A biztosító 2010. november 1-jéig köteles írásban beszámolni a Felügyeletnek
a díjhátralékos szerződések megfelelő kezelésére, a kártörténeti igazolások jogszerű
– időben történő – kiadására, a díjnemfizetés miatti megszűnésről való ügyfél-tájékoztatásra,
a jogszabályoknak és a biztosító díjtarifájának megfelelő gépjárműflották állományba
vételére, a szerződések létrejöttével kapcsolatos jogszabályok betartására, illetve
a kgfb-szerződések fennállását tanúsító igazolóeszközök helyes tartalmára vonatkozóan
tett intézkedéseiről.
December 1-jéig kell a Groupama Biztosítónak számot adni arról, hogy milyen intézkedéseket
tett a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz kapcsolódó hozamgarancia
biztosítékainak megteremtése, a Felügyelet által megfelelően ellenőrizhető nyilvántartási
és adatszolgáltatási rendszer kialakítása, a számviteli jogszabályoknak való maradéktalan
megfelelés, a kgfb tételes függőkár-tartalék minden vonatkozásban maradéktalanul
jogszabályszerű képzése, képzésének alátámasztása és felülvizsgálata, a biztosításközvetítői
nyilvántartás jogszabályszerű vezetése, a kiszervezési szerződésekkel kapcsolatos
bejelentési kötelezettség betartása, illetve az informatikai és ellenőrzési rendszer
átalakítása érdekében.
A Felügyelet külön eljárásban vizsgálja azt, hogy a biztosító tevékenysége fogyasztóvédelmi
szempontból megfelel-e a jogszabályi előírásoknak.
Budapest, 2010. október 1.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
További információ a sajtónak:
Binder István sajtószóvivő
T: 489-9235
E-posta: binder.istvan@pszaf.hu
www.pszaf.hu