Az igazi iránytű tehát nem a kamat, hanem a THM, azaz a teljes hiteldíj mutató, amelyet a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényben meghatározott valamennyi
lakossági kölcsön és pénzügyi lízing esetén fel kell tüntetni. A THM-et nemcsak
a fogyasztási kölcsönöknél, hanem a jelzáloghiteleknél is alkalmazni kell, sőt
a vonatkozó jogszabály értelmében a pénzügyi lízing esetén is alkalmazandóak.
(A dokumentum további részében a hitel/kölcsön szó alatt a pénzügyi lízinget is
érteni kell.)
A THM egyéves időszakra vetített százalékos érték, és mint ahogyan a neve is
jelzi, a hitel teljes díját mutatja meg, azaz gyakorlatilag minden olyan költséget tartalmaz, amelyet a pénzügyi intézménynek a tőkén felül fizetnünk kell. Minél alacsonyabb a THM, annál kedvezőbb a fizetendő teljes hiteldíj, vagyis
annál olcsóbb a kölcsön.
Milyen költségeket tartalmaz a THM?
A THM tartalmazza a hitelszerződés kapcsán fizetendő összes díjat (kamatot, díjat, költséget, jutalékot, adót), valamint a hitelhez kapcsolódó
járulékos szolgáltatások költségeit, ha a hitelező számára ismertek, továbbá a szolgáltatás igénybevételét a hitelszerződés megkötéséhez a hitelező előírja.
Ezek különösen az alábbiak:
- a kamat,
- a kezelési költség,
- a hitelbírálati díj,
- az értékbecslési díj,
- lakásépítéseknél a helyszíni szemlék díj,
- a hitelközvetítőnek fizetendő díj,
- az ingatlan-nyilvántartási eljárás díj,
- a számlavezetés és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatának költségei
és a fizetési műveletekkel kapcsolatos egyéb költségek, amennyiben a számla vezetését
a hitelező előírja,
- biztosítási és garancia díj, amennyiben a jelzáloghitelhez vagyonbiztosítás szükséges.
THM ugyanakkor a nem tartalmazza:
- a késedelmi kamatot,
- a hitel futamideje meghosszabbításának (prolongálás) költségét,
-
az egyéb olyan fizetési kötelezettséget, amely a szerződésben vállalt kötelezettség
nem teljesítéséből származik,
-
a közjegyzői díjat,
-
kereskedelmi kölcsön vagy kapcsolt hitelszerződés esetén a fogyasztó által a
termékek vagy szolgáltatások megvételéért fizetett – a vételáron felüli – díjat,
függetlenül attól, hogy készpénzzel vagy hitelből fizeti, valamint
-
a számlavezetés és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatának költségeit
és a fizetési műveletekkel kapcsolatos egyéb költségeket, ha a hitelező nem írja
elő az adott hitelszerződéshez és költségeit a fogyasztóval kötött szerződésben
egyértelműen és külön feltüntették.
A THM feltüntetésének módja
A jelzáloghitelekre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban
-
feltűnően meg kell adni a THM értékét, vagy
-
a THM értékének jól érthetően el kell hangoznia (pl. rádiós reklámban),
ha abban szerepel a hitel kamata, bármilyen költsége, törlesztőrészlete vagy ezekkel összefüggésbe hozható bármilyen utalás.
A fogyasztási hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a THM-et minden esetben feltűnően meg
kell adni.
A felszámítható kamatok és a THM lehetséges maximuma
A hitelező a THM értékének kiszámításakor a nem veheti figyelembe a kedvezményes
kamatot és díjat, függetlenül attól, hogy egy meghatározott időtartamra vagy összegre
eltérő kamatot és/vagy díjat számít fel.
Fontos tehát részletesen megismerni a hitel teljes futamidejére meghatározott
kamatot és ellenőrizni azt is, hogy milyen feltételek mellett kaphatunk kedvezményt!
A THM mértékének maximuma a pénzügyi szolgáltatókkal kötött szerződésekben
2012. áprilistól életbe lépő törvényi változások maximalizálják az egyes hitelügyleteknél
a THM mértékét, így csökkentik az ügyfelek kiszolgáltatottságát és a fizetendő
kamatterheket az egyes hitelszerződéseknél.
A jogszabályok értelmében tehát 2012. április 1-jét követően pénzügyi szolgáltató (hitelintézet és pénzügyi vállalkozás) a fogyasztóknak nem nyújthat olyan kölcsönt, amelyben a THM meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.
Ettől a törvény néhány esetben eltérést enged, így
-
a hitelkártya-szerződések
-
a fizetési számlához kapcsolódó kölcsön (pl. folyószámlahitelek), továbbá
-
a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkek és szolgáltatások
megvásárlásához (pl. áruhitelek) nyújtott kölcsön, valamint
-
a kézizálog fedezete mellett nyújtott kölcsön esetében.
Ezeknél a konstrukcióknál a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét. A gépjárműhitelek esetében
a szigorúbb, általános korlát az érvényes.
|
Jó ha tudja, hogy….
a változó kamatozású hitelek esetében a THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát, a devizaalapú jelzáloghitelek esetében pedig az árfolyamkockázatot sem tartalmazza.
|
Mire figyeljünk még?
Fontos, hogy a kölcsön feltételét ne csak a THM alapján ítéljük meg, hanem tegyük mérlegre törlesztőképességünket is, vagyis azt, hogy tudjuk-e majd fizetni a kölcsön részleteit több hónapon,
éven keresztül! Gondoljunk arra, hogy tíz-húsz év alatt megváltozhatnak a körülményeink,
elveszíthetjük az állásunkat, kedvezőtlen változás állhat be az anyagi helyzetünkben!
Ezért törekedjünk arra, hogy mindig legyenek tartalékaink.
Hitelfelvétele előtt számoljuk ki, hogy a futamidő alatt összesen mekkora összeget
fogunk visszafizetni a pénzügyi intézménynek, és vessük össze a felvett kölcsön
összegével! Ne csak a havi törlesztőrészlet lebegjen a szemünk előtt! Egy példával
szemléltetve:
|
Hitelösszeg
|
Futamidő
|
Törlesztő részlet
|
THM értéke
|
Visszafizetés
|
|
600 000 Ft
|
60 hónap
|
16 180 Ft/hó
|
22,96%
|
970 800 Ft
|
A fenti adatok alapján a hitelfelvevő 600 000 Ft kölcsönt vesz fel, de összesen
970 800 Ft-ot fog visszafizetni a futamidő alatt.
Hasznos információk
A hitelszerződés megkötése előtt pedig kérdezzük végig részletesen, hogy milyen
költségeket és mikor kell majd fizetnünk!
A pénzügyi szolgáltatók esetében a THM-korlátozásról a hitelintézetekről és a
pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII.törvény rendelkezik