Az Európai Parlament és Tanács 2007/64/EK számú irányelvének hazai átvételével
tovább korszerűsödik a hazai pénzforgalom. Az Országgyűlés 2009. június 29-én
fogadta el a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényt, amely az EU-irányelv
felelősségre és kárviselésre, a keretszerződésre, az ügyfelek tájékoztatására,
valamint a pénzforgalmi szolgáltatás piacán új szolgáltatóként megjelenő pénzforgalmi
intézmények engedélyezésére, felügyeletére és prudens működésére vonatkozó szabályait
tartalmazza. A kapcsolódó MNB-rendelet 2009. augusztus 6-án került kihirdetésre,
amely az irányelvnek a fizetési műveletek egyes lebonyolítási szabályait, köztük
a teljesítési határidőket, az értéknap alkalmazásának szabályait ülteti át a magyar
jogba. A két jogszabály az Európai Unió által minden tagállam számára előírt határidőben,
2009. november 1-jén lép hatályba Magyarországon.
A változással – ahogy az egész Európai Unióban, úgy Magyarországon is – erős
ügyfélvédelmi rendelkezések lépnek életbe. A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására
jogosultak körét illető változás, hogy 2009. november 1-jétől nemcsak a hitelintézetek
nyújthatnak teljes körű pénzforgalmi szolgáltatásokat Magyarországon, hanem a
Magyar Posta, valamint új pénzforgalmi szolgáltatóként a már említettpénzforgalmi
intézmények is.
Újdonság, hogy jóval tágabb lehetőség nyílik az innovatív (nem fizetési számlákhoz
kötődő) fizetési megoldások (pl. e-pénz, mobiltelefonon alapuló megoldások) számára
is.
Az új, fogyasztót védő szabályok közül kiemelendő a külföldre menő átutalások
esetében az egyértelmű határidők megfogalmazása, valamint az ügyfél pénzének érintetlen,
levonás nélküli továbbításának követelménye. Az új szabályozás lényeges vonása
az ügyfelek tájékoztatásával és a szerződések tartalmával kapcsolatos követelmények
részletes meghatározása. Általános új szabály, hogy a pénzforgalmi szolgáltatásra
vonatkozó szerződést az ügyfél hátrányára csak úgy lehet módosítani, ha azt 60
nappal korábban a szolgáltató (bank vagy egyéb pénzforgalmi szolgáltató) meghirdette,
és tájékoztatta az ügyfelet. Amennyiben a változtatásokat nem akarja elfogadni,
az ügyfél ilyen esetben minden költség nélkül azonnal felmondhatja a szerződést.
Beszedések esetében, amennyiben az ügyfél bizonyítani tudja a téves terhelést,
már a pénzforgalmi szolgáltató is köteles számára visszaadni a pénzt, nem kell
a beszedőhöz fordulni a panasszal.
Budapest, 2009. október 29.
|
Magyar Nemzeti Bank
|
Pénzügyminisztérium
|
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
|