A „magas szintű szakértői csoport” tagjai:
-
Jacques De Larosiére: korábbi francia jegybankelnök, a Delors-bizottság korábbi tagja (gazdasági
és monetáris unió (EMU) kidolgozója), az IMF korábbi igazgatója, EBRD korábbi
elnöke, G30 tagja
-
Leszek Balcerowicz: korábbi lengyel pénzügyminiszter és a központi bank volt elnöke
-
Callum McCarthy: a brit pénzügyi felügyelet korábbi elnöke
-
Rainer Masera: a SAN PAOLO IMI pénzügyi csoport korábbi vezetője, valamint az olasz központi
bank volt igazagatója
-
Lars Nyberg: a svéd központi bank elnök-helyettese és a Bázeli Bizottság tagja
-
Otmar Issing: az Európai Központi Bank Igazgatóságának korábbi tagja
-
Onno Ruding: korábbi holland pénzügyminiszter és a Citicorp volt igazgatója
-
José Perez Fernandez: a spanyol központi bank igazgatóságának korábbi tagja
A jelenlegi pénzügyi válság rávilágított az európai felügyeleti, illetve felügyelési
keretek gyengeségeire, amely továbbra is töredezett maradt a nemzeti határok mentén,
annak ellenére, hogy lényeges fejlődést ért el a pénzügyi piacok integrálásában
és növelte a határon átnyúló intézmények fontosságát.
A jelenleg is folyó felügyelési reformot szükséges felgyorsítani. A felügyelési
reform eddig az evolúciós szemléletmódon alapult, amely szerint a Lámfalussy szerkezet
3. szintű Bizottságaitól a tagállamok közti felügyeleti gyakorlatok és folyamatok
jelentős konvergenciáját várták. Bizonyos szintű konvergenciát sikerült elérni,
azonban ez az előrehaladás az EU számára nem tette lehetővé, hogy meghatározza
és/vagy kezelje a jelenlegi pénzügyi válságot. A jelenlegi nemzeti alapú EU felügyeleti
szerkezet nem képes teljes felügyelési konvergenciát létrehozni és csökkenti a
makroprudenciális felügyelés hatékonyságát.
A „magas szintű szakértői csoportnak” a konkrét mandátuma volt, többek között
annak megvizsgálása, hogy:
-
hogyan lehetne a legjobb módon megszervezni az európai pénzügyi intézmények és
piacok felügyeletét annak érdekében, hogy biztosítsák a pénzügyi intézmények prudenciális
helyzetét, a piacok megfelelő működését, valamint a betétesek, biztosított személyek
és befektetők érdekeit;
-
hogyan lehetne megerősíteni a pénzügyi stabilitás ellenőrzésére, előrejelzési
rendszerekre és a válságkezelésre – ideértve a határokon és szektorokon átnyúló
kockázatok – vonatkozó európai együttműködést;
-
az európai hatóságok hogyan működhetnének együtt nemzetközi szinten más jelentős
államokkal a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében.
A „magas szintű szakértői csoport” megvizsgálta a feladatok és felelősségek allokációját
nemzeti és európai szinten, majd pedig 2009. február 25-én publikálta jelentését,
melynek 4 fő része 31 ajánlást tesz az európai felügyelésre.
A jelentés négy része:
-
A pénzügyi válság okai
-
Javaslatok a politikai és szabályozói lépésekre
-
Javaslatok az EU felügyeleti lépésekre
-
Javaslatok a nemzetközi szintű lépésekre
A De Larosiére-jelentés összefoglalója elérhető innen.
Az Európai Bizottság honlapján pedig elérhető a jelentés teljes szövege:
http://ec.europa.eu/internal_market/finances/docs/de_larosiere_report_en.pdf
2009. március 4-én az Európai Bizottság közzétette a „Communication for the spring
European Council – Driving European recovery” közleményét:
Az Európai Bizottság „Közlemény az Európai Tanács tavaszi ülésszakához - Impulzusok
az európai gazdaság élénkítéséhez COM(2009) 114 elnevezésű anyag 1. Kötetének
pénzügyi intézményekre és szabályozásra vonatkozó részei
A Közlemény 1. Kötetének teljes magyar nyelvű változata elérhető a következő
internetes oldalon:
eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2009:0114:FIN:HU:DOC
2009. május 27-én megjelent az Európai Bizottság "Communication from the Commission:
Europeaan financial supervision" című közleménye:
ec.europa.eu/internal_market/finances/docs/committees/supervision/ communication_may2009/C-2009_715_en.pdf
Az Európai Tanácsnak a témához kapcsolódó két konklúziója az alábbiakban olvasható: