Elindult a biztosítóváltás
2009. november 2.
Az internetes alkuszok 120 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb)
kalkulációja alapján az Allianz, az Uniqa és a Köbe biztosítók a legolcsóbbak,
a legtöbb új szerződést az Allianz, a Uniqa és az Aegon kötötte – közölte a netrisk.hu,
illetve a biztositas.hu.
A legtöbb ügyfél eddig az Allianz Biztosítót hagyta el, de a szaldója így is
pozitív, míg legkevesebben az Uniqa-tól távoztak. A biztositas.hu adatai szerint
a náluk szerződők 29 százaléka az Allianz biztosítót választotta, míg az elhagyók
18 százaléka jutott e biztosítóra. Az Aegon aránya: 18 százalék új szerződő és
6 százalék elhagyó. Az Uniqa biztosítóra az új szerződők 14 százaléka, míg az
elhagyók 3 százaléka jut.
A korábbi kgfb kampányok tapasztalata az, hogy az első napok tendenciája a későbbiek
során alig változik. A netrisk.hu 70 ezer díjszámítás alapján készítette el statisztikáját,
amely szerint az ügyfelek 15,7 százalékának az Aegon, 14,4 százalékának az Uniqa,
míg 12 százalékának a KÖBE volt a legolcsóbb biztosító. Ennél az alkusznál a megkötött
szerződések negyede jutott az Allianzra, azt követte 15,7 százalékkal az Uniqa,
majd 14,3 százalékkal az Aegon következett. Mindkét alkusz átlagdíjai 25 ezer
forint körüliek, ez mintegy 15-20 százalékkal kisebb a múlt évinél.
Az Uniqa a múlt évi kampányt negatív szaldóval zárta, most viszont 10 százalékos
– összességében 1 milliárd forintos – díjcsökkentést hajtott végre – mondta a
biztosító hétfői sajtótájékoztatóján Ertl Pál igazgatósági tag. Aki a kampányban
köt náluk biztosítást, 25 százalék kedvezményt kap, míg a maradó régi ügyfelek
féláron köthetnek lakásbiztosítást. Az eredeti terv szerint 50 ezer ügyfelet akart
szerezni ez a biztosító a kampányban, de ha marad az első napok tendenciája, akkor
akár 100 ezer új ügyfélhez is juthatnak – mondta Ertl Pál.
--------------------------
Figyeli a PSZÁF a kötelező-kampányt
2009. október 30.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási
(kgfb) átszerződési időszakban fokozottan figyeli a biztosítókat, az ügyfelek
figyelmét pedig tájékoztató kiadványokban hívja fel arra, hogy a jövő év elejétől
a kgfb-t nem kormányrendelet, hanem törvény szabályozza.
A PSZÁF közölte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, a biztosítót váltani akaró
ügyfelek a pénteken meghirdetett, jövő évi díjtarifák alapján november 30-ig mondhatják
fel szerződésüket biztosítójuknál. A felmondott biztosítás december 31-ig érvényes,
eddig kell az autósoknak megtalálni az új szolgáltatót is, hogy januártól biztosítási
háttérrel közlekedhessenek. A közlemény kitér arra is, hogy a nyáron elfogadott
kgfb törvény 2010. január elsejétől több lényeges változást hoz az ügyfelek számára.
A legfontosabb változás az, hogy az eddigi naptári, január eleji évforduló helyett
az ügyfél a szerződéskötéstől számított egy év után válthat biztosítót: például
a május 5-én vásárolt gépjárművel legközelebb a következő év május 5-től lehet
új biztosítóhoz szerződni.
Az új szerződésre mindig az előző október 30-ig meghirdetett díjtarifa érvényes.
Akinek azonban idei, vagy korábbi vásárlású az autója, az mindaddig január elsején
válthat biztosítót, amíg el nem adja a kocsit. A törvény alapján az ügyfél biztosítási
szerződése határozatlan idejű. Aki nem akar biztosítót váltani, annak nincs teendője.
Biztosítóváltás esetén azonban a szerződés dátumát legalább harminc nappal megelőzően
mondhatja fel az ügyfél a kgfb-jét.
Januártól az üzemben tartó a szerződő fél, és nem a tulajdonos.
A PSZÁF szerint nem tarthat ugyanis tovább az a gyakorlat, hogy a városi unoka
a falusi nagyapa nevén lévő, olcsó biztosítású autóval rója a városi utakat.
A bonus-malus, díjkedvezmény-díjtöbblet rendszer annyiban változik, hogy az üzemben
tartó nyilatkozata alapján azonnal besorolható az ügyfél a bónuszfokozatba, nem
kell kivárni a kártörténeti igazolást. Jelenleg az igazolásig alap, A00-ás fokozatban
kell tartani az ügyfelet. A bemondásra elfogadott bonus fokozatot ellenőrzi a
biztosító.
A közlemény alapján a károsult a káreseményt annak bekövetkeztétől számított
harminc napon belül, a biztosított, illetve károkozó öt munkanapon belül köteles
bejelenteni a biztosítónak. A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok
benyújtásától számított tizenöt napon belül, dokumentumok hiányában három hónapon
belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni. A biztosítónak
késedelmi kamatot kell fizetnie, ha a kárrendezés elhúzódik, amiről tájékoztatni
kell az ügyfelet is.
Az ügyfél díj nemfizetése esetén a biztosító hatvan napig nem mondhatja fel a
szerződést, de harminc nap után a biztosító írásban felszólítást küld. A díjhátralékos
időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat fel. A törvény előírja, hogy
kgfb-t kell kötni a segédmotoros kerékpárokra, robogókra és a négykerekű segédmotoros
terepjárókra, quadokra is.
------------------------
Kgfb: akár 20 százalékot is spórolhatunk
2009. október 30.
A tavalyi 30 ezer forintos átlagos kötelező felelősségbiztosítási díj 25-27 ezer
forintra csökkenhet az idei kampányban, amelyben roppant kemény verseny bontakozik
ki az ügyfelekért - derül ki a Biztositas.hu tarifaelemzéséből. A díjak alakulására
jellemző, hogy egy 35 éves budapesti autós jövőre akár ötödével kevesebbért is
biztosíthatja Suzuki Swiftjét, mint amennyit az idén fizetett.
A biztosítók péntek reggel publikálták a jövő évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
(kgfb) díjaikat. A kampány kezdete előtt nem volt egyértelmű, hogy a díjak miként
alakulnak, a friss adatokból kiderül, nincs olyan biztosító, aki emelte volna
díjait.
A megjelentetett tarifák alapján már biztosra vehető, hogy idén novemberben is
százalékban mérve kétszámjegyű csökkenés lesz az átlagos díjakban, és nagyon kemény
verseny várható. A nagyüzem november 1-jén indul, az autósok vasárnaptól számolhatják
ki a jövőre érvényes díjaikat és köthetnek új szerzdődéseket a biztosítókkal.
Akció akció hátán
A korábbi kampányokhoz hasonlóan rengeteg kedvezményt kínálnak a biztosítók,
tehát a társaságok továbbra is mindent megtesznek az ügyfelek elcsábításáért,
pedig egyes biztosítási szakemberek figyelmeztetnek, hogy a túl alacsony díjak
miatt problémák lehetnek ezen a részpiacon.
A rendkívül éles versenyre utal például az úgynevezett welcome kedvezmény, amit
azok az autósok vehetnek igényben, akik az elmúlt években nem váltottak biztosítót.
Ezzel a kedvezménnyel egyértelműen a régi biztosítójukhoz eddig még hűséges ügyfelek
elmozdítását szeretnék elérni a társaságok - derül ki a Biztosítás.hu elemzéséből.
Az új váltóknak nyújtott kedvezmények mellett a kármentes ügyfelek számára nyújtott
kedvezmények is megsokasodtak. A korábbi két biztosító helyett, ma már hat társaság
ad ilyen típusú kedvezményt, mely a családi vagy gyermek kedvezménnyel együtt
az idei év slágerének ígérkezik. Tovább növekedett ugyanakkor az online kedvezmények
száma, vagyis az interneten történő szerződéskötésre adott kedvezmények mellett
árcsökkentő tényező válik az emailcím, illetve a mobilszám megadása is.
Az új kedvezmények mellett jellemző még a kedvezmények mértékének biztosítónkénti
jelentős növelése is. Aki korábban 10 százalékot adott, az most biztos, hogy 15-20
százalékkal vitte lejjebb az árait, a korábban 20 százalékos kedvezményt nyújtó
cégek pedig 25 vagy akár még nagyobb árengedményt biztosítanak. Tavaly csak 45
százalék volt a maximálisan igénybe vehető kedvezmény mértéke, az idén ez másfélszeresére
nőtt, 60-70 százalékos engedményt is el lehet érni. A Biztosítás.hu szerint a
már tavaly is alacsonynak számító 30 ezer forintos átlagdíj akár a 25-27 ezer
forintra mérséklődhet a mostani kampánban.
Akár 20 százalékos mínusz
A konkrét díjakban még jobban látszik az árcsökkenés, a tavalyi kampányban egy
23 éves, A0-ás besorolású budapesti autós 1,3 literes motorral szerelt Suzuki
Swiftjére a legolcsóbb kgfb 49 901 forint volt, míg az idén 46 337 forint a legkedvezőbb
ajánlat, ez pedig több mint 7 százalékos csökkenésnek felel meg. Szintén budapesti,
de idősebb ügyfél esetében még nagyobb süllyedés, egy 35 éves ügyfél a múlt évben
41 585 forintért köthetett kötelezőt a fenti autóra, míg az idén 32 657 forintért
is talál biztosítót, ez pedig - óriási - több mint 20 százalékos áresést jelent. Egy
57 éves budapesti autós esetében az éves díj 37 426 forintról 34 753 forintra -
vagyis 7 százalékkal - csökkent.
Tavalyi és idei ajánlatok összevetése (éves díj ezer forintban, A0)
| |
23 éves autós
|
35 éves autós
|
57 éves autós
|
|
Budapest
|
2008
|
2009
|
2008
|
2009
|
2008
|
2009
|
|
Suzuki Swift 1.3
|
50-241
|
46-329
|
38-82
|
33-57
|
33-66
|
34-53
|
|
Opel Astra 1.6
|
49-306
|
58-440
|
47-109
|
43-75
|
47-93
|
43-73
|
|
Ford Mondeo 2.0
|
75-340
|
85-520
|
53-109
|
48-78
|
48-93
|
52-82
|
Forrás: Biztosítás.hu
Ha az említett életkorú ügyfelek egy kisvárosban közlekednek a szóban forgó Suzukival
akkor a legfiatalabb ügyfél legjobb tavalyi ajánlata 39 208 forint volt, ez most 35
644 forintra módosult, a 35 éves és 57 éves autós esetében pedig egyaránt 27 648
forinttal szemben 26 107 forint a mostani legkedvezőbb díjajánlat. A kisvárosban
élő autósok tehát 6,5-9 százalékkal alacsonyabb díjakon köthetnek kötelezőt a
2010-es esztendőre. Ekkora különbségek miatt mellett nem kérdés, hogy sokan választanak
majd új biztosítót maguknak, a válság miatt ugyanis az ügyfelek még jobban megnézik,
mire költenek, és szerény, akár éves szinten 1-2 ezer forintos különbségnél is
átmennek egy másik biztosítóhoz.
Tavalyi és idei ajánlatok összevetése (éves díj ezer forintban, A0)
| |
23 éves autós
|
35 éves autós
|
57 éves autós
|
|
Vidék
|
2008
|
2009
|
2008
|
2009
|
2008
|
2009
|
|
Suzuki Swift 1.3
|
39-218
|
36-250
|
28-58
|
35-45
|
26-50
|
26-45
|
|
Opel Astra 1.6
|
49-306
|
44-332
|
37-76
|
28-53
|
34-63
|
31-52
|
|
Ford Mondeo 2.0
|
54-306
|
56-393
|
37-76
|
32-56
|
34-63
|
33-58
|
Forrás: Biztosítás.hu
A korábbi kötelező biztosítási kampányok is jelentős versenyt hoztak, az idei
kampány mégis minden eddiginél nagyobb lehet. A Biztosítás.hu szakemberei rámutatnak,
hogy az idén minden biztosító megpróbál a lehető legolcsóbb lenni - bár ez természetesen
minden kampányban igaz, de most különösen is az. Ennek fő oka, hogy az idei biztosítóváltási
időszakot még nem érintő új kötelező biztosítási törvény január elsejétől hatályba
lép, ami már középtávon a kampány jelentőségének csökkenéséhez vezethet.
Nézze meg, mit ajánlanak most a biztosítók!
Részletes ajánlatok biztosítónként
Aegon
A tavalyi kampányban is jól szereplő Aegon, idén még jobban beleerősített. 6-7
százalékos átlagos díjcsökkentéséből kiemelkedik a 30-45 éves korosztály esetében
megvalósított 20-25 százalékos díjmérséklés. A gyermekkedvezmény mellett a kármentességi
kedvezményt emelhetjük ki, melyek segítségével az Aegonnál elérhető maximális
kedvezmény a 40 százalékot is elérheti.
Posta
A biztosító alapdíj tarifája ugyan nem változott, de számos új kedvezmény került
bevezetésre a társaságnál és az egyes települések besorolása is jelentősen kedvezőbb
lett. A nyugdíjas, a közalkalmazott, a tömegközlekedési dolgozói, és a biztosítót
3 éve nem váltók kedvezményeinek köszönhetően, a társaság díjai átlagosan 5-10
százalékkal csökkentek. A tarifák elemzéséből kiderül, hogy a Posta továbbra is
megtarthatja vezető szerepét a mások által nem túlzottan kedvelt fiatal vezetők
körében.
Signal
A Signal alapdíjai Budapesten 20 százalékkal, a megyeszékhelyeken 9 százalékkal
csökkentek, a társaság gyermekkedvezménye pedig 10-ről 20 százalékra emelkedett.
Ezzel párhuzamosan a maximális elérhető kedvezmény mértéke 35 százalékra nőtt.
A társaság elsősorban a kistelepüléseken előnybe kerülhet, mert itt a 15 százalékos
takarékszövetkezeti kedvezményét is érvényes.
Uniqa
Az Uniqa a tavalyi évekhez képest 15 százalékos átlagos díjcsökkentést hajtott
végre. A kampánykedvezményét 25 százalékra emelte és a vidéki bónuszos ügyfeleknek
is 25 százalékos úgynevezett extra kedvezményt vezetett be. Maximálisan adható
kedvezménye így eléri az 50 százalékot.
Union
A társaság 5-20 százalékos díjcsökkentést hajtott végre a kistelepüléseken. A
hazai piacon elsőként kötelező biztosítási önrészesedés vállalásának lehetőséget
ajánlja fel a járművezetőknek, mely a gépjármű-biztosítások közül korábban, csak
a cascobiztosítások esetében volt megszokott. A 20 vagy 50 ezer forintos egyszeri
önrész vállalásának ellentételezéseként 20-30 százalékos kedvezményt ad díjaiból.
Ez átlagosan, mintegy 6-8 ezer forintos díjkedvezményt jelent. Bár az önrész kétség
kívül újdonság, de a többi biztosító - önrészhez nem kötődő - kedvezménye miatt,
az Union csak mérsékelt sikerre számíthat.
KÖBE
A díjait összességében 15 százalékkal csökkentő KÖBE is új akcióval próbálkozik.
TVK néven (Tudatos Vezetők Kedvezménye) olyan kedvezményt vezet be, mely azoknak
ad 10 százalék kedvezményt, akik vállalják, hogy megszívelik a társaság által
emailben küldött "Vigyázzon, itt a tél. Cserélje le gumiját időben!" típusú tanácsokat
ezzel téve a balesetmentes közlekedésért. Emellett a társaság kármentes és gyermekes
ügyfeleinek 15-15 százalék kedvezményt ad és tavalyi januári kedvezményét (mely
csak a váltóknak szólt), még kiegészítette egy novemberi "friss" váltóknak szóló
kedvezménnyel is. Mindkettő 10 százalék, így a KÖBE maximális kedvezménye idén
a 60 százalék ot is elérheti .
MKB
Az MKB a többiekhez hasonlóan csökkentette alapdíjait. Az 5-7 százalékos csökkentésből
kiemelkedik a fiatal vezetőknek adott 25-30százalék-os kedvezmény és a kedvezmény
maximum 40százalék-ra történő emelése, valamint az gépjármű kedvezmény, mely a
jármű 3 éves koráig adható.
K&H
A tavaly gyengébben szereplő társaság alapdíjainak idei 14százalék-os emelését
új kedvezmények bevezetésével kompenzálta. Így az autósok részére kiajánlásra
kerülő díjai összességében akár 15 százalékkal is a múlt évi díjai alatt lehetnek.
A társaság 10 százalék kedvezményt ad mind a gyermek, mind a 2 éves kármentesség,
mind pedig a 10 évesnél öregebb autók esetében.
Groupama - Garancia
A tavasszal egyesült két társaság vidéken 7 százalék, míg Budapesten 15 százalékos
árcsökkentést hajtott végre. A társaság a piaci részesedés bővítését célzó lépéssel
párhuzamosan a meglévő állomány megtartását is célul tűzte ki. Ennek érdekében
a társaság nem emel régi ügyfeleinek, sőt a bónuszt lépő ügyfeleinek még a díjcsökkenést
is meghagyja.
Allianz
Az Allianz a korábbi évekhez hasonlóan most is a kártapasztalatainak megfelelően
árazta be az egyes szegmenseket. Meglévő és kármentes ügyfeleinek jelentős kedvezményt
ad, de a más biztosítóktól érkező bónuszos ügyfeleket és a legalább 3 éves jogosítvánnyal
rendelkező vezetőket is kedvező díjjal honorálja. A tavalyi kampányban alkalmazott
30 százalékos kötési kedvezményét 33 százalékra növelte.
Genertel
A társaság az alapdíjak kis mértékű növelése mellett a kármentes ügyfelek kedvezményét
a korábbi 35 százalékról 55 százalékra növelte. E mellett a 2 éve nem váltóknak
a Posta Biztosítóhoz hasonlóan 10 százalék kedvezményt ígér.
Generali
A Generali tovább közelítette díjait direktbiztosító testvéréhez (Genertel),
és átlagos 15 százalékos díjcsökkentést hajtott végre. Ez Budapesten mintegy 18
százalékos, míg vidéken 8 százalékos csökkentést jelent. Emellett 35 százalék
alap kármentességi és plusz 20 százalék extra kármentességi kedvezményt is ad
a kampányban az 5 éve kármentes ügyfeleknek.
Wabard
A felügyelet által felfüggesztett Wabard is meghirdette díjait. A társaság ugyan
új ügyfelet nem szerezhet a kampányban, de bízik a magas ügyfélmegtartásban. Tavaly
legalacsonyabb átlagdíjával 90 ezer szerződést szerzett, melyből most igyekszik
minél többet megőrizni. A társaság 26 éves kor alatt 9 százalékos, míg 36 év felett
átlag 20 százalékos alapdíj-emelést hajtott végre. A 26-35 éves kor között viszont
mintegy 15 százalékkal csökkentette díjait. A társaság a 66 év felettieket is
betette ebbe a kedvezőnek ítélt kategóriába és nekik is 15százalék-os kedvezményt
ad, magasnak eddig sem mondható díjaiból.
AIM Biztosító
Az AIM a TIR Biztosító állományát évközben vette át. A tarifatáblát akkor nem
módosíthatta. A mostani díjhirdetés alkalmával azonban megvalósíthatta tervezett
elképzeléseit. A korábbi alapdíjak teljes egészében átszámításra kerültek. A díjstruktúra
az új stratégiának - az interneten keresztül történő értékesítésnek - lett alárendelve.
Ennek megfelelően az alapdíjak általában magasabbak lettek, de jelentős, mintegy
35 százalékos online kedvezményt kapnak azok, akik online szerződnek. Emellett
10 százalék kedvezmény jár még az új (0-3 éves) autókra is. Az AIM díjai végeredményben
10-35 százalékkal csökkennek a vidéki 25-35 éves autósok és az ennél idősebb korosztályok
tekintetében.
-------------------
Meglepőek lesznek a kötelezős árak
2009. október 29.
Pénteken teszi közzé tizennégy biztosító a 2010-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
(kgfb) tarifáit. A biztosítók nagy erőkkel és meglepetésekkel készülnek.
Minden eddiginél titokzatosabban készültek a kötelezős kampányra a biztosítók
– kezdte Marschalek Péter a Biztosítás.hu termékfejlesztési vezetője az FN.hu
megkeresésére. A tényeges tarifák csak pénteken lesznek nyilvánosak, az adatok
feldolgozása közben már látszik, hogy a jelenlegi piacon is lehet olyan konstrukcióval
kirukkolni, amellyel 30-40 százalékot „foghat” az ügyfél. Itt a már-már szokásos
online kötési kedvezményekben lehetnek nagy tartalékok.
Véleménye szerint a tavalyi számok, közel 800 ezren váltottak, az idén is megismételhetőek,
ennek csak a biztosítási kampányidőszak megszűnése vet majd véget. Az új törvényi szabályoknak köszönhetően, a jövőben az autóvásárlás időpontjához
kötődik a biztosítási fordulónap. A most induló kampányt utolsónak csak a régi szabályok alkalmazása miatt nevezhetjük.
Egy másik fontos újdonság, hogy a direktbiztosítók is egyre nagyobb harcot folytatnak.
Megjelent egy új szereplő az Union Biztosító terméke az Union24 is. Itt, a szerződéskötést
online alkuszok beiktatása nélkül, közvetlenül a biztosító intézi, amelynek kapcsán
komoly kedvezményeket ígér. Ennek persze ára lesz, az ügyfélnek vállalnia kell,
hogy csak online intézheti ügyeit, illetve csak így kommunikálnak vele – teszi
hozzá Marschalek Péter.
Fontos, hogy az idén az új ügyfelek szerzéséből, egy felügyeleti döntés miatt
kizárt Wabard Biztosító ügyfeleire is sokan vágyakoznak. Ez javarészt a korábbi
MÁV biztosítós, budapesti, fiatal autótulajdonosokat jelentheti. A biztosítónak
azért hagytak egy kiskaput, ugyanis közzéteheti árait, így a régi ügyfeleiből
sokat megtarthat, ha versenyképes árakat kínál nekik.
A CLB alkuszcég, a napokban közzétett elemzése szerint, az átlagdíjak alakulását
az alábbi tényezők befolyásolják az idén:
Kötelezős várakozások (Clb.hu)
Az ügyfelek árérzékenysége pedig jelentősen megnőtt a válság hatására: a Genertel
direktbiztosító által végzett kutatásból kiderül, hogy a kötelezővel rendelkezők
több mint 10 százaléka számára már ezer forint körüli éves díjkedvezményért érdemes
biztosítót váltani, és 2-3 ezer forint esetén ez az arány 70 százalékra nő. Az
autósok csaknem egytizedének pedig már 5 százalék kedvezmény elég lenne ahhoz,
hogy másik biztosítót válasszon - állítja Sebestyén László, a Genertel értékesítési
igazgatója.
Ugyanakkor az autósok mérlegelik a biztosító megbízhatóságát is, az ügyfelek
92 százaléka ugyanis az olcsó tarifák mellett a biztosító stabil gazdasági hátterét
tartja a legfontosabbnak. Ennek köszönhető, hogy figyelembe véve a lakossági gépjárműpark
számát, az elmúlt években az ügyfeleknek 10-15 százaléka (6-700 ezer autós) élt
„csak” a váltási lehetőséggel.
-----------------------
Figyelj! - Erről beszél most minden autós
2009. október 28.
Számos lényeges változást hoz autósok és biztosítók életébe egyaránt a kötelező
gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló, január 1-jével hatályba lépő új
törvény. A piac kicsi, de gyorsan növekvő szereplője a 2007-ben az első magyar
direktbiztosítóként megalakult Genertel, amelynek vezérigazgatójával, Csikós Dániellel
a kgfb törvény várható hatásairól és a biztosítókat érintő változásokról, valamint
a direktbiztosító működésének sajátosságairól beszélgettünk.
Az új törvény legfontosabb újdonságairól szóló összefoglaló itt olvasható.
Egy ötven éves történet érkezett új szakaszához
Portfolio.hu: Mennyire jelentős mérföldkő a 2010 elején hatályba lépő változás
a magyar kgfb-szabályozás történetében, és meddig folytatódhat a liberalizáció?
Csikós Dániel: Idén éppen ötven éve, 1959 óta létezik a szabályozás; hosszú időkig,
egészen 1991-ig a benzin árába volt beépítve a kgfb költsége, majd a korábbinál
liberalizáltabb, ám központilag előírt díjakkal működő rendszer volt érvényben
1998-ig. Éppen ezért akkoriban elsősorban értékesítési verseny folyt a biztosítók
között. A díj mértékének meghatározása 2001-ig jellemezte a piacot, ekkor azonban
további liberalizáció következett: a biztosítók korlátozások nélkül alakíthatták
a díjaikat. 2010-től újabb változás lesz a piacon, a biztosítási évforduló nem
kötődik többé a naptári év végéhez. A következő nagy lépés, ami még Magyarországon
hátravan, a díjhirdetés időpontjának liberalizációja, ami azt jelentené, hogy
a biztosítók díjhirdetési kötelezettsége nem kötődne az október végéhez, azt bármikor
megtehetnék. Úgy vélem azonban, hogy a magyar piacnak a lépésenkénti liberalizáció
a megfelelő. Ha kicsit messzebbre tekintünk, Olaszországban például bármikor módosíthatják
díjaikat a biztosítók, nem véletlen, hogy ők a mi rendszerünket tekintik furcsának.
A jelenlegi magyar szabályozás nem engedi szabadjára olyan mértékben a díjversenyt,
hogy emiatt bármelyik biztosítónak profitgondjai keletkeznének. Márpedig egy-egy
biztosító gyengélkedése - mint ahogy azt tavaly megtapasztalhattuk - az egész
szektorra kedvezőtlenül hat.
P.: A liberalizáció jelenleg ugyan erősítheti a versenyt, ám kérdés, meddig folytatódhat
úgy, hogy közben nem sérti az átláthatóságot. A díjfizetés elmaradását sújtó késedelmi
kamatok nagyságát például nem szabályozza az új törvény, így az egyes biztosítók
ajánlatait már csak emiatt is nehezebb lesz összehasonlítani.
CsD.: Az új törvény kimondja, hogy a biztosító felszámíthat késedelmi kamatot
ha csúszik a díjfizetés, de biztos vagyok abban, hogy egyelőre nem lesz olyan
biztosító, amelyik ezzel a jogával ténylegesen él is majd. Nem tudom elképzelni,
hogy bárki ilyen versenyhátrányt felvállalna, és felvenné a szerződési feltételei
közé a késedelmi kamat érvényesítését. Ha valaki ilyet tenne, arról rögtön újságcikkek
jelennének meg. Egyébként teljesen logikus lépésnek érzem, hogy a késedelmi kamat
kérdését belevették a törvénybe, hiszen az üzleti életben természetes a késedelmes
fizetés után járó büntetőkamat. A mi piacunkon ez egyelőre csak lehetőség, és
véleményem szerint még jó ideig az is marad.
P.: Mi az, ami a leginkább kikényszerítette a teljes kgfb-szabályozás megváltoztatását?
CsD.: Az élet kényszerítette ki. Úgy vélem, a legnagyobb lépés az évforduló megváltoztatása.
Ez nem azt jelenti, hogy a kampány rögtön megszűnik, a portfoliónak ugyanis csak
egy bizonyos része változik év közben, autó-eladás vagy -vásárlás révén, de az
állomány nagyobb része még jó ideig januári évfordulós marad. 4-6 év biztosan
kell, amíg a biztosított állomány teljes szerkezete átalakul. Csehországban a
kétezres évek elején szüntették meg a naptári dátumos átkötést, de még mindig
20-30 százalék a januári évforduló piaci aránya. A módosítás nálunk is szükséges
volt, de nincs azonnali hatása a piacra. Jövőre viszont már nem lehet elsütni
azt, hogy ez az utolsó kampány - ehelyett valószínűleg azt fogják mondani a biztosítók,
hogy még mindig a piac jelentős része kötheti át a szerződését év végén, itt a
lehetőség a váltásra. Létezik egy jól körülhatárolható szegmense a kgfb piaci
szereplőknek, amelyeknek érdeke, hogy minél nagyobb legyen a váltópiac, a Genertel
is ezek közé tartozik. Mint a piac egyik legújabb szereplőjének érdekünk, hogy
minél több új ügyfelet szerezzünk, de az alkuszok is abban érdekeltek, hogy nagy
arányú váltás legyen a piacon. Azért is tekintem mérföldkőnek az új jogszabály
bevezetését, mert eddig az esetek többségében elvált egymástól a kötelező és a
casco biztosítások évfordulója. Valószínűsítem, hogy a kötelező váltás liberalizációjával
a két biztosítás fordulónapja sokkal inkább össze fog kapcsolódni, és ezáltal
kialakul egy casco-váltó piac. Az emberek amikor megnézik a kötelező díjait, végiggondolják
a casco váltás lehetőségét és megnézik a díjakat is.
P.: Mit nyernek a biztosítók az új szabályozással?
CsD.: A biztosítóknak elsősorban ügyviteli szempontból jó a módosítás, hiszen
egyre kevésbé lesznek rákényszerítve, hogy hirtelen nagy mennyiségű állományt
dolgozzanak fel, és emiatt csússzanak a határidőkkel. Egész évre elosztva tudják
viselni az ügyviteli terheket. Mi a Genertelnél például ilyenkor időszakos operátorokat
veszünk fel, és a normál éves működéshez elégséges létszámunk a duplájára duzzad.
Ez mind többletköltséget jelent, hiszen időszakos munkaerőt nagyobb költséggel
lehet csak felvenni, mint állandót. Sokkal jobb, ha ezt a terhet szét lehet oztani
az egész évre, elkerülve az olyan anomáliákat, amilyenek előfordultak az elmúlt
években is, hogy egyes biztosítóknál csúsztak a feldolgozással, és az ügyfél nem
tudta igazolni ellenőrzéskor hogy van biztosítása. Logikus lépésnek tűnik, hogy
amint növekszik a váltópiac - idén már 800 ezres lakossági váltópiacra számítunk
-, ennek terheit próbáljuk meg ezt egy kicsit jobban szétporlasztani az egész
évre.
P.: A Genertelnél most is jellemzőbbek az új ügyfelek, mint az átszerződők?
CsD.: 2007-ben indultunk, akkor csak új ügyfelünk volt. Szerencsés időszak egy
biztosító életében, amikor elvándorlók még nincsenek, csak új ügyfelek. Csaknem
80 ezer szerződést kötöttünk az első kampány után, tehát jó startot vettünk. Aztán
elindult egy kis forgás, a 2008-as kampányunkat is sikeresnek értékelem, ekkor
ugyancsak szép számban tudtunk új ügyfeleket toborozni. Az elmúlt év végén 13
ezer elvándorló ügyféltől búcsúztunk el, ami nem nagy arány, és akik maradtak,
azok reméljük, hosszabb távon is ragaszkodnak hozzánk. Az átszerződők nagy része
sokkal inkább árérzékeny, mint az átlag. A tulajdonos Generali ügyfelei nincsenek
felülreprezentálva az új ügyfeleink között, részesedésük megegyezik a Generali
piaci részesedésével.
Mi lesz a bonus-malus rendszerrel?
P.: A bonus-malus rendszer csak kis mértékben változik. Jobb lett volna egy jelentősebb
változás?
CsD.: A liberalizált bonus-malus rendszer képviseli leginkább a biztosítók érdekeit,
hiszen ennek révén a keretek meghatározásában is versenyezhetnének a biztosítók.
Ehhez azonban elengedhetetlen az ügyfél részéről az az információ, hogy milyen
kárai voltak a múltban. Jelenleg ez az adatbázis még nagyon hiányos, sőt mivel
volt olyan korszak, amikor bemondásra lehetett bonusokat szerezni, ezért ennek
következtében máig maradtak ügyfelek a bonus 10 kategóirában, holott kármutatóik
rosszabbak, mint a bonus 5-ben lévőknek. Ha a központi kárnyilvántartás valóban
elkezd működni, és 4-5 év után nagy mennyiségű adatot tud összegyűjteni, el tudom
képzelni a bonus-malus rendszer liberalizációját is.
A bonus-malus rendszert is szabályozza az új törvény, illetve a kapcsolódó rendelet.
Eszerint amíg korábban a díj nem fizetése esetén A0-ba kellett visszasorolni az
ügyfelet, most ez nincs benne a törvényben. A másik jelentősebb változás, hogy
az ügyfél által bemondott bonus-malus fokozat érvényes rá, amíg nem tisztázódik
a besorolása, a korábban alkalmazott A0 helyett. A rendszer büntet is abban az
esetben, ha az ügyfél hibájából kideríthetetlen a bonus besorolás, ekkor ugyanis
malus 4-be kell áttenni a szerződést. Mind a biztosítók, mind az ügyfelek megtesznek
azonban mindent annak érdekében, hogy ez ne következzen be.
P.: Ebben a tisztázásban segíthet a központi kárnyilvántartó rendszer?
CsD.: Igen. Mivel ez még nem állt fel, kérdéses, milyen útja-módja lesz annak,
hogy a biztosítók hozzájussanak ezekhez az adatokhoz. A biztosítóknak ugyanúgy
ki kell állítaniuk a kártörténeti igazolást, mint ahogy korábban, és továbbra
is 10 bonus és 4 malus osztály van a rendszerben, a törvény pedig szabályozza,
ki hogyan léphet át egyikből a másikba. Ahogy létrejön a nyilvántartás, azzal
együtt változik a szabályozás. Meggyőződésem, hogy a biztosítók örülni fognak
annak, ha differenciálási lehetőségük lesz, és kicsit a saját stratégiájuk szerint
tudják majd meghatározni a bonus-malus rendszert.
P.: A központi kárnyilvántartó rendszer felállítása mekkora terhet ró a biztosítókra,
és mikor térülhet meg ez a befektetés?
CsD.: Megtérülési számítást nem láttam még ezzel kapcsolatban, csak költségszámítást.
A rendszer még tervezés alatt áll, ezért nem tudok pontos számot mondani. A biztosítók
várhatóan ennek költségeit érvényesítik majd a díjaikban.
P.: A garanciaalapot is felállítják, ez is költséget jelent a biztosítóknak.
CsD.: A garanciaalap hosszú távon valószínűleg magasabb költséget jelent majd,
de nem is igazából ez vele a probléma. Inkább az kifogásolható, hogy nem általában
a biztosítók tevékenységét érintő, hanem csak egyetlen üzletágra vagy egy termékre
vonatkozó garanciaalapról van szó. Abban az esetben, ha egy biztosító a kötelező
biztosításon kívül cascot, lakásbiztosítást, vagy általános felelősségbiztosítást
is árult, de valamilyen oknál fogva tönkre megy, máris megmutatkoznak ennek a
szabályozásnak a hiányosságai.
P.: Hogy egy harmadikféle kiadásról, a legjelentősebbről is beszéljünk: a biztosítók
kárhányada szépen csökkent az első félévben a MABISZ adatai szerint. Mi áll a
háttérben?
CsD.: A statisztikák azt mutatják, hogy csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek
száma, ami részben a rendőrség keményebb fellépésének, részben a válságnak köszönhető,
hiszen most kevesebbet utaznak az autósok, csökken a megtett kilométerek száma,
így kevesebb a keletkezett kár is. Érdemes kicsit a statisztikák mögé is bepillantani:
a kárráfordítások között nemcsak az adott évben előfordult károk szerepelnek,
hanem az előző időszakban történt károk és az azokra félretett tartalékok nagyságának
változása is. Ha például csökken a kártartalék, a kárráfordítás értékei kedvezően
változnak. Érdemes akár cégenként értelmezni, hogy mit takar a kárhányad értéke,
és volt-e olyan tényező, ami nem csak a folyó évi kárkifizetéseket érintette,
hanem a kárráfordítás változását is. Összefoglalva azt mondhatom, szerintem a
károk nem csökkentek annyira, mint amekkora változásra a számok utalnak.
2009.08.11.
Vallottak a biztosítók, csúnyák a számok
P.: Említette, hogy a Genertel ügyfelei különösen árérzékenyek. Mi más mozgathatná
az embereket, mint az ár?
CsD.: Leegyszerűsíti a váltó ügyfelek motivációját, ha csak az árat vesszük figyelembe.
Tény, hogy sok esetben adótételnek tekintik ezt a terméket, és nem biztosításnak.
Az átkötések számának növekedése azonban azzal is összefüggésben van, hogy az
árak összehasonlítása technikailag könnyebbé vált, a kétezres évek elején megjelentek
az online alkuszok, ennek következtében nagyon rövid idő alatt végre lehet hajtani
egy átkötést. A technológiaorientált emberek, számára maga az internet adta lehetőség
is vonzó, és nemcsak kötelezőre, hanem cascó és lakásbiztosítás megkötésére is
szívesen használják az internetet. A többségük nem lát hozzáadott értéket a tanácsadó
munkájában, aki ezért jutalékot kap, inkább maga intézi pénzügyeit és örül annak,
hogy az így megtakarított költséggel az ő díja csökken. Egyre inkább fontossá
válik a biztosító háttere, tőkeereje is.
P.: A kárrendezésben is versenyezhetnek a biztosítók, Ön mégsem említette ezt.
CsD.: Én kevésbé vagyok az aktív kárrendezés híve. A kárrendezés olyan szolgáltatás,
ahol a biztosító bemutathatja az ügyfélnek, hogy mennyire jól végzi a munkáját,
így ha egy károsult megfelelő kiszolgálást kap, később ügyféllé válhat. Ez a gondolkodás
nem illeszkedik teljesen az elfogadott aktív kárrendezés szemlélethez. A kárrendezés
meghatározza a biztosító imidzsét, ám nem elsősorban a kötelező esetében, inkább
a cascónál és a lakásbiztosításnál. Ezért is érdekes, hogy a cascónak még nem
alakult ki a váltópiaca, hisz a cascós ügyfelek inkább a szolgáltatási színvonal,
az ismertség és a tapasztalatok alapján választanak biztosítót. Ez a helyzet szép
lassan változik, ahogy megjelenik egy-egy újabb piaci szereplő. Most már négyezer
szerződésből álló casco állománya van a Genertelnek is, nagy része a saját kötelezős
ügyfeleink közül került ki.
P.: A kgfb-szabályok változása összességében hogyan hat a költségszintre?
CsD.: Az új nyilvántartási rendszerek, amelyeket létre kell hozni, plusz költséget
jelentenek, amit középtávon ki kell fizetniük a biztosítóknak, és ezt valószínűleg
át is hárítják az ügyfelekre. A kampány érdekes kérdés, mert az új üzletre jutó
költségek várhatóan csökkennek, ám a marketingkampány-költségeit nem érinti drasztikusan
a módosítás. Jelenleg a másfél hónapos kampányidőszakra fókuszálják a biztosítók
a marketingbüdzséjük nagy részét, ám a várhatóan lassú átállás következményeként
meg fogják tanulni azt is, hogyan lehet év közben rendszeresen megszólítani az
ügyfeleket.
P.: Egy direkt biztosítónál, amilyen a Genertel is, mennyivel alacsonyabb a költséghányad?
CsD.: Lényegesen. Mi nagyon takarékosak vagyunk, mindössze egy ügyfélszolgálati
irodánk van, nincsenek tanácsadóink, kirendeltségeink, és amit így megtakarítunk,
azt mind vissza tudjuk forgatni a díj csökkentésére. Minden háttérmunka és dokumentálás
elektronikus úton zajlik, a nyilvántartáshoz nélkülözhetetlen dokumentumok kezelését
digitalizáló központ végzi, Már a cég alapításakor letettük a voksunkat amellett,
hogy olyan termékeket árulunk, amelyek jól standardizálhatók, egyszerűen kezelhetők.
Ezért mondtunk le például a flották biztosításáról. A Genertel 120 ezres szerződés
állományából 4000 casco, 1000 lakásbiztosítás, a többi kötelező, ám ez folyamatosan
bővül.
-------------------------
Kiemelten figyeli a felügyelet a kgfb-piacot
2009. október 27.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) - a korábbi évekhez hasonlóan
- az átszerződési időszakban és azt követően is kiemelten felügyeli majd a piaci
szereplők lépéseit.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező járművek száma
2008 végén 3,9 millió volt Magyarországon, közülük 2,6 millió személyautó. Az
állomány a 2007-es évhez képest összességében 3,4 százalékkal növekedett. Elsősorban
a 1150-3000 cm3 közötti személygépkocsik, a 350 cm3 feletti motorkerékpárok és
a 2 tonnánál kisebb tehergépkocsik száma növekedett. A biztosítók közül ötnek
90 százalék feletti, személyautókból álló kgfb-állománya van, másoknál a többiekhez
képest jóval magasabb a tehergépkocsik aránya.
A kármentes ügyfelek már 2002-ben elérhették a legmagasabb, bónusz 10-es (B10)
díjbesorolási kategóriát. A 2008 decemberi adatok szerint a teljes személyautó-állomány
mintegy 35 százaléka B10-es, mintegy 23 százaléka A0-as bónuszfokozatú volt, míg
a maluszos járművek aránya minimális (1,6%). E mutatók részben a biztosítói nyilvántartások
korábbi hibái, részben a piacszerzés miatt nem pontosan tükrözik az elmúlt másfél
évtized változásait. A Felügyelet fokozott ellenőrzései elősegítik a rendszer
szabályos működését és a valós állapot kialakítását.
A kgfb-üzletág bruttó díjbevétele 2008-ban az állomány növekedése ellenére csökkent,
s mintegy 129,5 milliárd forint volt. 2008-ban az egy szerződésre jutó díj 5,9
százalékkal csökkent 2007-hez képest (35 254 forintról 33 177 forintra), aminek
egyik oka, hogy az állományban az alacsonyabb díjú járművek száma nőtt. 2008-ban
nőtt az egy kárra jutó kárfelhasználás is (2,2%), eközben csökkent a kárgyakoriság.
2008-ban az egy kárra jutó kárfelhasználás 488502 forint volt. A tavalyi kárgyakoriság
(tárgyévi károk száma/átlagos állomány db) 4 százalék volt, a korábbi évekhez
képest kedvezőbben alakult, s ez európai viszonylatban is jónak mondható. A veszélyközösség
szempontjából a "legrosszabbak" a trolibuszok, a vontatók és a 80 férőhelynél
nagyobb buszok. A személyautóknál a kárgyakoriság arányosan növekszik a motor
térfogatának nagyságával.
A magyar piacon általában és az Európai Unió tagállamainak többségében is a kgfb
veszteséges üzletágnak számít. A hazai biztosítók eredményét tekintve jelentős
javulás kezdődött 2005-től. A piac tavalyi 14 (MÁV ÁBE nélküli) szereplője közül
7 ért el nyereséget az üzletágban, akadt példa azonban a bruttó díjra vetítve
40 százalékosnál nagyobb veszteségre is.
2009 I. félévében a Felügyelethez érkező biztosítási panaszok 53 százaléka (711
db) volt kgfb-vel kapcsolatos panasz. A panaszok zöménél a biztosító vagy a biztosításközvetítő
ügyviteli vagy eljárási hibáját kifogásolták.
Az elmúlt években a Felügyelet több, a piac biztonságos működését elősegítő lépést
tett, az ellenőrzéseken, határozatokon túlmenően ajánlás, vezetői körlevél, módszertani
útmutató kiadásával. A Felügyelet fokozott figyelemmel kíséri a biztosítók 2009.
október 30-án meghirdetendő kgfb-tarifáit, megalapozatlannak tűnő díjajánlat esetén
a hatóság azonnal megteszi a szükséges lépéseket.
-----------------------
Vége az évek óta csökkenő kötelező biztosítási áraknak?
2009. október 26.
Enyhén csökkenhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltók száma
a tavalyihoz képest. A díjak évek óta tartó folyamatos csökkenése várhatóan meg
fog törni, és az idei kampányban már enyhe díjemelkedésre számíthatunk.
Vélhetően már soha nem tapasztalhatunk olyan mértékű növekedést a kgfb-t váltók
számában, mint a korábbi években. A CLB Független Piaci Biztosítási Alkusz piaci
prognózisa szerint stagnálni, sőt, akár enyhén csökkenni is fog a biztosítót váltók
száma a tavalyi 780 ezerhez képest.
A váltást elősegítheti, hogy a válság hatására tovább nőtt a költségérzékenység,
illetve hogy a háztartásokban további teret nyer az internet. Ráadásul egyszerűbbé
is vált az átkötés lehetősége, hiszen a kötéskor elfogadott az ügyfélnyilatkozat
a bónuszról (átmenetileg sincs többletfizetés), a díjnak pedig március 1-jéig-ig
kell beérkeznie a biztosítóhoz. Egy új szereplő, az AIM ismét éles díjversenyt
generálhat, míg a Wabard átmeneti felfüggesztése váltásra kényszerítheti a 130
ezer ügyfél egy részét.
A váltást ugyanakkor gátolja, hogy az autósok közel fele tavaly sem a legolcsóbb
megoldást választotta, emellett az elmúlt években az aktívan váltók immár nagyon
kedvező díjszegmensekbe kerültek. Mivel negyedannyi új autót adtak el év közben,
ezért kevesen maradtak le a kampány-kedvezményekről. A tavalyi váltók számát ráadásul
erősen növelte, hogy a MÁV Egyesület ügyfelei kénytelenek voltak évközben, magas
díjakon átszerződni. Idén pedig a Wabard felfüggesztése ismét óvatosabbá teszi
a más biztosítóknál lévő autósokat is.
Hogy alakulnak a díjak?
A díjak évek óta tartó folyamatos csökkenése várhatóan meg fog törni és az idei
kampányban már enyhe díjemelkedésre számíthatunk. A díjakat csökkentheti, hogy
az alkuszi kalkulátorok egyre többeknek teszik átláthatóvá a díjak rendszerét,
emellett a versenybe belépő új szereplők - az AIM, illetve bizonyos értelemben
a tavaly még passzív MKB - is lefelé szorítják a díjakat. 2009 első félévében
negyven százalékkal csökkent a kárhányad, ami szintén lehetővé teheti a díjcsökkentést.
Ugyanakkor a díjak drágulását támasztja alá, hogy az utolsónak kikiáltott teljes
kampány jelentős médiaköltésre készteti a biztosítókat, illetve hogy az idén hirdetett
díjak csaknem két évre szólnak, hiszen aki jövő év vége felé váltanak, azoknak
csak 2011 végén jár le a biztosításuk. A személyi sérülések kárkifizetéseinek
összege az EU-s gyakorlat átvétele miatt rohamosan emelkedik, ami szintén az árak
emelkedéséhez vezethet. A kgfb garancialapba történő milliárdos befizetések is
drágítják a konstrukciót, és új adminisztrációs előírások is terhelik a biztosítókat.
Mi várható a tavalyi győztesektől?
A tavalyi kampányban győztes Allianz sikerének egyik kulcsa az volt, hogy az
ügyfelek közel fele akkor is őket választotta, ha a legkedvezőbb díjat nem ők
adták, de azért kedvező díjuk volt. A piacvezető társaságnak minden esélye megvan
az idei évben is, hogy megismételje kiemelkedő teljesítményét az új kötéseknél.
A Köbe népszerűsége dacára a MÁV-os eseményeknek - az idei évben is fennmaradhat,
így díjait várhatóan ismét a legkedvezőbbek között találjuk majd. A Wabard viszont
egy felügyeleti döntés miatt várhatóan nem szerezhet új ügyfeleket ebben a kampányban,
csupán a meglévő ügyfeleiért harcolhat.
Az új kihívó
A TIR Biztosítási Egyesület állományát idén átvette az AIM Biztosító, amely a
2009-es évet arra használta fel, hogy az igazi dömping előtt felépítették a biztonságos
ügymenet feltételeit. A társaság minden bizonnyal offenzív stratégiával, kedvező
díjakkal próbál majd minél több ügyfelet megszerezni magának.
--------------------------
Kötelező: egy ezresért képesek vagyunk váltani
2009. október 21.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. által megkérdezett 12 ezer ügyfél 21,5
százaléka vélte úgy, hogy 3-5 ezer forint megtakarításért biztosítót váltana a
küszöbön álló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de még
az 1-2 ezer forint közötti megtakarítás is váltásra ösztönözné minden tizedik
megkérdezettet - mondta Buczolich Antónia Judit ügyvezető igazgató.
Október 30-án jelenik meg 14 biztosító jövő évi kgfb tarifája, majd novemberben
lehet felmondani, december végéig pedig újrakötni a szerződéseket. A piacvezető
alkusz cég szakértői - miután számba vették az idei kampányváltásra ösztönző,
és attól óvó tényezőit - arra az eredményre jutottak, hogy 600-800 ezren fognak
átszerződni másik biztosítóhoz.
Miután jövő év első napján hatályba lép a kgfb törvény, az idei lesz az utolsó
klasszikus kampány. A jövő évtől ugyanis a szerződések már nem az év első napjától
az utolsóig élnek, hanem a megkötésük napja lesz az évforduló. Ez azonban csak
azokra vonatkozik, akik 2010-ben vásárolnak gépjárművet. Ezért várható, hogy idén
még minden biztosító növelni akarja kgfb szerződéseinek számát, amit vonzó díjakkal
érhet csak el - mondta Bravik Attila ügyvezető igazgató-helyettes.
Ennek azonban némileg ellentmond az, hogy az idén meghirdetett díjak gyakorlatilag
két évig élnek - tette hozzá. Aki ugyanis jövő decemberben köt kgfb-t, annak 2011
decemberéig szól a szerződése, a 2010-es árral. A meghosszabbodott futamidő növeli
a kockázatot, amit be kell építeni az árba. Ennek viszont ellentmond, hogy az
összesített kgfb kárhányad - a kifizetett kártérítések és a beszedett díjak aránya
- néhány év alatt 70-ről 50 százalékra csökkent. Szintén váltásra ösztönzi az
ügyfeleket a válság által kikényszerített takarékosság is.
A váltás mellett szól az is, hogy idén még többen rendelkeznek internettel, márpedig
ezen a platformon - az online alkuszok közreműködésével, vagy a biztosítók honlapjain
- nagyon egyszerű a biztosítóváltás. Szintén könnyíti a váltók dolgát az a szabály,
amely a biztosítók kötelességévé teszi a bonus-malus igazolások beszerzését, azzal
sem kell az ügyfélnek foglalkoznia. A váltás ellen dolgozik viszont, hogy a korábban
legolcsóbb - éppen induló, vagy kisebb - biztosítók gondjai a nagyobb, jó nevű
biztosítók ügyfeleit maradásra bírják.
Mindezek eredőjeként számolnak a CLB-nél a 600-800 ezer váltással. A korábbi
tapasztalatokra utalva azonban az átlagdíj enyhén növekedni fog, de minden biztosító
- mint eddig is - a kampányban kedvezményt ad a díjából - vélte Buczolich Antónia
Judit.
Végül kérdés, hogy mi lesz a gépjárműflottákkal. Ezek díja eddig tele volt "gumi
feltételekkel", de a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy nemrégiben
közzétett vezetői körlevelében ezek megszüntetésére kérte a biztosítókat. A flotta
gépjárművek díjait ugyanúgy kell tudni kalkulálni a közzétett feltételekből, mint
az egyediekét. Nem lehet megtenni azt sem - ami eddig gyakorlat volt -, hogy egy-egy
alkusz által közvetített egyedi szerződéseket kedvezőbb díjú flottaként kezelte
a biztosító.---------------------
Felügyeleti célkeresztben a flotta-kgfb
2009. október 20.
A PSZÁF a tavalyi gondok miatt vezetői körlevélben hívta fel a biztosítók figyelmét
arra, hogy miként járjanak el a flottákra kötött kgfb-szerződések terén az utolsó,
2010-es kampányban.
A felügyelet a flottadíjak terén tavaly tapasztalt problémák - bonyolult kedvezményrendszer,
egyedi kedvezmények, nem kellően megalapozott kockázatelbírálás, az ajánlatok
nehézkes összehasonlíthatósága - miatt vezetői körlevélben közölte elvárásait
a biztosítókkal. A PSZÁF aláhúzta: ezen elvárások teljesítését a 2010. évi kgfb-díjhírdetésben
foglaltak ellenőrzésekor kiemelten figyelemmel fogja kísérni.
A felügyelet felhívja a figyelmet arra, hogy a kgfb-díjakat a flotta biztosítások
díjkalkulációjánál és befogadásánál alkalmazott belső kockázatelbírálási szempontrendszerük
figyelembevételével alakítsák ki, annak érdekében, hogy azon ügyfelek szempontjából,
akik kgfb-flottaszerződést kívánnak kötni, az általuk biztosítandó flotta díja
a közzétételből kiszámítható és egyértelműen megállapítható és a többi piaci szereplő
által ajánlott díjakkal összehasonlítható legyen.
A felügyelet felhívja az érintett biztosítók figyelmét, hogy a KGFB flotta díjakat
oly módon tegyék közzé, hogy a közzétételük a flotta díjtarifát, az adható kedvezményeket,
a kiszabható pótdíjakat, azok mértékét és alkalmazási feltételeit – az egyedi
szerződésekhez hasonlóan – átláthatóan tartalmazza. A díjhirdetés a biztosítók
általi, a flotta díjmegállapítás során alkalmazandó előzetes kockázatelbírálási
elvekre történő hivatkozást ne tartalmazzon.
A PSZÁF arra is emlékezteti a biztosítókat, hogy flottaszerződés csak egyéni
vállalkozóval, jogi személlyel, jogi személyiség nélküli gazdasági társasággal
köthető, azaz magánszeméllyel nem.
A felügyelet felhívja a figyelmet, hogy a gépjárművek csoportjának flottaként
történő kezelésekor a szerződő felek a flottába tartozó minden egyes gépjárműre
vonatkozóan külön (egyedi) biztosítási szerződést hozzanak létre, a gépjárművenként
a biztosító egyedileg tartsa nyilván. A felügyelet kiemelten fontosnak tartja
azt, hogy a biztosító a szerződés tartama alatt mindig naprakész nyilvántartással
rendelkezzen a flottába tartozó gépjárművekről, gépjárművenként folyamatosan,
egyértelműen megállapítható legyen a szerződések díjrendezettsége. Ezért szükséges
olyan eljárások kialakítása, mely biztosítja, hogy a szerződő által befizetett
összegek milyen módon (sorrendiségben) fedezik az egyes gépjárműveket, és ennek
megfelelően kerüljenek gépjárművenként egyedileg kiállításra a kgfb-fedezet fennállását
tanúsító igazolóeszközök is.---------------------
Csökkent a kgfb átlagdíja
Nagyobb autókon járunk
2009. október 19.
MNO - BL
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 39 ezer forintra csökkent,
az ebből származó díjbevétel azonban az utóbbi öt évben 37 milliárd forinttal
növekedett, mivel a gépkocsiállományban megnőtt a nagyobb és értékesebb autók
aránya – közölte a Genertel.hu direkt biztosító.
A kgfb szerződések összesített díjbevétele 97 milliárd forint volt 2003-ban,
de a múlt évben már 134,4 milliárdra növekedett. Ugyanez a casco biztosításoknál
88, illetve 98 milliárd forint volt.
A növekedés nem magyarázható a gépjárműállomány szaporodásával, hiszen a 2003.
évi csúcsban ugyan 200 ezer új autót értékesítettek, de tavaly ez a szám már 160
ezerre csökkent, a drágábban biztosítható autók aránya azonban emelkedett a teljes
állományon belül. Amíg 2003-ban a kis autók részaránya 56 százalék volt, addig
a múlt évben már csak 38 százalékot tett ki. A középkategóriás autók részaránya
pedig ugyanebben az időszakban 26-ról 40 százalékra emelkedett.
------------------
Új szabályok a kgfb-piacon
2009. október 17.
Jövő évtől az autósok a szerződéskötés napjától számított egy év múltán válthatnak
biztosítót, nem a naptári év végén. Ez kezdetben csak azokra vonatkozik majd,
akik 2010 után vásárolnak autót.
Tavaly 800 ezer autós váltott biztosítót novemberben és decemberben. Eddig csak
év végén lehetett váltani, januártól a fordulónap a szerződéskötés időpontja lesz.
- Mindezt úgy, hogy az adott évre az előző év október 30-ig meghirdetett tarifák
az érvényesek – emelte ki Varga Csaba a PSZÁF főigazgatója.
A biztosítókat tömörítő szervezet vezetője szerin a verseny továbbra is megmarad,
sőt talán még élesebb lesz, mert már nemcsak a biztosítási díjban lehet különbség
a pénzintézetek között, hanem a szerződés feltételeiben is.
- Például fizetési késedelem esetén a biztosító kamatot számolhat föl, az, hogy
mennyi kamatot számol föl, vagy rögzít a szerződésben, jegybanki kamatot, annak
a dupláját, annak a felét, vagy az első két hónapra nem is számol késedelmi kamatot,
ezek mind - mind olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják a döntést – hangsúlyozta
Trunkó Barnabás a MABISZ elnöke.
Nem ez az egyetlen változás. A táblázaton azt mutatjuk, hogyan változnak a határidők,
amelyek ezentúl a biztosítóra is vonatkoznak majd. Ha elhúzódik az eljárás, a
pénzintézetnek kamatot kell fizetnie. Újdonság, az is, hogy már az ajánlat átvételével
megkezdődik a biztosító kockázatviselése, illetve, hogy az autós nem feltétlenül
veszíti el bonus fokozatát azért, mert késedelmes díjfizetés miatt megszűnik a
biztosítása.
----------------------
PSZÁF: utoljára indul a kötelező kampány az eddigi szabályok szerint
2009. október 16.
A múlt évihez hasonló, közel 800 ezer átkötés várható idén novemberben és decemberben
a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de az év végi váltás
az új törvény januári hatályba lépésével 4.5 év alatt leépül - mondta Varga Csaba
a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatója.
A felügyelet témavizsgálatot indít, amelyben a személyi sérüléses károkat figyeli
az autós biztosítóknál, és a október végén meghirdetendő jövő évi tarifák mögötti
számításokat is ellenőrzi ebből a szempontból - fűzte hozzá a főigazgató.
Aki jövőre köt kgfb szerződést, annak a szerződéskötés napjától számít az egy
év, amikor átválthat másik biztosítóra, és nem január 1. lesz a fordulónap, mint
jelenleg. A meglévő biztosítás a fordulónapot 50 nappal megelőzően mondható fel
- ismertette a részleteket Varga Csaba.
A kgfb éppen 50 éves Magyarországon, a jelenlegi egyéni szerződéses rendszer
1991 óta működik - kezdte a jövő év első napján hatályba lépő törvény ismertetését
Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára. A jelenlegi
kormányrendeletet felváltó törvény létrehozza a garancia alapot, amely a csődbe
jutott biztosítók után fizet.
Nem titok, hogy a MÁV ÁBE után maradt problémák miatt született meg a garancia
alap, bár legtöbb pénzügyi területen eddig is működött ilyen - mondta a főtitkár.
A bonus-malus besorolási tábla változatlan marad, de lesz két változás is ezen
a területen jövő év első napjától. A biztosítót váltó üzemben tartó bemondása
alapján sorolja be az új biztosító az ügyfelét, míg jelenleg a váltáskor A00 fokozatba
kerül. Természetesen a bemondást ellenőrzi a biztosító. A másik újdonság az, hogy
akinek díj-nemfizetéssel szűnik meg a kgfb-je, az nem veszti el a megszerzett
bonuszát.
Szintén újdonság, hogy nem az első díj beérkeztével, hanem az ajánlat átvételével
kezdődik a biztosító kockázatviselése. A versennyel kapcsolatban pedig Trunkó
Barnabás elmondta, hogy a törvény megengedi, de nem teszi kötelezővé a késedelmes
fizetés utáni kamatszedést. Ebben is különbözhetnek a biztosítók, de ennél is
fontosabb, hogy vállalhatnak aktív kárrendezést is. Ekkor a saját kgfb biztosító
rendezi a kárt, majd az számol el a kárt okozó biztosítójával. A törvény eredeti
változatában ez kötelező elemként szerepelt, de a parlamenti tárgyalás során kikerült
a szövegből.
A bonus-malus fokozatokat - a kártörténetet - a MABISZ által kiépítendő rendszer
tartja nyilván. A főtitkár az MTI kérdésére elmondta, hogy jövő év második felére
a MABISZ honlapján elkészül az a kalkulátor, amely valamennyi kgfb-t kötő biztosító
tarifáját összehasonlíthatóvá teszi. jelenleg ilyen kalkulátort az alkuszok működtetnek,
de csak a velük kapcsolatban álló biztosítók ajánlatait hasonlítják össze.
--------------------
Autósok, figyelem! - Íme az új rendszer 12 pontja
2009. október 16.
Az év végi kampány fokozatos eltűnésén túl számos fontos változást hoz az életünkbe
a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kfgb) szóló új törvény, mely 2010.
január 1-jén lép hatályba, és felváltja az erről szóló rendeletet. Az alábbiakban
12 pontban összefoglaljuk, mire kell figyelniük mostantól az autósoknak.
A főbb változásokat Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének
(PSZÁF) főigazgatója és Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ)
főtitkára ismertette egy mai sajtótájékoztatón.
1. Míg az idei, október 30-án induló "átkötési" időszakban a jelenlegi, vagyis
a régi feltételek mellett (november 30-ig) mondhatók fel a biztosítási szerződések,
és köthetők újak (december 31-ig) egy másik biztosítónál, addig a jövő évtől a
szerződéskötés időpontja lesz a mérvadó, és az eddigi év végi átszerződést ennek éves évfordulója váltja
fel, azaz aki például 2010. április 20-án köt új kgfb-t, az legközelebb 2011.
április 20-án szerződhet át új biztosítóhoz. Továbbra is megmarad azonban az a
szabály, hogy a biztosítók október 30-ig hirdetik meg a következő évre vonatkozó
tarifákat, és mindig az a díjtarifa lesz érvényes az ügyfélre, amelyik a tartam
kezdőnapján érvényben van. Az új tarifákról a szerződés lejárta előtt 50 nappal
kell tájékoztatniuk a biztosítóknak ügyfeleiket, s az évfordulót megelőzően legalább
30 nappal lehet majd felmondani a biztosítást. Tavaly ilyenkor 780 ezer kgfb-szerződést
mondtak fel az ügyfelek, ez egyelőre nem fog csökkenni jelentősen, hisz a többség
várhatóan 4-5 év múlva tér át a naptári helyett a szerződés évfordulójára.
2. Megmarad a régi bónusz-málusz rendszer azzal a különbséggel, hogy az üzemben tartó által tett nyilatkozat
alapján is azonnal a kedvezőbb bónuszfokozatba lehet kerülni (bizalmi elv), melynek
jogosságát várhatóan csak később ellenőrzi a biztosító. Lényeges változás még,
hogy a díjfizetés mulasztása miatti szerződésmegszűnés nem jár bónuszvesztő hatással.
3. A gépjármű forgalomból való kivonása, vagy tulajdonjogi átruházás, üzembentartói
változás esetén csak az okmányirodát kell majd értesíteni, a biztosító felé nem lesz bejelentési kötelezettség, a biztosító a változásról a kötvénynyilvántartásból fog értesülni. A biztosító
a szerződés megszűnésének tényéről és a bónusz-málusz besorolásról a megszűnést
követő 30 napon belül köteles tájékoztatni az üzembentartót, kivéve, ha a megszűnés
oka a díj nemfizetése, ekkor ugyanis 15 nap a határidő.
4. Kiépül egy ún. központi kárnyilvántartási rendszer, amely a tényleges károkozásokat az eddiginél pontosabban tartja számon. Feladatait
a biztosítók által üzemeltetett Információs Központ fogja ellátni, és ez adja
majd át az adatokat a biztosítóknak és a MABISZ Kártalanítási Számlájának.
5. A kfgb szerződések esetében nem a tulajdonos, hanem az üzembentartó lesz a szerződő fél, kivéve, ha nincs üzembentartó. Újra kell viszont kötni
a szerződést, ha az üzembentartó vagy a tulajdonos személye megváltozik.
6. A károkozó (biztosított) köteles 5 munkanapon belül bejelenteni a káreseményt, a károsultnak erre 30 munkanapon belül lesz lehetősége. A biztosítónak a kárrendezéshez
szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában
3 hónapon belül kell kártérítési javaslatot tennie, illetve a felelősség el nem
ismerését megindokolnia. Ennek hiányában egyre növekvő késedelmi kamatot kell
fizetnie.
7. A díj nemfizetése esetén a türelmi idő 60 nap lesz, vagyis eddig nem szűnik meg a kgfb szerződés. A díjhátralékos időszakra késedelmi
kamatot számíthat fel a biztosító, ennek pontos mértéke azonban akár versenytényező
is lehet a biztosítók között.
8. A díj nem fizetésének időszakára utólagosan várhatóan magas összegű fedezetlenségi díjat kell fizetni annál a biztosítónál, ahol a következő szerződéskötés megtörténik.
Ezt a díjat a Kártalanítási Számla kezelője, a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Irodája
minden év október 30-áig hirdeti meg.
9. Flotta ezentúl legalább 5 járműből állhat, és csak egyetlen üzemben tartója lehet, amely nem lehet magánszemély.
10. A biztosító személyi sérülésekre vonatkozó helytállási kötelezettsége egy kárnál legfeljebb 1.6 milliárd forintra növekszik. Ittas és jogosítvány
nélkül vezető személlyel szemben maximum 1.5 millió forintos, a jármű elhanyagolt
műszaki állapota miatt 750 ezer forintos követelés érvényesíthető.
11. Segédmotoros kerékpárok és quadok is kötelesek kfgb-t kötni.
12. Létrejön egy, a MABISZ által kezelt garanciaalap arra az esetre, ha a jövőben esetleg fizetésképtelenné válna egy-egy biztosító.
A garanciaalapot a biztosítók töltik fel.
A PSZÁF az október 30-án meghirdetendő díjtarifákat azonnal ellenőrizni fogja,
és sok más intézkedés mellett fogyasztóvédelmi kampányt indít (többek között a
honlapján: www.pszaf.hu), hogy az ügyfelek megismerhessék az új kgfb törvényből
fakadó változásokat.
--------------
Új szabályok, fokozott felügyelés a kötelező gépjármű-biztosítás piacán
Sajtóközlemény
2009. október 16.
Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási
piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek
életbe – jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
(PSZÁF) főigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) közösen tartott
sajtótájékoztatón. Az elmúlt hónapban a „kötelező” piacán megtett intézkedések
után a Felügyelet a továbbiakban is fokozott figyelemmel gondoskodik az ügyfelek
biztonságáról.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződésüket váltani akaró ügyfelek 2009. október 30-án induló „átszerződési” időszakban
a jelenlegi, régi feltételekkel mondhatják fel biztosítási szerződésüket és köthetnek újat egy másik biztosítónál. Ez azt jelenti, hogy 2010-re vonatkozóan
a biztosítóknak az eddig megszokott módon, október 30-ig kell meghirdetniük díjtarifájukat
(egyebek közt 2 országos napilapban), a váltani akaró ügyfelek november 30-ig
mondhatják föl biztosítási szerződésüket régi biztosítójuknál és december 31-ig
kell új KGFB-t kötniük valamelyik új biztosítónál.
2010. január 1-jétől új KGFB törvény lép életbe, s váltja fel a piac eddigi működését
szabályozó kormányrendeletet. Az új jogszabály jelentős változásokat hoz a piacon
az ügyfeleknek, például a biztosítókkal való szerződések felmondásának időpontjára
(átszerződésre) vonatkozóan. Az eddigi automatikus naptári (december 31-i) évfordulót a szerződéskötés időpontjáról számított egy
éves évforduló váltja föl (aki például 2010. május 5-én köt új KGFB szerződést, az legközelebb nem 2011.
január 1-jétől, hanem 2011. május 5-én szerződhet át új biztosítóhoz). A szerződéses évforduló változását jövőre még csak a 2010-ben év közben KGFB szerződést
kötő új üzembentartók tapasztalják majd.
A jelenlegi ügyfeleknek a megszokott naptári évfordulót csak akkor váltja föl
a szerződéses évforduló, ha év közben például eladják járművüket és újat vesznek,
amihez új KGFB szerződést kell kötni. Továbbra is megmarad az a szabály, hogy a biztosítók előző év október 30-ig hirdetik
meg a következő évre vonatkozó tarifákat. Az ügyfél KGFB szerződésére mindig az
a díjtarifa lesz érvényes, amelyik a tartam kezdőnapján érvényben van.
A Felügyelet arra számít, hogy 2010-re is jelentős számú ügyfél kezdeményezheti
átszerződését valamely másik biztosítóhoz. Tavaly év végén, a 2009-es időszakra
vonatkozóan egyébként mintegy 780 ezer KGFB-ügyfélszerződést mondtak fel az ügyfelek
és kötöttek át másik biztosítóhoz. A Felügyelet várakozása szerint – a gazdaság
állapotától, ezen belül az új járműeladások dinamikájától függően – az ügyfelek
döntő többsége 4-5 év múlva állhat át a naptári helyett a szerződéses KGFB évfordulóra.
Ekkorra tehát fokozatosan csitulni fog a naptári év végi KGFB kampány, hiszen
egyre több ügyfélnek lesz év közben szerződéses évfordulója.
Azoknak, akik nem akarnak váltani, semmit sem kell tenniük, szerződésük eddigi
biztosítójuknál az új rendszerre való áttérés nyomán is érvényben marad. Változatlan marad ugyanis az a szabály, hogy a KGFB szerződések határozatlan
ideig érvényesek, nem egy évre szólnak.
Új KGFB törvény: változások sora
Az eddigi naptári évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számítva 1
év (365 nap) után mondhatja fel és kötheti meg más biztosítónál – ha akarja – KGFB-szerződését.
Az ügyfél meglévő biztosítója a szerződés lejárta előtt 50 nappal köteles írásban (a szerződő hozzájárulása esetén elektronikusan) tájékoztatni
az ügyfelet a következő időszak biztosítási díjáról. Az ügyfél – ha úgy dönt – a szerződéses évfordulót legalább 30 nappal megelőzően mondhatja föl biztosítását.
Kiépül egy, a tényleges károkozásokat az eddiginél pontosabban számon tartó központi kárnyilvántartási rendszer is. A kárnyilvántartás feladatait a biztosítók által üzemeltetett Információs
Központ látja el. A kártörténeti adatokat e központ adja át a biztosítónak (a
kártörténeti adatok beszerzése, kárrendezési ügyek ellátása céljából), illetve
a MABISZ Kártalanítási Számla részére (károk kezelése és rendezése céljából).
A szerződésekkel kapcsolatos változásokat (megkötés, megszűnés, megújítás, káresemény)
a biztosítónak 15 napon belül elektronikusan közölnie kell a kárnyilvántartó szervvel.
A bónusz-malusz rendszer fennmarad, az egyik legjelentősebb változás, hogy a biztosító ezen túl az üzemben tartó által tett nyilatkozat alapján is azonnal a kedvezőbb bónuszfokozatba sorolhatja az ügyfelet, nem kell őt a kártörténeti igazolás megérkeztéig A00-ás
fokozatban tartani.
Az üzembentartónak a gépjármű forgalomból kivonása, tulajdonjog átruházása, üzembentartó
változása stb. esetén csak az okmányirodát kell értesítenie, a biztosító felé – a járműnyilvántartásban nem szereplő gépkocsikat leszámítva – ezen túl nincs bejelentési kötelezettsége. A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművel kapcsolatos e változásokról (amelyek
érintik a biztosítási szerződést) a biztosító a kötvénynyilvántartásból fog értesülni. A biztosítónak – a díj nem fizetéssel történő megszűnés kivételével – a szerződés
megszűnésének tényéről és a szerződés bónusz-malusz besorolásáról a megszűnést követő 30 napon belül írásban kell tájékoztatnia az üzembentartót. A díj nem fizetéssel történő megszűnés esetén ez 15 nap.
Létrejön egy, a MABISZ által kezelt KGFB garanciaalap a jövőben esetleg fizetésképtelenné váló biztosítók helyetti helytállás céljára,
melyet a biztosítók töltenek fel.
A KGFB szerződéseknél ezen túl a szerződő fél alapesetben nem a tulajdonos, hanem az üzemben
tartó (így tehát alacsony díjú vidéki rokonok tulajdonosként való feltüntetésével
például nem spórolható meg így többé KGFB díj). Csak ha nincs üzembentartó, akkor
a tulajdonos a szerződésre kötelezett személy. De határozatlan időtartamú szerződést
nem kell újra kötni amiatt, hogy azt tulajdonos kötötte, de más az üzembentartó.
Újra kell kötni viszont a szerződést akkor, ha az üzembentartó vagy a tulajdonos
személyében változás áll be.
A károkozónak (biztosított) a káreseményt annak bekövetkezte után 5 munkanapon
belül, a károsultnak 30 munkanapon belül jelentenie kell a biztosítónak. A biztosító
a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül,
dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni, vagy indokolni,
hogy a felelősséget miért nem ismeri el. A kárrendezési eljárás elhúzódása esetén a biztosítónak egyre nagyobb késedelmi
kamatot kell fizetnie, s erről is tájékoztatnia kell az ügyfelet.
Az ügyfél díj nem fizetése esetén a biztosító részéről a legvégső türelmi időt (amíg nem
szűnik meg a szerződés) az esedékességtől számított 60 napban állapították meg. Ebből 30 nap után a biztosító írásban felszólítást küld a díjfizetésre. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat föl. A díj nem fizetés miatti szerződések törléséről a biztosító 15
napon belül értesíti az üzemben tartót.
A díj nem fizetés időszakára utólagosan (várhatóan magas mértékű) fedezetlenségi
díjat kell fizetni annál a biztosítónál, ahol az üzemben tartó ezt követően szerződik.
A fedezetlenségi díjat a Kártalanítási Számla (KSZ) kezelője, a MABISZ Gépjármű
Kárrendezési Iroda minden év október 30-ig hirdeti meg. A biztosítással nem rendelkezőnek
5 napon belül jelentenie kell az általa okozott kárt a KSZ-nek.
A flotta ezen túl minimum 5 járműből áll és csak egyetlen – egyéni vállalkozó,
jogi személyiségű vagy anélküli gazdasági társaság, tehát nem magánszemély – üzemben
tartója lehet (így tehát nem állhat össze például több kis cég járműparkja egy flottává).
Noha idén ez nem kötelező, a Felügyelet vezetői körlevélben szólította föl a biztosítókat:
az átláthatóság, korrekt díjfeltételek érdekében már 2010-re is az új törvényi
feltételekkel hirdessék meg flottadíjaikat.
A biztosító személyi sérülésekre vonatkozó helytállási kötelezettsége egy kárnál
maximum 1,6 milliárd forintra nő. Ittas, jogosítvány nélküli vezetővel szemben a biztosító 1,5 millió forintig
érvényesíthet követelést, a jármű elhanyagolt műszaki állapota miatt kárnál az
üzemben tartótól követelhető összeg 750 ezer forintra nő.
A segédmotoros kerékpárok és a quad-ok (négykerekű segédmotoros terepkerékpárok)
is kötelesek KGFB-t kötni.
Fokozott felügyelés a KGFB „átállási időszakában”
Az elmúlt hónapokban a KGFB-piacon megtett felügyeleti intézkedések – egy biztosító KGFB termékterjesztésének felfüggesztése, egy másik állomány-átruházásának
engedélyezése – jelzik: a Felügyelet folyamatosan, határozottan fellép a piac biztonságos működése érdekében. A Felügyelet a továbbiakban is hasonlóan jár el. A 2010-es évre egyébként egy
új, KGFB-t kínáló biztosító indul el a piacon.
A Felügyelet a 2010. évre (2009. október 30-án) meghirdetett díjtarifákat azonnal
ellenőrzi, ha jogszabálysértést tapasztal, intézkedik. A törvényi változásokhoz igazodva
a Felügyelet átdolgozza a KGFB kapcsán eddig megjelentett ajánlását, vezetői körleveleit.
Folyamatban van jelenleg egy témavizsgálat is, amelyben a Felügyelet azt tekinti át a KGFB-piac valamennyi szereplőjénél: hogyan
kezelik a személyi sérüléses károkat, illetve miképp alkalmazták a PSZÁF Felügyeleti
Tanácsa 8/2006. sz. ajánlását a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján érvényesített kárigények
kárrendezésének – és ahhoz kapcsolódóan a kgfb állománykezelésének – feltételeiről. A Felügyelet a vizsgálat eredményei alapján várhatóan még az idén ajánlás kiadását tervezi a – gyakorta jelentős összegű – személyi sérüléses KGFB-károk kezeléséről.
A Felügyelet mától fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt indít, hogy az ügyfelek megismerhessék
a KGFB-vel kapcsolatos jelenlegi tudnivalókat és a változásokat. A Felügyelet honlapján megjelentett tájékoztatókkal, a piaci szereplőkhöz, érdekképviseletekhez
100 ezer példányban eljuttatandó rövid ismertető brosúrákkal, sajtóközleményekkel
és –akciókkal hívja fel a figyelmet az új tudnivalókra.
---------------
A casco feltehetően tovább csökken
2009.október 8.
A kötelező gépjármű felelősség-biztosítás nagyjából az inflációnak megfelelő
mértékben fog emelkedni, a casco viszont feltehetően tovább csökken - mondta a
hamarosan kezdődő kötelező kampány kapcsán a Genertel vezérigazgatója. Csikós Dániel arra
számít, hogy idén még többen kötnek online biztosítást, mint tavaly.
A Genertel Biztosító Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta:
konszolidációra számít a kötelező biztosítások piacán, és úgy véli, hogy az inflációnak
megfelelő mértékben emelkednek majd az árak.
Felfokozott kommunikáció zajlik a biztosítási piacon, ezért arra lehet számítani,
hogy jelentősen megnő a kötelező biztosítást váltók száma - tette hozzá Csikós
Dániel, aki szerint az autósok leginkább az ár alapján választják ki a biztosítót,
de az is döntő, hogy az adott cég milyen kommunikációval jelenik meg a piacon,
és mennyire tudja magát eladni.
A vezérigazgató biztos abban, hogy növekedni fog azok száma, akik az interneten
kötik meg biztosításukat, és a jelenlegi 50-ről legalább 60 százalékra fog nőni
arányuk. Ez azzal is magyarázható, hogy a biztosítók jelentősen fejlesztik az
online értékesítési csatornáikat.
Csikós Dániel hozzáfűzte: a casco esetében valószínűleg csökkennek az árak.
---------------

MABISZ: Az internet árcsökkenést hozott a biztosítási piacon
2009. október 8.
Új modellt kell kialakítani a biztosítási szektorban is, nem csupán a válság
miatt, hanem az piacon jellemző új trendek miatt is - mondta a MABISZ elnöke a
portfolio.hu biztosítási konferenciáján. Kisbenedek Péter szerint csökkenő jövedelmezőséggel
és növekvő kárbejelentésekkel kell számolni.
10 éve töretlen fejlődés tört meg a válság hatására a biztosítók történetében
- mondta a konferencia nyitóbeszédében a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke.
Kisbenedek Péter hozzátette: ráadásul nemcsak egy komoly válság idejét éljük,
hanem új trendek idejét is.
Az Allianz elnök-vezérigazgatója szerint ezért szükséges egy új modell kialakítása
a biztosítótársaságoknál. Kisbenedek Péter felsorolta: a jövőben sokkal jobban
számolni kell azzal, hogy az internet hatására átláthatóbbá és összehasonlíthatóvá
váltak az árak, ami árcsökkenést hozott a piacon, mert a fiatal korosztály, akinek
már természetes a net világa, most nő fel és kerül ügyfél státuszba a biztosítóknál.
Fontos az is, hogy a válság hatására egy erősödő állami szabályozásra kell számítani,
és ez a működést is befolyásolja majd. Kisbenedek Péter hangsúlyozta: a legfontosabb
azonban az, hogy az ügyfél-biztosításközvetítő-biztosító háromszög egyensúlyban
legyen, egyik fél sem járhat rosszul.
A MABISZ elnöke hozzátette: a jövőben a biztosítótársaságok vezetőinek személyes
felelőssége is nőni fog, elsősorban a szektor piaci megítélésében, emellett a
biztosítási piac szereplőinek részéről egységes, proaktív fellépés szükséges,
párbeszéd a szabályozókkal és az ügyfelekkel.
Kisbenedek Péter elmondta: a válság hatására eddig az életbiztosítások területén
23 százalékkal esett a bruttó díjbevétel, a nem élet biztosítások területén 3
%-os a csökkenés mértéke.
Ugyanakkor a szektor szereplői eddig válságállónak bizonyultak, stabil a tőkeellátottság,
de azzal számolni kell, hogy a növekedni fognak a kárkifizetések, de a nyereségesség
csökkenése kordában tartható a költségek visszafogásával. Kisbenedek Péter szerint
most egy 2-3 éves konszolidációs időszak jön, utána ismét növekedés jöhet, mert
az európai díjbevételeket tekintve Magyarország még messze áll az uniós a szinttől,
tehát van a növekedésnek tere.
---------------

Felfüggesztették a WABARD Biztosítót
2009. szeptember 24.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a WABARD Biztosító Zrt. KGFB,
Casco, CMR és KÁF termékeinek terjesztését 2009. szeptember 25-i napjától visszavonásig
felfüggeszti.
A biztosító a felfüggesztés időtartama alatt jogosult és köteles a meglévő állományának
kezelésére, azonban szeptember 25-től új ajánlatot ezekre a módozatokra nem fogadhat
be. Ez azt jelenti, hogy azon ajánlatok esetében, ahol az ajánlattétel dátuma
legkésőbb szeptember 24-i, az ajánlat beérkezésének időpontjára tekintet nélkül
befogadható, a szeptember 25-i vagy későbbi keltezési dátummal kelt ajánlatokat
a biztosító a felfüggesztés időtartama alatt nem fogadhatja be - áll a biztosító
lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A WABARD Biztosító Zrt. kifejti: társaságuk anyagi helyzete teljesen stabil:
a tulajdonosok szeptember 17-én az alaptőkét további egymilliárd forinttal megemelték,
így az 2 milliárd 966 millió forintra emelkedett. A károkat rendben és időben
rendezik és fizetik, a meglévő ügyfeleiket kiszolgálják.
---------------

A kgfb-hez hasonló transzparencia kellene a biztosítási piacon
2009. szeptember 21.
A biztosítási piac vezető alapelvének nevezte a transzparenciát Papp Lajos, a
Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke, ma a 6. Biztosításszakmai
Konferencián elhangzott előadásában Budapesten.
Az európai szabályozásban jelenleg két úton jár a hagyományos befektetés, és a befektetési egységekhez kötött életbiztosítás, de néhány év múlva a kettő egységesülni fog - mondta Jaap Meijers az európai
alkuszszervezet, a Bipar elnöke a konferencián.
Papp Lajos a transzparenciára a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást hozta
példaként, amelyet néhány év alatt az internetes alkuszok tettek átláthatóvá. "Kár, hogy az átláthatóság csak az árra vonatkozik, a szolgáltatások kimaradtak
belőle" - tette hozzá az elnök, aki utalt arra is, hogy az alkuszok azért nem
adták ki a biztosítók "citrom díjait", mert éppen az összehasonlíthatóságon lehetett
volna vitatkozni.
Az elnök kifogásolta, hogy az állam éppen az alkuszok tevékenységét szabályozó
jogalkotásból hagyja ki őket. Véleménye szerint amíg a biztosítási alkuszok tevékenysége ma is keretek közé szorított, addig ez nem mondható el a pénzügyi termékeket értékesítő banki és postai alkalmazottakról.
Előbb ez utóbbiakat fejlesszék fel az alkuszok szintjére, utána vegyék elő újra
a biztosítási termékek értékesítőit - javasolta.
A biztosítóknak pedig azt a javaslatot tette, hogy ha ugyanannak az ügyfélnek
második és harmadik biztosítást is szeretnének eladatni az alkuszokkal, akkor
adjanak azokra díjkedvezményt.
Jaap Meijers a Bipar-t bemutatva elmondta, hogy annak 47 nemzeti alkusz szervezet
a tagja 31 országból, és 100 ezer biztosításközvetítőt képvisel. A brüsszeli székhelyen egy 6 fős stáb végzi a lobbizást az uniós apparátusban. A jelenleg megoldás alatt lévő problémák közül kiemelte, hogy más európai szabályok
vonatkoznak a hagyományos befektetési eszközökre, mint a befektetési egységekhez
kötött életbiztosításokra, és ezeket egységesíteni kell.
Az egységesülés előkészületeit Paul Carty, a Bipar EU-bizottsági elnöke vázolta
a konferencián. Az egységesülési döntés meghozatala 2013 körül várható, de már
az új irányelv első változatának megfogalmazásánál ott a Bipar. "Ha már van egy
javaslatszöveg, azon később nehéz változtatni" - tette hozzá a bizottsági elnök.
---------------

Egyes biztosítók vállalják az aktív kárrendezést
2009.augusztus.29.
Az aktív kárrendezés kimaradt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb)
törvényi szintre emelt szabályozásából, de egyes biztosítók, sőt egy alkusz cég
is önkéntesen vállalja, hogy az ügyfele helyett eljárva megjavíttatja annak autóját.
(ProfitLine.hu)
A kgfb-nél az aktív kárrendezés azt jelenti, hogy nem a károkozó biztosítójánál
kell a károsultnak elintéznie azt, hogy eredeti állapotába kerüljön a kocsija,
hanem a saját biztosítója veszi kézbe az ügyet.
Azután majd a saját biztosító számol el a károkozó biztosítójával. A nagyobb
biztosítók pártolják ezt a megoldást, hiszen ha jogszabály írná elő, akkor az
autók üzembentartói nem a legolcsóbb biztosítást keresnék, hanem azt, amelyik
a leggyorsabban és a legkorrektebben intézi el a kárukat. A kisebb biztosítók
viszont - a plusz-költség miatt - tiltakoznak ez ellen.
Az utóbbi években a biztosítók évi 130 milliárd forint körüli díjbevételhez jutottak
a kgfb-ből, a kárkifizetés pedig 90 milliárd forint körül ingadozik a MABISZ adatai
alapján. Az egy kárra jutó összeg pedig 450-470 ezer forint a PSZÁF statisztája
szerint. A nagyobb autós biztosítók - Allianz, Generali, Uniqa - évek óta aktív
kárrendezést folytatnak egymás között, és több biztosító kifizeti a kgfb-s ügyfelének
más által okozott kárt, ha annak casco biztosítása is van nála. Ez utóbbi miatt
követel most - nem pontos adatok szerint százmilliárdos összeget - a MÁV Biztosító
Egyesület felszámolása során több biztosító.
A casco alapján kifizetett kgfb kárt ugyanis nem tudták a MÁV Egyesület csődje
előtt behajtani azon. Sok javító műhely - és nem csak a márkakereskedőkhöz kötődők
- vállalják, hogy a náluk hagyott törött kocsi kárát felvetetik a károkozó biztosítójával,
majd javítva adják át a járművet a tulajdonosnak, és maguk számolnak el a biztosítóval.
Mindig van azonban a piacon néhány "fizetni nem szerető" biztosító, így ha annak
ügyfele okozta a kárt, akkor annak az intézését nem vállalják a műhelyek. A CLB
Független Biztosítási Alkusz Kft. - mint azt az MTI-vel közölte - az Aegon, a
Generali, a Genertel, a Groupama-Garancia, a Signal és az Uniqa biztosítókkal
kötött megállapodást arról, hogy az ügyfeleik okozta károkat koordinálja.
Vagyis elszállítja a sérült kocsit, kiválasztja a javító céget, és ha a biztosítás
kiterjed arra is, akkor csere gépkocsit ad a javítás idejére. Mindez a szolgáltatás
azoknak jár ingyenesen, akik a CLB-n keresztül kötöttek kgfb-t a megállapodásban
részes biztosítókkal.
----------------

Nem fizetnek kgfb-károkat
2009. augusztus 11.
Továbbra is történelmi mélyponton áll a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási
piac kárhányada - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) statisztikáiból.
Az év első hat hónapjában gépjárműkárokra mindössze 27,3 milliárd forintot fizettek
ki a szövetség tagjai, 43,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt.
Az adatokat ugyan némileg torzíthatja, hogy a piac legújabb szereplője, a Wabard
Biztosító nem tagja a Mabisznak, ám az eltérés olyan arányú, hogy ezzel nem magyarázható.
Összehasonlításképp: a Mabisz statisztikái szerint a piaci társaságokhoz az első
félévben 67,8 milliárd forint díjbevétel folyt be a kgfb-piacról - ez mindössze
3,6 százalékkal, 2,53 milliárd forinttal marad el az egy évvel ezelőtti díjbevételtől
-, itt tehát alig érezhető a Wabard súlya.
Persze azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az új biztosító mellett a meghirdetett
díjak is számottevően csökkentek az idén. A nem életági díjbevételeken belül a
kgfb-üzletág piaci súlya 2004 szeptembere óta a legalacsonyabb szinten, 30,59
százalékon van.
Összességében rekordnak számít a mindössze 40,2 százalékos kárhányad, a csúcs
2005 végén volt, amikor a biztosítók a hozzájuk befolyt díjbevétel 79,91 százalékát
kifizették a károk kompenzálására. Érdekesség, hogy lényegében a kgfb-károk 21
milliárdjával csökkent a teljes biztosítási piac kárráfordítása.
A 245 milliárdos kifizetés 8,1 százalékkal múlja alul az egy évvel ezelőtti szintet.
Az idén az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kifizetések csökkenése ellenére a
kárhányad soha nem látott csúcsra, 59,81 százalékra emelkedett, annak következményeként,
hogy az összpiaci díjbevétel 13,3 százalékkal, 410,1 milliárd forintra zuhant.
A biztosítási piac nem életági bevétele 3 százalékkal, közel 7 milliárd forinttal
csökkent egyébként az egy évvel ezelőtti szinthez képest, ám tekintve, hogy ez
messze eltörpül az életbiztosításokból származó bevételek 23 százalékos esésétől,
az üzletág piaci részaránya 54 százalékra erősödött. Ennél jelentősebb szintet
utoljára 2006 - hagyományosan erős - első negyedévében teljesített a nem életbiztosítási
piac.
----------------

Drágulhat a flottabiztosítás
2009.július .30
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény idei módosítása hátrányosan
is érintheti a vállalkozásokat. Az új céges flották nagyságát legalább öt gépjárműben
határozták meg, megszűnik a szervezett flotta lehetősége is, így jövőre csak azokra
az új gépjárműparkokra köthető flottabiztosítás, melyeknek egyetlen személy az
üzembentartója.
Jövőre új flottabiztosítás kötésekor többet fizethetnek a kötelező biztosításért
(kgfb) a vállalkozások, mivel üzembentartóként külön-külön szerződhetnek a társaságokkal.
Nem ez lesz az egyetlen változás a biztosítási rendszerben, viszont az újítások
hatására hatékonyabb szerződés-feldolgozást és ügyfél-panaszkezelést várhatnak
az autósok.
Egyelőre nem érezhető a változás!
"Többen tévedésben vannak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás változásával
kapcsolatban, mivel úgy gondolják, hogy jövőre a korábban megszokott év végi váltás
elmarad és egész évben lehetőségük lesz másik biztosítót választani az ügyfeleknek.
Az új szabályozás nem erről szól. Kizárólag azok az egyéni ügyfelek válthatnak
biztosítót a szerződéskötés évfordulójakor, akik 2010. január 1-jén vagy azután
vásárolnak autót. Azokra a gépjárművekre, melyeknél 2009. december 31-ig nem történt
tulajdonos vagy üzembentartó váltás, továbbra is a "régi határidők" vonatkoznak,
vagyis a korábban már megszokott időszakban, november 1. és december 1. között
mondhatják fel a régi szerződésüket." - hangsúlyozza Rácz István, a Biztosítás.hu
ügyvezetője.
Az autósok nem érzik meg azonnal a változást
Rácz István szerint az autósok nem érzik meg azonnal a változást. A piac komolyabb
átrendeződéséhez további két-három kötelező váltási időszak szükséges. A hazaihoz
hasonló rendszert Csehországban öt éve vezettek be, ám ennyi idő alatt a szerződők
legfeljebb kétharmada élvezhette az új szabályozás előnyeit. Rácz István úgy véli,
hogy a változás a biztosítási díjakra várhatóan nem lesz hatással, sőt akár megállíthatja
az évek óta tartó díjcsökkenést.
A flottabiztosításoknál azonban bezáródnak a kiskapuk. Az új szabályozás alapján
2010-től megszűnik a szervezett flotta, vagyis csak azokra az új gépjárműparkokra
köthető egységes biztosítás, melyeknek egyetlen személy a tulajdonosa vagy az
üzembentartója. Korábban gyakran előfordult, hogy egy-két autóval rendelkező kisvállalkozó
összeállt és flottabiztosítás címén egyedi kedvezményeket alkudott ki. Fontos
változás még, hogy a jelenlegi bonus-malus rendszer helyett központi kártörténeti
nyilvántartás készül, mely a tervek szerint hitelesebb információforrást nyújt
a díjmegállapítás során a biztosítók számára. Az új rendszer például alkalmas
lesz a biztosítással nem rendelkező üzembentartók által okozott károk nyilvántartására
is.
Központi kártörténeti nyilvántartás készül a bonus-malus rendszer helyett
Tartanak a gazdasági visszaeséstől…
Az új jogszabályban meghatározták, hogy jövőre az évforduló előtt ötven nappal
köteles a biztosítótársaság értesíteni a szerződőt. Korábban ez nem volt előírás,
a társaságok gyakran késve tájékoztatták a díj mértékének változásáról az ügyfeleket.
A flottaszerződéseket azonban nem érinti az évfordulóváltás körüli módosítás,
ugyanis azoknak külön évfordulója van és ettől függetlenül folyamatosan be- és
kijelenthetők a céges autók.
"Jelenleg a gazdasági változások sokkal nagyobb hatással vannak a piac alakulására,
mint maga a törvény, emiatt a nagyobb gépjárműparkok esetében darabszám csökkenést
várunk." - foglalja össze Bravik Attila, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
ügyvezető helyettese. Bravik szerint korábban sem volt egységes a flották minimum
darabszámának meghatározása, jelenleg - biztosítótól függően - három-tizenegy
autó alkot egy flottát. A CLB flottaállományában azonban nem várnak díjemelkedést,
mikro- és kisvállalkozások esetében még az is előfordulhat, hogy adott esetben
a flottadíj kedvezőtlenebb, mint az autónként kiszámolt egyéni díjak összessége.
Természetesen ez függ a területi elhelyezkedéstől, a cég tevékenységtől és a gépjárműpark
összetételétől is.
Együtt olcsóbb!
Egyre gyakoribb, hogy a kkv-k magánszemélyeknek értékesítik a vállalati autókat
a cégautóadó elkerülése miatt, ám a lecsökkent vállalati flotta magasabb biztosítási
díjat hozhat. Bravik véleménye szerint azonban a flották darabszámának csökkenése
nem a mikro- és kisvállalkozói szegmensre jellemző, mivel a céges autó esetükben
nélkülözhetetlen a munkavégzéshez. Tapasztalataik alapján a nagyobb flottáknál
várható darabszám csökkenés, viszont csekély mértékű fogyásnál nem valószínű,
hogy díjemelésre számíthatnak a vállalkozások. Bravik szerint azért sem, mert
az új gépjárműeladások jelentős mértékű visszaesése a régi ügyfelek védelmére
ösztönzi a biztosítókat, akik díjemelés helyett a meglévő partnereknek inkább
további termékeket értékesítenek. Már most tapasztalható, hogy a vagyon-, felelősség-,
kgfb és casco biztosítások együttkötése esetén egyre nagyobb kedvezményeket adnak
a szerződőknek.
A kgfb változások egy része közvetve érinti a vállalkozásokat is. Például a régi
MABISZ díj helyett a fedezetlenségi díjat akkor kell megfizetnie az üzembentartónak,
ha biztosítási kötelezettsége ellenére nem rendelkezik gépjármű-felelősségbiztosítással.
A MABISZ a biztosítói díjhirdetéssel egy időben hozza nyilvánosságra ezt a díjat,
amely várhatóan egységes és drága lesz, hogy elrettentse az autósokat a biztosítás
nélküli közlekedéstől. Baleset esetén 2010-től öt munkanapon belül köteles a károkozó
bejelenteni a káreseményt. A szigorítás hatására például ittas vezetés esetén
a korábbi egymillió forint helyett jövőre másfélmillió forintot is követelhet
a biztosító a vétkes ügyféltől.
---------------

Jövőre egymás mellett futhat a két kgfb-szabályozás
2009. július 17.
Milyen kötelező kampányra számíthatunk az idén?
Bár a törvény elfogadásakor szinte mindenki úgy gondolta, hogy már az új feltételek
mentén zajlik majd idén októberben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb)
kampány, ez nagy valószínűséggel nem így lesz.
Miután a tavaszi ülésszak végén elfogadott jogszabály végrehajtási rendeletei
még nem születtek meg, szinte bizonyos, hogy a jövő évre szóló díjaikat még nem
a 2010. január elsején hatályba lépő új törvény, hanem az eredeti, 190/2004. számú
kormányrendelet alapján kell hogy meghirdessék a biztosítók. Ez azt jelenti, hogy
a tarifálás alapja nem a gépjármű teljesítménye, hanem továbbra is hengerűrtartalma
marad. Ennél is jelentősebb tétel, hogy a díjkedvezményeket a jelenleg alkalmazott
bónusz-malusz rendszer megtartása mellett hirdetik majd meg a cégek.
A biztosítók jó része nem erre számított, ezért sürgette, hogy készüljenek el
mihamarabb a kiegészítő, értelmező rendelkezések. Meglepetésükre azonban a Pénzügyminisztérium
jogértelmezése szerint az új szabályok valóban csak január elsejétől lépnének
életbe.
A Napi információi szerint a mai napon mindenesetre dűlőre jutnak a felek a József
nádor téri egyeztetésen - a megállapodásra azért van égető szükség, mert a biztosítóknál
már meg kellett (volna) kezdeni a jövő évi díjstruktúra kialakítását, hiszen annak
lényegében egy hónappal a díjhirdetés előtt kész kell lennie, hogy - egyebek mellett
- a PSZÁF is ellenőrizhesse, megfelel-e az előírásoknak.
Ha ez a helyzet marad, azaz az átszerződési időszakban még a jelenleg hatályos
törvény alapján alakul a díjképzés, akkor is kérdés, hogy mi történjen jövő januártól.
A biztosítók számára komoly gondot jelentene, ha külön kellene egy új díjstruktúrát
számítaniuk a január 1. után kötött szerződésekre. Sokak szerint akkor már jobb
volna 2010-ben az egész évet a ma hatályos általános feltételek mellett végigvinni
- legfeljebb az új szerződésekre már az új törvény szerinti biztosítási időszakot,
a szerződés megkötésétől számított egy évet - kellene megadni a kormányrendeletben
szereplő naptári év helyett. Ugyancsak hatályba léphetnek a törvénynek a nem a
felek szerződését szabályozó részei.
A biztosítók híreink szerint a legkomolyabb próbatételnek a kártörténeti adatok
új - duplikált - nyilvántartási rendszerét tartják. Úgy vélik, e téren még nagy
a szabályozási, technikai bizonytalanság, épp ezért híreink szerint azt javasolják,
hogy jelenlegi bónusz-malusz rendszer átmenetileg - néhány évre - maradjon még
életben a kárelőzményen alapuló tarifakedvezmények megőrzése érdekében és emellett
történjen a kártörténeti adatok folyamatos gyűjtése.
----------------

Íme: a gépjármű felelősségbiztosításról szóló új törvény
2009.június 10.
A parlament által hétfőn elfogadott kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb)
törvény a biztosítás megkötésétől, és nem január első napjától számítja a biztosítás
egyéves tartamát, továbbá kötelezővé teszi a kártörténeti nyilvántartást.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítást jelenleg egy 2004-ben hozott kormányrendelet
szabályozza, ezt váltja fel jövő év első napjától az új törvény. A szabályozás
rendszere és sok előírása változatlan maradt, de új szabályok is bekerültek a
törvénybe.
- A törvény meghatározza a gépjárműflotta minimális nagyságát: eszerint öt jármű
tekinthető flottának.
- Jelenleg a biztosítók október végén hirdetik meg a következő évi kgfb díjaikat.
Az ügyfeleknek november végéig kell felmondaniuk meglévő szerződésüket, amennyiben
új biztosítót akarnak választani. Az új biztosítóval viszont elegendő megkötni
a szerződést az év utolsó napjáig, mivel a biztosítási időszak az év első napjától
az utolsóig tart. Aki év közben vásárol kocsit, annak akkortól tart a biztosítása
az év utolsó napjáig.
- A módosítás talán legfontosabb része az, hogy a biztosítási évforduló a szerződéskötés
napja, akkortól számít az egy évnyi biztosítási időszak. Jövő év első napjától
tehát mindenkinek változatlan marad a biztosítási időszaka, de 4-5 év múlva már
érezni fogják a biztosítók az év végi kampány csitulását.
- A biztosítók továbbra is október végén hirdetnek díjat, amelyet egy évig nem
módosíthatnak. Mindenkire az a tarifa lesz érvényes, amely a biztosítási évfordulóján
élt. Az évforduló előtt 50 nappal a biztosító köteles értesíteni az ügyfelét arról,
hogy lejár a biztosítása, és közölnie kell az új díjat. Az ügyfél továbbra is
a lejáratot megelőzően 30. napig mondhatja fel a biztosítást, és az évfordulót
követő napon kell rendelkeznie új biztosítással.
- A biztosító helytállási kötelezettsége a dologi károkra - káreseményenként -
továbbra is 500 millió, míg a személyi sérülésekre a jelenlegi 1,5 milliárd helyett
1,6 milliárd forint lesz.
- A díjjal elmaradt ügyfél kockázatát 30 napig viseli a biztosító, de ha felszólította
fizetésre, akkor 60 napig tart a kockázatvállalás.
- A biztosító visszakövetelheti - meghatározott limitig - az általa kifizetett
összeget akkor, ha a károkozó biztosított súlyos jogsértést követett el. Ilyen
például az ittas vezetés, a szándékos károkozás, a vezetés átengedése jogosítvánnyal
nem rendelkező személynek, és a jármű elhanyagolt műszaki állapota is.
- A törvényjavaslat előírja a kgfb kötvények központi nyilvántartását, az abban
szereplő adatokat negyedévente kell összefuttatni a gépjármű nyilvántartással,
és a biztosítatlan járműveket ki kell vonni a forgalomból. Létre kell hozni egy
kárnyilvántartó szervezetet, amely a kártörténetet regisztrálja, és ez adja ki
a bonus-malus igazolásokat is. Emellett a biztosítók információs központot is
működtetnek, amely a károsultaknak nyújt segítséget. A kártörténeti igazolást
30 napon belül kell kiadni az ügyfélnek, aki maga továbbítja azt új biztosítójának.
- A törvény nem tartalmazza a díj alapjául szolgáló járműkategóriákat (ez jelenleg
a hengerek térfogatát jelenti), valamint a bonus-malus rendszert. Ezeket a pénzügyminiszter
fogja rendeletben szabályozni, sőt olyan rendeletet is kell hoznia, amely a fizetésképtelenné
vált biztosítók térítési kötelezettségéről szól.
Az aktív kárrendezés - amikor a más biztosítónál lévő jármű okozta kárt a saját
biztosító téríti meg - kimaradt a kgfb törvényből.
----------------

Jól járunk a kötelező biztosítás új szabályozásával
2009. június 9.
Az Országgyűlés hétfőn este elfogadta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
(kgfb) szóló új törvényt. A törvény végleges változatában helyet kapott többek
között a szerződések évfordulójának liberalizációja, valamint a központi kártörténeti
nyilvántartás létrehozása.
A jelenlegi bonus-malus nyilvántartás a tapasztalatok szerint korántsem hatékony,
ami rengeteg ügyfél számára teszi szükségessé, hogy - alkuszi segítséggel vagy
anélkül - maga járjon utána kártörténeti igazolásának, akár hónapokon keresztül.
Az új nyilvántartás mindezt kiküszöböli majd. A szerződéskötések évközi, fokozatosan
egyre egyenletesebb eloszlása pedig többek között attól fogja megóvni az ügyfeleket,
hogy a biztosítók megnövekedett adminisztrációs terhei miatt megfelelő igazolás
nélkül kerüljön nehéz helyzetbe egy hatósági ellenőrzés során. Ugyanakkor fontos,
hogy az új törvényi rendelkezések az idei kgfb-kampányban még nem érvényesülnek:
fokozatos bevezetésükre a jövő év elejétől kerül sor.
A kötelezőbiztosítási kampány évről évre egyre több autóst érint: legutóbb már
közel hétszázezren váltottak biztosítót a rendelkezésre álló egy hónap során.
Aki azonban jövőre vásárol autót, évközben megkötött biztosítása már nem csak
az év végéig, hanem teljes egyéves időtartamra lesz érvényes. Lényeges eleme a
törvénynek, hogy a biztosítók tarifáikat továbbra is csak évente csak egyszer
változtathatják, az évfordulós váltás lehetőségéről pedig a legalább 50 nappal
korábban értesíteniük kell az ügyfelet. Ez biztosítja, hogy továbbra is fennmarad
a kedvező díjakat eredményező valós verseny, illetve a rendszer átláthatósága
is.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége a kgfb-szabályozás
területén a jövőben is jelentős szerepet kíván betölteni. Egyrészt aktívan részt
kíván venni azoknak a rendeleteknek a megalkotásában, amelyek többek között a
törvény olyan sarkalatos elemeit szabályozzák, mint a kártörténeti igazolások
kiadása, a fizetésképtelenné váló biztosítók helyetti térítések szabályozása,
vagy a befizetés fedezetét igazoló eszközök meghatározása. Másrészt folyamatosan
fel kívánja hívni az ügyfelek figyelmét a törvény életbelépése nyomán bekövetkező
változásokra, lehetőségekre, tennivalókra, esetleges problémákra is. A FBAMSZ
dolgozik a károsultak védelmének további megerősítése érdekében, amelynek egyik
eszköze lehet például az aktív kárrendezés általánossá tétele, illetve a kgfb-t
nyújtó biztosítók szolgáltatásminőségének szabályozása.
----------------

Változik a kötelező biztosítás
Átalakul a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás: a parlamentben hétfőn elfogadott
törvény szerint a kötelező egy éves érvényességét jövőre nem január első napjától,
hanem a megkötés időpontjától számolják majd. Kötelező lesz az autók kártörténetének
nyilvántartása is, öt gépkocsinál kevesebb járművet pedig nem lehet flottaként
biztosítani.
MTI| 2009. június 8.
Az új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvény 2010 január 1-én lép hatályba
és váltja fel a kgfb-t szabályozó 2004-ben kihirdetett kormányrendeletet. A szabályozás
rendszere és sok előírása változatlan maradt, de új szabályok is bekerültek a
törvénybe. A törvény meghatározza a gépjárműflotta minimális nagyságát: eszerint
öt jármű tekinthető flottának.
A jelenlegi szabályozás szerint a biztosítók október végén hirdetik meg a következő
évi kgfb díjaikat. Az ügyfeleknek november végéig kell felmondaniuk meglévő szerződésüket,
amennyiben új biztosítót akarnak választani. Az új biztosítóval viszont elegendő
megkötni a szerződést az év utolsó napjáig, mivel a biztosítási időszak az év
első napjától az utolsóig tart. Aki év közben vásárol kocsit, annak akkortól tart
a biztosítása az év utolsó napjáig.
A módosítás talán legfontosabb része az, hogy a biztosítási évforduló a szerződéskötés
napja, akkortól számít az egy évnyi biztosítási időszak. Jövő év első napjától
tehát mindenkinek változatlan marad a biztosítási időszaka, de 4-5 év múlva már
érezni fogják a biztosítók az év végi kampány csitulását.
A biztosítók továbbra is október végén hirdetnek díjat, amelyet egy évig nem
módosíthatnak. Mindenkire az a tarifa lesz érvényes, amely a biztosítási évfordulóján
élt. Az évforduló előtt 50 nappal a biztosító köteles értesíteni az ügyfelét arról,
hogy lejár a biztosítása, és közölnie kell az új díjat. Az ügyfél továbbra is
a lejáratot megelőzően 30. napig mondhatja fel a biztosítást, és az évfordulót
követő napon kell rendelkeznie új biztosítással.
A biztosító helytállási kötelezettsége a dologi károkra - káreseményenként -
továbbra is 500 millió, míg a személyi sérülésekre a jelenlegi 1,5 milliárd helyett
1,6 milliárd forint lesz.
A díjjal elmaradt ügyfél kockázatát 30 napig viseli a biztosító, de ha felszólította
fizetésre, akkor 60 napig tart a kockázatvállalás.
A biztosító visszakövetelheti - meghatározott limitig - az általa kifizetett
összeget akkor, ha a károkozó biztosított súlyos jogsértést követett el. Ilyen
például az ittas vezetés, a szándékos károkozás, a vezetés átengedése jogosítvánnyal
nem rendelkező személynek, és a jármű elhanyagolt műszaki állapota is.
A törvényjavaslat előírja a kgfb kötvények központi nyilvántartását, az abban
szereplő adatokat negyedévente kell összefuttatni a gépjármű nyilvántartással,
és a biztosítatlan járműveket ki kell vonni a forgalomból. Létre kell hozni egy
kárnyilvántartó szervezetet, amely a kártörténetet regisztrálja, és ez adja ki
a bonus-malus igazolásokat is. Emellett a biztosítók információs központot is
működtetnek, amely a károsultaknak nyújt segítséget. A kártörténeti igazolást
30 napon belül kell kiadni az ügyfélnek, aki maga továbbítja azt új biztosítójának.
A törvény nem tartalmazza a díj alapjául szolgáló járműkategóriákat (ez jelenleg
a hengerek térfogatát jelenti), valamint a bonus-malus rendszert. Ezeket a pénzügyminiszter
fogja rendeletben szabályozni, sőt olyan rendeletet is kell hoznia, amely a fizetésképtelenné
vált biztosítók térítési kötelezettségéről szól.
Az aktív kárrendezés - amikor a más biztosítónál lévő jármű okozta kárt a saját
biztosító téríti meg - kimaradt a kgfb törvényből, mivel a biztosítók többsége
nem támogatta.
----------------

Nem az év végén jár le a kötelező
2009. június 8.
A parlament 201 igen, 148 nem szavazattal és 4 tartózkodással fogadta el hétfőn
a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvényt, amely a biztosítás megkötésétől,
és nem január első napjától számítja a biztosítás egyéves tartamát, továbbá kötelezővé
teszi a kártörténeti nyilvántartást.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítást jelenleg egy 2004-ben hozott kormányrendelet
szabályozza, ezt váltja fel jövő év első napjától az új törvény.
Az új szabályozással szép lassan átalakulna az utóbbi években megszokott év végi
nagy kötelezős kampány is. Legközelebb ugyanis az új rendelet szerint majd akkor
választhat magának új biztosítót az autós, amikor autóvásárlásának évfordulóját
ünnepli. Vagyis az autós továbbra is csak egyetlen időpontban válthat majd, igaz
ez mindenkinek más és más lesz. (Természetesen, akinek jelenleg van kötelező biztosítása,
annak továbbiakban is az év végén jár le az addig, amíg másik autót nem vesz.)
A biztosítók továbbra is október végén hirdetnek díjat, amelyet egy évig nem
módosíthatnak. Mindenkire az a tarifa lesz érvényes, amely a biztosítási évfordulóján
élt.
Az évforduló előtt 50 nappal a biztosító köteles értesíteni az ügyfelét arról,
hogy lejár a biztosítása, és közölnie kell az új díjat. Az ügyfél továbbra is
a lejáratot megelőzően 30. napig mondhatja fel a biztosítást, és az évfordulót
követő napon kell rendelkeznie új biztosítással.
----------------