Tekintettel arra, hogy a kötvény célja a gazdálkodáshoz szükséges pénzeszközök
hiteljogviszony alapján történő biztosítása, a kötvény kibocsátására elsősorban
jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek és az állam jogosult.
A kötvény futamidejére nincsen jogszabályi előírás, így a kötvény futamideje
a néhány naptól kezdve akár 15-20 évig is terjedhet. A kötvény átruházható, lehet
bemutatóra vagy névre szóló. A kötvény kamatozó értékpapír, a kamat lehet fix,
azaz előre meghatározott mértékű a futamidő egészére vonatkozóan, vagy változó,
azaz a futamidő alatt különféle mértékű, vagy e kettő kombinációja. A kötvényen
alapuló követelés nem évül el.
A kötvényeket kibocsátójuk szerint két csoportra szokás osztani, úgymint állampapírok, amelyeket az állam bocsát
ki és egyéb kötvények, amelyeket a gazdasági élet más szereplői, a vállalkozások
bocsátanak ki.
Állampapír
Államkötvény
Kincstárjegy
Diszkont Kincstárjegy
Kamatozó Kincstárjegy
Kincstári Takarékjegy
Vállalati kötvény
Az állampapír az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Állampapír
vásárlásával tulajdonképpen az államnak adunk kölcsönt, előre meghatározott kamatra
és előre meghatározott időre. Ez utóbbi – azaz az állampapír futamideje – alapján
megkülönböztetünk kincstárjegyet (1 évnél rövidebb lejáratú) és államkötvényt
(1 évnél hosszabb lejáratú). Az állampapír előnye abban rejlik, hogy egyrészt
bármikor eladhatjuk (azaz likvid), másfelől semmilyen kockázattal nem jár, hiszen
az állam biztosan visszafizeti pénzünket. Mindennek fejében viszont az állampapírok
kamata viszonylag alacsony.
Az állampapírokat az Államadósság Kezelő Központ Rt-nél és állampapír-forgalmazással
foglalkozó bankoknál, befektetési vállalkozásoknál lehet megvásárolni és eladni.
Államkötvény
A Magyar Államkötvény egy évnél hosszabb futamidejű, kamatozó állampapír. Jelenleg
3, 5, 10 és 15 éves futamidővel kerülnek értékesítésre. A kamat-megállapítás szempontjából
beszélhetünk fix- és változó kamatozású kötvényekről.
A fix kamatozású államkötvények esetében már a kibocsátáskor meghirdetett és
rögzített az egyes kamatfizetési periódusokban kifizetendő kamat nagysága. Általában
évente két alkalommal fizet kamatot, a tőke törlesztésére a lejáratkor, egy összegben
kerül sor. Ezzel szemben a változó kamatozású kötvényeknél csak a kamat-megállapítás
módja és ideje rögzített, a kifizetendő kamat mértéke csak az adott kamatfizetési
periódusra ismert.
A kamatfizetés gyakoriságát tekintve a Magyar Államkötvények között vannak éves
és féléves gyakorisággal kamatot fizető papírok is. A 2002-től kibocsátásra kerülő
államkötvények évente fizetnek kamatot.
A Magyar Államkötvény alapcímlete 10 ezer forint. A Magyar Államkötvény új sorozatai
csak dematerializált formában kerülnek kibocsátásra, tehát kinyomtatva nem léteznek
ezek a papírok, csak értékpapírszámlán lehet őket nyilvántartani. A kötvény-sorozatok
a kibocsátást követően bevezetésre kerülnek a Budapesti Értéktőzsdére. A Magyar
Államkötvényt belföldi magánszemélyek, gazdálkodó szervezetek és külföldi befektetők
egyaránt megvásárolhatják, illetve értékesíthetik az értékpapírok teljes futamideje
alatt.
Kincstárjegy
A kincstárjegy kibocsátására az állam jogosult. A kincstárjegy a kötvényhez hasonlóan
névre szóló, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A kincstárjegyben az állam
(az adós) arra kötelezi magát, hogy kamatozó kincstárjegy esetén a megjelölt pénzösszeget és annak kamatát, nem kamatozó kincstárjegy esetén a megjelölt pénzösszeget a kincstárjegy mindenkori tulajdonosának, illetve
jogosultjának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti.
A kincstárjegy futamideje a kibocsátás időpontjától számított egy évig terjedhet.
Diszkont Kincstárjegy
A Diszkont Kincstárjegy egy évnél rövidebb futamidejű állampapír, mely kamatot
nem fizet, hanem a névértéknél alacsonyabb, diszkont áron kerül forgalomba, lejáratkor
pedig a névértéket fizeti vissza. A diszkont összege a névérték és a vételár közötti
különbség.
Jelenleg 3, 6 és 12 hónapos futamidővel kerülnek elsődleges piaci értékesítésre.
A Diszkont Kincstárjegy alapcímlete 10 ezer forint. Ezek az értékpapírok is csak
dematerializált formában kerülnek kibocsátásra. A 6 és 12 hónapos Diszkont Kincstárjegyek
a kibocsátást követően bevezetésre kerülnek a Budapesti Értéktőzsdére. A Diszkont
Kincstárjegyet – az államkötvényekhez hasonlóan – a belföldi magánszemélyeken
és gazdálkodó szervezeteken kívül a külföldi befektetők is megvásárolhatják, illetve
értékesíthetik a papír teljes futamideje alatt.
Kamatozó Kincstárjegy
A Kamatozó Kincstárjegy egyéves futamidejű, fix kamatozású állampapír. A futamidő
végén, egy összegben fizet kamatot, amelyet a befektető a törlesztéssel együtt
kap kézhez. A Kamatozó Kincstárjegy értékesítése folyamatosan, kéthetes jegyzési
időszak keretében történik.
A Kamatozó Kincstárjegy alapcímlete 10 ezer forint. A Kamatozó Kincstárjegy is
hozzáférhető bel- és külföldi magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek részére.
A Kamatozó Kincstárjegyek elsődleges forgalomban a lakossági állampapírok értékesítésére
szerződést kötött elsődleges forgalmazóknál és a Magyar Államkincstár fiókhálózatában
vásárolhatók meg.
A futamidő vége előtt is eladható a lakossági elsődleges forgalmazók fiókjaiban
és a Magyar Államkincstár fiókhálózatában, mivel a lakossági forgalmazók és a
Magyar Államkincstár is vételi árfolyamot jegyeznek erre a kincstárjegyre.
Kincstári Takarékjegy
A Kincstári Takarékjegy a postai hálózatban értékesített, főként a lakosságot
megcélzó értékpapír. Futamideje 1, illetve 2 év. Fix, lépcsős kamatozású értékpapír,
amelynek birtokosát visszaváltáskor a vásárlás napjától eltelt idő függvényében
meghatározott mértékű kamat illeti meg – az egyösszegű törlesztésen felül.
A Kincstári Takarékjegy névre szóló értékpapír, amelyet kizárólag devizabelföldi magánszemélyek vásárolhatnak meg.
Ebben a körben engedményezés útján átruházhatók. Nyomdai úton előállított formában
létezik, 10, 50, 100, 500 ezer és 1 millió forintos címletekben kaphatók.
Vállalati kötvény
A vállalatok is bocsáthatnak ki kötvényeket, beruházásaik finanszírozása, esetleg
korábban felvett hiteleik visszafizetése céljából. A különféle konstrukcióknak
megfelelően lehetnek fix és változó, esetleg vegyes kamatozásúak. Amire azonban
a leginkább figyelni kell, az a kibocsátó személye, hiszen míg az állam által
kibocsátott papírok mögött az állam áll, ő vállal garanciát a visszafizetésükért,
addig a vállalati kötvények esetén igen nagy eltérések lehetnek a kibocsátó vállalatok
között. Vállalati kötvényeket az értékpapír-forgalmazó cégeknél lehet vásárolni.
Mielőtt kötvényt vásárol, gondoljon arra, hogy a kötvények árfolyama a futamidő
alatt változik. Ha a futamidő lejárta előtt szüksége van pénzére, csak az aktuális
árfolyamon tudja értékesíteni kötvényét, amivel lehet, hogy rosszabbul jár, mintha
megvárta volna a futamidő végét.