlépés

A tagok természetesen dönthetnek úgy, hogy az eredmények ismeretében, vagy egyéb okokból átlépnek másik portfolióba, vagy másik pénztárba. A megfontolt átlépési döntés meghozatala érdekében került bevezetésre 2009 nyarától a magányugdíjpénztári átlépések során alkalmazandó átlépési útmutató, melynek célja többek között az átlépéssel érintett pénztárak befektetési teljesítményének bemutatása érthető formában.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a magánnyugdíjpénztárak körében a portfolióváltás, illetve a pénztárváltás 2010. január 1-től következményekkel járhat a szintén ugyanettől az időponttól bevezetett hozamgarancia érvényesítését illetően.

Hozamgarancia

A fent említett hozamgarancia azt jelenti, hogy a magánnyugdíjpénztári tag nyugdíjba vonulásakor a pénztár kiszámítja, hogy egyéni számlájának egyenlege mekkora lenne, ha tagságának teljes időtartama alatt minden havi befizetése az adott hónap inflációs rátájával megegyező kamatot eredményezett volna. Amennyiben a számláján lévő összeg ennél kisebb, a különbözetet a Pénztárak Garancia Alapja pótolja. Ezzel tehát a tagok gyakorlatilag reál hozamgaranciát kaptak.

Ugyanakkor elveszti a hozamgaranciát az a tag, akinek a 2010. január 1-ét követő portfolióváltásai, illetve pénztári átlépései között bármikor kevesebb, mint 5 év telik el. Mivel a garancia elvesztése komoly anyagi veszteséget jelenthet a tagok számára, a portfolióváltások, illetve a pénztári átlépések során fokozott figyelemmel kell mind a tagoknak, mind a pénztáraknak eljárni.

A hozamközleményben szereplő adatok értelmezése

Nettó hozamráta 2009

2009-ben a befektetetéseken elért hozam a vagyon százalékában, a vagyonkezeléssel összefüggő költségek levonása után. A pénztár egészére, illetve választható portfoliós rendszer esetén a portfolió egészére vonatkozik, az egyes pénztártagok egyéni számlájának hozama ettől eltér, mivel minden tagnak más időpontban eltérő összeg érkezik egyéni számlájára.

Referencia hozamráta 2009

Minden pénztár rendelkezik befektetési politikával, amelyben a befektetési időszak előtt meghatározza, hogy milyen értékpapírokba fektet. Minden értékpapírfajtákhoz kiválaszt jellemző mutatókat, ún. referencia-indexeket. A referencia-indexek időszaki mozgásából egész évre kiszámítható a referencia-hozamráta. Ez az a mutató, amihez a pénztár (illetve vagyonkezelőjének) befektetési teljesítményét mérni lehet.

Ha például egy pénztár 30 % magyar részvénybe és 70 % magyar állampapírba kíván befektetni, akkor referencia-indexnek részvénye esetén a BUX index, állampapír esetén a MAX index lehet. Év végén a BUX teljesítménye (azaz az index záró és nyitó értékének hányadosa) X%, a MAX teljesítménye Y%. A referencia-hozamrátát súlyozással kapjuk meg: 0,3 * X% + 0,7 * Y%.

A valóságban természetesen a portfoliók és a referenciahozamok ennél jóval összetettebbek, de a fenti példa az elvet jól szemlélteti.

Átlagos 10-éves hozamráta (2000-2009)

Mivel a nyugdíjpénztári befektetések időtávja jellemzően több évtized, ezért a befektetési teljesítményt is hosszabb távon kell értékelni. Ezt a célt szolgálja a 10-éves hozamráta, amit az elmúlt 10 év nettó hozamaiból mértani átlagolással számítanak a pénztárak. Mivel átlagos mutató, értékét úgy értelmezhetjük, mintha az elmúlt 10 év mindegyikében ez lett volna a pénzár nettó hozama. A hozamráták ebben az időszakban természetesen változtak, de az átlagolás ezt a hullámzást „kisimítja”, és végeredmény szempontjából ugyanazt adja.

Átlagos éves referencia-hozamráta (2002-2009)

A 10-éves hozamrátánál leírtakat a referencia-hozamrátákra alkalmazva kapjuk meg ezt a mutatót. Értékelésénél, a 10-éves hozamrátával való összevetésnél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy 2002. előtt nem kellett éves referencia-hozamrátát számítani, így csak 8 év adatai állnak rendelkezésre.

Vagyonnövekedési mutató

Egy átlagos pénztártag egyéni számlájának átlagos hozamát jellemzi. A hozamrátával ellentétben figyelembe veszi, hogy az egyes hozamrátákat mekkora nagyságú vagyonon érte el a tag az elmúlt 10 évben, így a kezdeti, kisebb vagyonon elért hozamrátáknak kisebb jelentőségük van, mint a későbbi, nagyobb vagyonokra vonatkozóknak.

Reálhozam

A hozamokról szóló közlemény végén közölt 10-éves átlagos inflációs adat felhasználásával képet kaphatnak a tagok, hogy ebben az időszakban a pénztári befektetések meghaladták-e az inflációt. A 10-éves átlagos (december/december) infláció értéke 5,90%, ha a pénztár 10-éves nettó hozama például 8%, akkor a reálhozam 1,08/1,0590=1,01983, azaz kerekítve 1,98%. Ez a példában azt jelenti, hogy átlagosan az elmúlt 10 éves időszak minden évében a pénztár hozama közel két százalékkal nagyobb volt az inflációnál, tehát a pénztári befektetés vásárlóértéke ennyivel növekedett.

2010. március 12.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete