A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) ügyfélszolgálatának és
panaszkezelésének megerősítéséről döntött azt követően, hogy észlelte: megnövekedett
a pénzügyi intézményekkel kapcsolatos panaszok száma. A Felügyelet tisztában van
azzal, hogy a válság nyomán számos fogyasztó élethelyzete kedvezőtlenül változhat
meg, ami az eddigieknél jelentősebb számban válthat ki a szolgáltatókkal szemben
megfogalmazódó kritikákat.
A Felügyelet elemezte, hogy a devizahitellel rendelkező adósok védelme érdekében
2008 novemberében a pénzügyminiszter és 9 kereskedelmi bank között létrejött megállapodás
nyomán az első hónapban hány szerződésmódosítást kezdeményeztek az ügyfelek. 2009
január közepéig mintegy 1200 ügyfél jelezte igényét banki hitele futamidejének
díjmentes meghosszabbítására, esetleg türelmi idő biztosítására. Devizahitelének
előtörlesztését mintegy 4100 adós kezdeményezte, míg forint alapúvá történő átalakítását
mintegy 900 ügyfél kérelmezte.
Ezek a számok vélhetően növekedni fognak (a megállapodáshoz azóta további bankok
csatlakoztak és a kormány a megállapodás meghosszabbítását kezdeményezi). Ezért
a Felügyelet felkészült arra, hogy az ügyfelek panaszt fognak tenni akkor is,
ha úgy vélik, hogy a pénzügyi intézmény ugyan nem sértette meg a jogszabályokat,
ám nem tartja be a megállapodást. A Felügyelet az e kérdéssel kapcsolatos ügyfélmegkereséseket
is kivizsgálja.
Azokban az esetekben, amikor a hatóság a pénzügyi szolgáltatók részéről a tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény, egyéb pénzügyi jogszabály megsértését
tapasztalja, eljárást folytat, amelyet határozattal zár le. Egyéb esetekben a
panaszügyi eljárás a panaszos tájékoztatásával vagy végzéssel zárul.
A Felügyelet az eddigi gyakorlatát kiegészítve, panaszelemzéseit kibővíti azzal,
hogy elemezni fogja a megállapodás be nem tartására vonatkozó megkeresések megoszlását,
főbb jellemzőit, és erről a megállapodás aláíróit külön is tájékoztatja.
A Felügyelet ezúton is felhívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy a panaszkezelési
eljárását követően, az egyedi szerződéses kapcsolatokból eredő jogviták tekintetében
a bíróságok igénybevétele nélkül lehetőségük van ügyükkel békéltető testülethez
fordulni, amely megkísérli, hogy egyezséget hozzon létre a panaszos és a pénzügyi
szervezet között, ennek eredménytelensége esetén pedig határozzon a vitában.
A Felügyelet a 2009. év során a bírságként befolyó összegek egy részét a békéltető
testületek munkájának megerősítésére fordítja, elősegítve ezzel, hogy a panaszosok
eljárással kapcsolatos terhei ne növekedjenek. A békéltető testületek a területi
gazdasági kamarák mellett működő független testületek, elérhetőségükről itt tájékozódhatnak:
A gazdasági kamarák mellett működő békéltető testületek elérhetőségei
Budapest, 2009. február 4.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
További információ a sajtónak:
Binder István sajtószóvivő
T: 489-9235
E-posta: binder.istvan@pszaf.hu