Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) szerint közérdekű adat az állami vagy
helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot
ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának
ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső,
bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének
módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre,
szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő
értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra,
valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat.
Az Infotv. szerint közérdekből nyilvános adat a közérdekű adat fogalma alá nem
tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét
vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli.
A közérdekű adat megismerésére irányuló igények benyújtásának módja:
1. Személyesen: a Felügyelet Ügyfélszolgálatán
Az Ügyfélszolgálat címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. (Krisztina Plaza)
|
Személyes ügyfélfogadás:
|
|
Hétfő:
|
8 - 18
|
|
Kedd:
|
8 - 15
|
|
Szerda:
|
8 - 16
|
|
Csütörtök:
|
8 - 15
|
|
Péntek:
|
8 - 12
|
2. Írásban: a Felügyelet Ügyfélszolgálatának címezve a 1534 Budapest BKKP Pf.
777 postai címen, valamint az űrlapunkon az interneten.
3. Telefonon: a 06-40-203-776 telefonszámon.
Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy a Felügyeletre vonatkozó közérdekű
adatok a Felügyelet honlapján () közvetlenül elérhetőek.
A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendje:
A Felügyelet a részére előterjesztett közérdekű adat megismerésére irányuló igények
elintézéséről Ügyfélszolgálata útján gondoskodik.
A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek a Felügyelet az igény tudomására
jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.
Ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, ez
a határidő egy alkalommal 15 nappal meghosszabbítható. Erről az igénylőt az igény
kézhezvételét követő 8 napon belül tájékoztatja a Felügyelet.
Az adatokat tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről, annak tárolási módjától
függetlenül az igénylő másolatot kaphat. A Felügyelet a másolat készítéséért -
az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően - költségtérítést
állapíthat meg, amelynek összegéről az igénylőt az igény teljesítését megelőzően
tájékoztatja a Felügyelet.
Ha az a dokumentum vagy dokumentumrész, amelyről az igénylő másolatot igényelt,
jelentős terjedelmű, a másolat iránti igényt a költségtérítésnek az igénylő általi
megfizetését követő 15 napon belül teljesíti a Felügyelet. Arról, hogy a másolatként
igényelt dokumentum vagy dokumentumrész jelentős terjedelmű, továbbá a költségtérítés
mértékéről, valamint az adatigénylés teljesítésének a másolatkészítést nem igénylő
lehetőségeiről az igénylőt az igény kézhezvételét követő 8 napon belül tájékoztatja
a Felügyelet.
Jogorvoslat:
Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló, vagy a Felügyelet által meghosszabbított határidő eredménytelen
eltelte esetén, valamint - ha a költségtérítést nem fizette meg - a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében Fővárosi Törvényszékhez
(1363 Budapest, Pf.:16. - 1055 Budapest, Markó u. 16.) fordulhat. A pert az igény
elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés
megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított harminc napon belül kell
megindítani.
A közérdekű adatokra vonatkozó további szabályokat az Infotv. tartalmazza.
Budapest, 2012. május 3.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete