Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Felügyeleti politikák

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) céljainak és értékeinek, majd a „Hatékony Felügyelet” 2010-ig szóló stratégiájának tavalyi elfogadása szükségessé és egyben lehetővé tette azt, hogy a mindennapi tevékenységet közvetlenül meghatározó működési politikák kidolgozásra kerüljenek. A működési politikák deklarált célja, hogy a Felügyelet munkatársai mindennapi munkájuk során külön a konkrét esetre vonatkozó részletes szabályozás nélkül is egyértelműen eligazodjanak a napi feladatokban.

A működési politikák egyúttal eligazítást adnak a Felügyelet működésének alapelveiről és eszközeiről az összes érdekelt és érintett fél számára is, hiszen kidolgozásuk és közzétételük célja a felügyeleti tevékenység átláthatóságának biztosítása.

A Felügyeletre vonatkozó jogszabályok, a Felügyelet szervezeti és működési szabályai, a Felügyelet által követett értékek, a „Hatékony Felügyelet” 2010-ig szóló stratégiája, valamint a Felügyelet szabályozó hatósági tevékenysége (ajánlások és egyéb jogi eszközök) mellett a működési politikák együttesen teremtenek alapot arra, hogy a pénzügyi piac egészére, az egyes szektorokra, illetve intézmény- és tevékenységtípusokra alkalmazható felügyeleti eljárások, módszertanok és termékek összehangoltan fejlődjenek tovább.

A Felügyelet által megalkotott és közzétett működési politikák:


A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapja


A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) Magyarország Alaptörvénye, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatokat nyilvánosságra hozza, és a személyes adatok védelméről gondoskodik. 


A weblapon szereplő információk - ellenkező rendelkezés hiányában - változatlan tartalommal, a forrás megjelölésével szabadon terjeszthetők.


Magyarország Alaptörvénye VI. cikk (2) bekezdése szerint mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.


Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.

Központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777., Központi telefon: (36-1) 4899-100, Központi fax: (36-1) 4899-102