A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírság
megfizetésére kötelezte a Porsche Bank Zrt.-t. A hitelintézet több esetben nem
a Magatartási Kódex rendelkezései szerint járt el, így megsértette a fogyasztókkal
szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, illetve
a hitelintézeti törvény (Hpt.) Kódexszel kapcsolatos rendelkezéseit is. A Felügyelet
kötelezte a bankot, hogy szeptember 30-ig nyújtson be belső ellenőri jelentést
a Kódex és a törvény betartásának ellenőrzéséről.
A mostani az első szankció annak a fogyasztóvédelmi témavizsgálatnak a kapcsán,
amely az ez évtől hatályba lépett Magatartási Kódex előírásainak betartását tekinti
át a piaci szereplőknél. A témavizsgálatot a Felügyelet 2010. március 24-én 30
lakossági hitelező pénzügyi intézménynél indította el (Sajtóközlemény - Fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított a Felügyelet).
A Felügyelet megállapítása szerint a Porsche Bank üzletszabályzata, valamint
az általa ügyfelei számára kiadott hitelkérelmi dokumentumok – a Hpt.-t megsértve
– nem tartalmazták, hogy a hitelintézet alávetette magát a Magatartási Kódexben
rögzített szabályoknak. A bank ügyfélhitelekkel kapcsolatos Árazási Elveiből hiányoznak
a Hpt-ben kötelezően meghatározott elemek, így például az, hogy kamatot, díjat
vagy költséget csak az azokra ténylegesen hatást gyakorló ok miatt lehet módosítani.
A Porsche Bank nem építette be szerződéses dokumentumába vagy belső szabályzataiba
a nem, vagy késedelmesen teljesítő ügyféllel szembeni végrehajtási eljárás elkerülése
érdekében alkalmazandó lépéseit, például az együttműködő ügyfelek esetében a tartozás
végrehajtáson kívüli kiegyenlítése érdekében alkalmazandó eljárását.
Budapest, 2010. augusztus 13.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
További információ a sajtónak:
Binder István sajtószóvivő
T: 489-9235
E-posta: binder.istvan@pszaf.hu
www.pszaf.hu