1. A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. CLXII. törvény
2. A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
3. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény
4. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
1. A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. CLXII. törvény
21. § - Elállási, illetve felmondási jog:
21. § (1) A fogyasztó a hitelszerződéstől a szerződéskötés napjától számított tizennégy
napon belül indokolás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került
sor. A fogyasztó a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül díjmentesen
felmondhatja a hitelszerződést, ha a hitelt már folyósították.
(2) Ha a fogyasztó a 6. § és 7. § szerinti tájékoztatást a 8. § alapján a szerződéskötést
követően kapja kézhez, elállási (felmondási) jogát az (1) bekezdésben meghatározott
időponttól eltérően a tájékoztatás kézhezvételétől számított tizennégy napig gyakorolhatja.
(3) Az elállási (felmondási) jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni,
ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozatát az (1)-(2) bekezdésekben meghatározott
határidő lejártáig - a 16. § (1) bekezdés 19. pontjának megfelelően - postára
adja vagy egyéb igazolható módon azt a hitelezőnek elküldi.
(4) A fogyasztó az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozatának elküldését
követően haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül köteles a felvett hitelösszeget
és a hitel lehívásának időpontjától a visszafizetés időpontjáig felszámítható,
a szerződés szerint megállapított hitelkamatot a hitelezőnek visszafizetni.
(5) A fogyasztó elállása esetén a hitelező a (4) bekezdés szerinti összegen kívül
kizárólag arra az összegre jogosult, amelyet az államnak vagy önkormányzatnak
a hitellel kapcsolatosan megfizetett, ha annak visszatérítésére nincs mód.
(6) A fogyasztó elállási jogának gyakorlása azt a hitelhez kapcsolódó járulékos
szolgáltatásra vonatkozó szerződést is felbontja, amely a hitelező által vagy
egy harmadik fél és a hitelező előzetes megállapodása alapján a harmadik fél által
nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.
2. A távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
szóló 2005. évi XXV. törvény
6-8. § rendelkezései - Elállási, illetve felmondási jog
6. § (1) A fogyasztó a szerződéstől - a (2)-(9) bekezdésekben meghatározott eltérésekkel
- a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat.
(2) Önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagság esetében a pénztár által elfogadott
belépési nyilatkozat tekintetében az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő
a belépési nyilatkozat pénztár általi elfogadása napjától számított harminc nap.
(3) Biztosítási szerződés esetében a fogyasztó a szerződést a szerződéskötés
napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja.
(4) Életbiztosítási szerződés esetében a felmondási jog gyakorlására nyitva álló
határidő attól a naptól számított harminc nap, amikor a szolgáltató a fogyasztót
a szerződés létrejöttéről tájékoztatja.
(5) Ha a fogyasztó a 3. § (2) és (4) bekezdései szerinti tájékoztatást az 5.
§ (2) bekezdése alapján a szerződéskötést követően kapja kézhez, elállási (felmondási)
jogát az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól kezdődően a tájékoztatás
kézhezvételétől számított, az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott határidő elteltéig
gyakorolhatja.
(6) Ha a szolgáltató az 5. § (1), illetve (2) bekezdése szerinti kötelezettsége
ellenére a fogyasztónak semmiféle tájékoztatást nem nyújt, a fogyasztó elállási
(felmondási) jogát az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól kezdődően
a törvénynek megfelelő tájékoztatás kézhezvételétől számított, az (1)-(4) bekezdésekben
meghatározott határidő, de legfeljebb az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól
számított egyéves jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.
(7) Ha a szolgáltató az 5. § (1)-(2) bekezdései szerinti tájékoztatási kötelezettségének
nem megfelelő tartalommal tesz eleget, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát
az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól kezdődően a törvénynek megfelelő
tájékoztatás kézhezvételétől számított, az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott
határidő, de legfeljebb az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott időponttól számított
három hónapos jogvesztő határidő elteltéig gyakorolhatja.
(8) Ha a szolgáltató a fogyasztót a 3. § (2) bekezdésének ca) alpontjában meghatározottakról
nem tájékoztatta, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)-(4) bekezdésekben
meghatározott időponttól kezdődően a törvénynek megfelelő tájékoztatás kézhezvételétől
számított, az (1)-(4) bekezdésekben meghatározott határidő, de legfeljebb az (1)-(4)
bekezdésekben meghatározott időponttól számított egyéves jogvesztő határidő elteltéig
gyakorolhatja.
(9) Nem illeti meg a fogyasztót az e §-ban szabályozott elállási (felmondási)
jog:
a) a Bszt. szerinti pénzügyi eszközök vonatkozásában;
b) az utazási és poggyászbiztosítások, illetve más hasonló rövid időtartamú biztosítások
vonatkozásában, amennyiben ezek időtartama nem haladja meg az egy hónapot;
c) a szerződésnek mindkét fél általi teljes körű teljesítését követően, amennyiben
ez a fogyasztó kifejezett kérése alapján történt.
(10) Az elállási (felmondási) jogot határidőben érvényesítettnek kell tekintetni,
ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozatát az (1)-(8) bekezdésekben meghatározott
határidő lejárta előtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a szolgáltatónak
elküldi.
7. § (1) A 6. § nem alkalmazható a távollévők között kötött szerződésekről szóló
17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 6. §-ának (1) bekezdése, valamint az ingatlanok
időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló
20/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 12. §-ának (1) bekezdése alapján felbontott fogyasztási
kölcsönszerződésekre.
(2) A fogyasztó 6. § szerinti elállási (felmondási) jogának gyakorlása a szerződéshez
kapcsolódó azon egyéb távollévők között kötött szerződést, illetve távértékesítés
keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződést is felbontja (megszünteti),
amely a szolgáltató által vagy egy harmadik fél és a szolgáltató előzetes megállapodása
alapján a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.
8. § (1) Az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidő lejárta előtt a szerződés
teljesítése csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követően kezdhető meg.
(2) Ha a fogyasztó a 6. § szerinti elállási (felmondási) jogát gyakorolta, a
szolgáltató kizárólag a szerződésnek megfelelően ténylegesen teljesített szolgáltatás
arányos ellenértékét jogosult követelni. A fogyasztó által fizetendő összeg nem
haladhatja meg a már teljesített szolgáltatásért - a szerződésben meghatározott
szolgáltatás egészéhez viszonyítottan - arányosan járó összeget, és nem lehet
olyan mértékű, hogy szankciónak minősüljön. A szerződés megkötésével kapcsolatos
szolgáltatások ellenértéke megtéríttetésének is csak a ténylegesen teljesített
egyéb, a szerződés tárgyát képező szolgáltatással arányos mértékben van helye.
(3) A szolgáltató csak abban az esetben jogosult a (2) bekezdés szerinti összeg
követelésére, ha igazolja, hogy a fogyasztó részére a 3. § (2) bekezdésének ca)
alpontjában előírt tájékoztatást megadta.
(4) Ha az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidő a 6. § (6)-(8) bekezdései
alapján meghosszabbodott, a szolgáltató a meghosszabbítás időtartama alatt, azaz
a törvénynek megfelelő tájékoztatás megadásáig teljesített szolgáltatás ellenértékét
nem követelheti.
(5) Ha a szolgáltató a teljesítést az elállási (felmondási) határidő lejárta
előtt a fogyasztó előzetes hozzájárulása nélkül kezdte meg, a fogyasztóval szemben
a (2) bekezdésben meghatározott összeg követelésére sem jogosult.
(6) A szolgáltató köteles a fogyasztó által fizetett pénzösszeget - a (2) bekezdésben
meghatározott összeg kivételével - az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozat
kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríteni.
(7) A fogyasztó köteles a szolgáltató által kifizetett pénzösszeget vagy átadott
dolgot az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozatának elküldését követően
haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszatéríteni, illetve visszaadni.
8/A. § A 6-8. §-ban foglaltak helyett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009.
évi CLXII. törvény 21. §-ában foglaltak szerint kell eljárni, ha a fogyasztónak
nyújtott hitelszerződéstől történő elállásra kerül sor.
3. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény
96.§ (2)-(5) és 167. § (2) rendelkezései
96. § (2) Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége
körén kívül megkötő természetes személy szerződő a 167. §-ban meghatározott tájékoztatás
kézhezvételétől számított 30 napon belül az életbiztosítási szerződést írásbeli
nyilatkozattal - indoklás nélkül - felmondhatja.
(3) A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles
30 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely
jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni.
(4) A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.
(5) Az ügyfelet a (2) bekezdésben meghatározott felmondási jog - ha törvény eltérően
nem rendelkezik - nem illeti meg hitelfedezeti életbiztosítás esetén, illetve
amennyiben a megkötött életbiztosítási szerződés tartama a 6 hónapot nem haladja
meg.
167. § (2) A biztosító az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatásban köteles felhívni
az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén
kívül megkötő természetes személy szerződő figyelmét a 96. § (2)-(5) bekezdéseiben
foglaltakra.
4. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
33. § elállási jog az értékpapírok vonatkozásában
33. § (1) Ha a tájékoztató a forgalomba hozatali eljárás időtartama alatt, vagy a
szabályozott piacon történő kereskedés megkezdése előtt kiegészítésre kerül, az
a befektető, aki a kiegészítés közzététele előtt az értékpapír lejegyzésére vagy
megvásárlására megállapodást kötött, jogosult elfogadó nyilatkozata visszavonására,
illetőleg a megállapodástól való elállásra. A befektető az elállási jogát a kiegészítés
közzétételét követő tizenöt napon belül gyakorolhatja. A befektető elállása esetén
a kibocsátó, az ajánlattevő, illetve az értékpapír szabályozott piacra történő
bevezetését kezdeményező személy és a forgalmazó egyetemlegesen köteles a befektetőnek
a jegyzéssel vagy a vásárlással kapcsolatos költségét és kárát megtéríteni. A
kiegészítés közzétételét követő tizenöt napos időtartam alatt az allokáció nem
folytatható le.
244. § (5) A nyílt végű befektetési alapra kibocsátott befektetési jegy tulajdonosát
a jegyzési időszak kivételével nem illeti meg a 33. § (1) bekezdésében meghatározott
elállási jog.